Gebre csalódott

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.02.01. 20:30
Címkék
Az egyetemi versenyekkel ugyan már korábban kezdetét vette az Egyesült Államokban az atlétikai évad, ám a legnagyobbak Bostonban léptek színre először.
Mindenekelőtt az etióp távfutók vették birtokukba a Reggie Lewis Centert. Haile Gebrselassie életében először indult amerikai földön fedett pályás viadalon. Az "uralkodó" 3000 méteren tesztelte felkészültségét. Könnyedén győzött, bár erősen csóválta a fejét a 7:35.24 perces futása után. No persze, hiszen eredetileg Daniel Komen 1998-as világcsúcsát, a 7:24.90-et vette célba, márpedig az eredménye elég messze van az áhított céltól. "Mit tehetnék? – kérdezte a köré sereglett újságírókat. – El kell fogadnom, hogy ezúttal ennyit tudtam. Sokáig jól éreztem magam, ám a hajrára mintha kiszáradtam volna. Ezzel együtt fantasztikus este volt, fantasztikus közönséggel." Ez utóbbi nem a véletlen műve, ugyanis Bostonban hatalmas etióp kolónia él, a csarnokban szinte minden második ember zöld-sárga-piros zászlót lengetett. Az afrikaiak meghálálták honfitársaiknak, hogy ellátogattak hozzájuk. Női 5000 méteren is az etiópok vitték a prímet. Legjobbjuk, Berhane Adere ugyan Stuttgartban döntötte meg a táv világcsúcsát, ám világnagyságokból így sem volt hiány Bostonban. Az olimpiai bajnok Derartu Tulu mellett Meseret Defar, Tirunesh Dibaba, és Sentayehu Ejigu is ott volt a mezőnyben. A négyek közül Defar bizonyult a leggyorsabbnak a táv végén, de az utána célba érkezők eredménye is elegendő volt ahhoz, hogy az örökranglistán beférjenek az első tízbe. De hogy a hazaiakról is ejtsünk néhány szót, meg kell említenünk Gail Devers 60 méteres gátfutását. A 37 éves olimpiai bajnoknak mindössze 7.85 másodperc kellett a táv teljesítéséhez. "Még sohasem kezdtem ilyen korán a szezont, de hallottam, hogy a bostoni pálya rendkívül gyors – mondta a tavalyi vb egyik legnagyobb esélyese, aki Párizsban egy szerencsétlen botlás következtében még a döntőbe se jutott be. – Meg akartam mutatni, hogy korai engem leírni. Szerintem ezzel a produkcióval mindenkinek bebizonyítottam, jó lesz, ha számolnak velem."Stacy Dragila 461 centimétert teljesített női rúdugrásban. Bár ennél nyilvánvalóan jobb eredményre számított, az olimpiai bajnok nem tűnt elkeseredettnek. "Az idény eleje mindig a kísérletezés jegyében telik. Új, minden eddiginél erősebb rudakkal próbálok ugrani, és ezeket szokni kell, ugyanúgy, mint az új fogásmagasságot" – mondta Dragila.
Legfrissebb hírek

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
5 perce

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
6 perce

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
11 perce

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
11 perce

Sokba került a kihagyott büntető, döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
35 perce

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
40 perce

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
1 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik