Minden jegy elkelt a Kanada elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2004.01.14. 22:21
Címkék
A február 3-i MagyarországKanada válogatott mérkőzésre a találkozó helyszínén, a székesfehérvári jégpályán kedden délután 2 órakor kezdték el árulni a belépőket, s estére már ki is tehették a szervezők a "minden jegy elfogyott" táblát.
Leginkább azok örülhettek, akik délelőtt 11 órától székekkel felszerelkezve gyülekeztek a pénztárnál, mert a későn jövők ezúttal még a szünetben sem foglalhatják el helyeiket. Az ugyanis már nincs. Magyarországi hokiesemény iránt ilyen fokú érdeklődésre még soha nem volt példa."A fehérvári jégpályán körülbelül háromezren férnek el, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ennek sokszorosa lett volna az igény – újságolta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója, aki természetesen a nagy érdeklődéssel várt összecsapás szervezéséből is kiveszi a részét. – Hogy a tengerentúliak is milyen komolyan veszik a találkozót, azt bizonyítja, hogy a kanadai nagykövet is jelezte, eljön az összecsapásra, sőt valószínűleg az amerikai nagykövet is ott lesz a nézőtéren. És az sem érdektelen, hogy a kanadaiak nyolcvan jegyet igényeltek. Az óriási érdeklődésre való tekintettel azt tervezzük, hogy egy hatszáz férőhelyes sátort is felállítunk a jégcsarnok mellé, ahol a szurkolók óriásképernyőn nézhetik meg a mérkőzést, de a csarnokban, a nézőtéren is lesz kivetítő."Akik már nem kaptak jegyet, azoknak sem kell feltétlenül lemaradniuk semmiről, ugyanis a mérkőzést a Sport1 televízió élőben közvetíti majd, így mindenki láthatja a – miként azt a meccs szlogenje hangoztatja – a sportág királyainak fellépését a királyok városában.
Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
3 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
3 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
3 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik