Még a hétköznapok is boldogok Madridban

– Miként lehet összehasonlítani a 2002-es BL-fináléban lőtt győztes gólját és az 1998-as vébédöntőben szerzett két találatát?
– A brazilok elleni dupla csodálatos volt. Egyértelműen ez a fontosabb, mert a világbajnoki győzelmet jelentette Franciaország számára. De úgy érzem, a Leverkusennek kapásból lőtt gólom gyönyörű és megismételhetetlen, mert nem könnyű olyan gyorsan és pontosan megrúgni a labdát. Emlékszem, utána rögtön arra gondoltam, milyen szerencsém volt, hogy épp a megfelelő szögben és magasságban találtam el. Ezt nem lehet előre megtervezni, csak készen kell lenni, amikor a lehetőség adódik, és kész. Ez a gól természetesen karrierem egyik legfontosabb momentuma volt.
– Az előző idényben a Juventus kiejtette a Realt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az ön számára mi annak a párharcnak a tanulsága?
– Az, hogy semmin sem kell változtatnunk! Az évad hullámhegyekből és hullámvölgyekből áll, semmilyen csapat, még a Real Madrid sem képes tíz hónapon át csúcsformában futballozni. Nyilván az elkövetkező tavasszal is lesznek kényes periódusaink. Arra kell törekednünk, hogy ezek minél ritkábbak és az eredményekre nézve kevésbé károsak legyenek. Az előző idénynek két igazi mélypontja volt, az egyik a Mallorcától hazai pályán elszenvedett öt egyes vereség, amely azt vonta maga után, hogy az utolsó pillanatig teljes erőből küzdenünk kellett a bajnoki címért. Ez rengeteg energiánkat felemésztette a hajrában. A másik meg persze a Juve elleni BL-elődöntő szörnyű visszavágója, amikor sajnos három egyre kikaptunk a nagyszerű torinói csapattól.
– Az a kilencven perc megmutatta a Real gyengéit, különösen a Claude Makelele helyén támadt űr volt szembeszökő.
– Nem lehet mindig hatékonyan játszani. Mondhatjuk, hogy lelkileg mindannyian rossz passzban voltunk akkor. Nem tudom, vajon most is előfordul-e majd ilyen; nincs csodaszer, keményen kell dolgozni, aztán meglátjuk.
– Amíg Torinóban játszott, két BL-döntőt is elveszített, majd 2002-ben végre megnyerte a sorozatot. Nagy megkönnyebbülés volt?
– Azt az örömöt sosem felejtem el, éppen ezért az idén is nagyon szeretném megnyerni a BL-t. Van valaki, aki talán még nálam is jobban akarja ezt: Ronaldo, ő ugyanis még sosem lett első ebben a sorozatban. Mindent meg fogunk tenni, hogy hozzásegítsük őt ehhez a sikerhez. De, amint már említettem, a Juventus szakmailag nagyon jót tett nekem. Itt, Madridban ráadásul jobban is érzem magam a mindennapokban, mint Torinóban, ideálisak a körülmények. Én is és a családom is szeret itt élni. Hatalmas terhet vesz le a vállamról, hogy ilyen sok sztár játszik mellettem a csapatban. Mondhatni, a Real Madridnál minden adva van a boldogsághoz.
– És ön szerint hogyan boldogul az együttes Makelele nélkül?
– Jól kezdtük a szezont, Claude mindazonáltal valóban hiányzik. A játéka alapvető eleme volt a taktikánknak, és mivel közvetlenül nem tudtuk őt azóta helyettesíteni, közösen kell pótolnunk. Ez elég nehéz, mert rengeteget vállalt magára. Úgy érezte, a munkáját nem becsülik meg úgy, ahogy megérdemelné, viszont nem akart engedni az igényeiből. Most jól érzi magát a Chelsea-ben, örülök, hogy megtalálta a helyét. Megértem őt, s azt, amit tett, annál is inkább, mivel én is hasonló helyzetben voltam, mielőtt a Realhoz igazoltam.
– Mit gondol a Real új támadó felfogásáról?
– Minden új edző hozza magával a saját stílusát, és Carlos Queiróz jó helyre került, mert a Madridnál a támadófutballon van a hangsúly. Olyan keretünk van, amely erre és ezzel összefüggésben a sok labdabirtoklásra a legalkalmasabb. Queiróz felfogása egyébként nem sokban különbözik az elődjéétől, mert Vicente del Bosque is azt vallotta, hogy a labdát birtokló fél kezében vannak az ütőkártyák, és annak van lehetősége kreatívan játszani, építkezni. Nagyon kedveltem Del Bosquét, de úgy látom, Queiróz érkezése nem okozott törést. Megvannak a maga módszerei, valamint kicsit többet beszél, de ezenkívül mindenben tetten érhető a folyamatosság.

Meglehet, a Realnál valóban alig venni észre a váltást, a francia válogatottban azonban egészen más a helyzet. A Roger Lemerre-t követő új szakvezető, Jacques Santini a 4–2–1–3-as formációról áttért a jó "öreg" 4–4–2-es felállásra, ami azt jelenti, hogy az eladdig teljesen kötetlen, klasszikus szervezői pozícióban ficánkoló Zidane-ból "egyszerű" bal oldali középpályás lett. (Természetesen sokkal több szabadsággal, mint amennyi egy valóban hétköznapi kollégájának van a bal oldalon.) Így vagy úgy, a többiek számára egyformán fontos, hogy ott legyen a pályán. "Zizou jelenlétének óriási jelentősége van, még akkor is, amikor éppen nincs olyan kitűnő formában, mint általában – állítja Claude Makelele. – Igazi vezető, de nem úgy, mint a legtöbb vezéregyéniség. Sokkal csendesebb, az ember inkább csak érzi a karizmáját. Azért követjük, mert bízunk benne. Amikor látjuk, hogyan passzol, cselez, hogyan mozog el a védőktől, le sem tagadhatnánk, hogy az egész csapatnak erőt és tartást ad. Nagyjából úgy érezzük: Zidane-nal nem veszíthetünk" – magyarázta egy ízben a korábbi válogatott, Alain Boghossian.

– A válogatott a világbajnoki fiaskó után százszázalékos teljesítménnyel fejezte be az Európa-bajnoki selejtezőket, aztán barátságos meccsen, Németországban 3–0-ra lesöpörte a Nationalelfet. Lehet, hogy ez figyelmeztetés a többi csapatnak?
– A világbajnoki bukás már a múlté, nem foglalkozunk vele. Az Európa-bajnoki kvalifikáció és a barátságos meccsek során hatalmas önbizalmat szereztünk, mert tényleg roppant jól ment a játék. Amikor a nemzeti tizenegyben játszom, az mindig különleges, olyan, mintha a hazámat védelmezném. Érzem, hogy egy egész nemzet áll mögöttem. Ráadásul a csapatszellem is csodálatos.
– Mi a véleménye az Európa-bajnoki mezőnyről? Lesz olyan csapat, amelyik hiányozni fog?
– Talán a románok, akiknek balszerencséjük volt, mert nagyon erős csoportba kerültek. Rengeteg a jó futballista náluk, ha jól emlékszem, ketten is szerepeltek az Aranylabda-szavazás ötvenes listáján: Cristian Chivu, a Roma kiváló védője és Adrian Mutu, aki már a Bajnokok Ligájában is bizonyított. Az sem lepne meg, ha a jövőben az öltözőben akadnék össze valamelyikükkel, mert nálunk sohasem lehet tudni, a klub erősítéssel megbízott szekciója éppen miben töri a fejét. Én már semmin sem csodálkozom.
– Kik lehetnek a legnagyobb vetélytársak Portugáliában? Netán a cseh válogatott, amely nemrégiben barátságos találkozón Franciaországot is móresre tanította?
– Bármelyik válogatott megnyerheti az aranyérmet azok közül, amelyek bekerültek a legjobb tizenhat közé, de azt hiszem, a csehek csakugyan elképesztően erősek. Bizony, minket is megvertek, méghozzá egyenesen francia földön. Remélem, ha Portugáliában összekerülünk velük, más lesz az eredmény.

Holnap, a befejező részben, többek között arról olvashatnak, hogyan vélekedik Zidane torinói "utódjáról", Pavel Nedvedről, kivel tartja a kapcsolatot a mai juvések közül, és fény derül arra is, hogy a Real Madridban tulajdonképpen már megvalósult a közteherviselés – ha nem is az anyagiak terén.