Ki lesz a Nemzet Sportolója?

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.01.14. 22:48
Címkék
Az Országgyűlés az elmúlt év végén, december 22-én 192 igen, 161 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta a sporttörvényt. A sporttal foglalkozó "jogszabálygyűjtemény" új eleme például, hogy "a kormány  a miniszter javaslatára  a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben".
A Nemzet Sportolója cím sokak fantáziáját megmozgatta, elindult a találgatás, vajon kik kerülnek be a "bűvös tizenkettőbe", akik a Nemzet Színészéhez hasonlóan havi ötszázezer forintos juttatásban részesülnek. Hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, megkerestük Füleky Andrást, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkárát. – A Nemzet Sportolója az lehet, aki sportpályafutása mellett egyéb, vezetői, irányítói munkában is kiemelkedőt nyújtott, tehát számít a sportolói pályafutás utáni élete is. Az odaítélés módját egyébként külön kormányrendelet szabályozza, amit március tizenötödikéig kell elkészíteni – magyarázta Füleky András.– Ez a kitétel, vagyis, hogy nem elég a sikeres sportolói pályafutás, kizárná például a legendás öttusázó Balczó Andrást, aki vezetőként és egyéb funkciókban nem tevékenykedett.– Senki sincs kizárva! A találgatások pedig nem igazak, mert még a szakmai előkészítés fázisában tartunk. Szerencsére nagyon sok kiválósága van a magyar sportnak, ezért van szükség korhoz kötöttségre és más kritériumokra. A kormányrendelet kidolgozói pedig bizonyára mérlegelni fogják, hogyan kerülhet be a körbe az említett Balczó András, de mondhatok több nevet is, mert a társadalmi vita során mások is felvetődtek.– Ezek szerint már vita is volt a címről?– Nem a címről, hanem a sporttörvényről, és a vita során erős kritikák érték ezt a passzust. Néhányan feltették a kérdést, hogy egyszeres olimpiai bajnok megkaphatja-e a címet. Mások természetesnek tartják, hogy az Aranycsapat élő tagjainak a kitüntetettek között van a helyük. Igen ám, de akkor a tizenkét sportoló közül három labdarúgó lenne… Egyes vélemények szerint többet árt a cím odaítélése, mint használ, és sok lesz a sértődés.– Ez valószínű…– Szerintem viszont az elismerés pozitív dolog, és azért kell objektív mércét meghatározni, hogy senkit se sértsen.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
12 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
15 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
22 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
24 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája