Zidane Marseille-ben a falra ment

– …az első időket mégiscsak a brazilok aranyozták be.
– Igen, róluk álmodoztam, de sajnos hamar rá kellett eszmélnem, hogy sohasem fogok a brazil válogatottban játszani. Elérhető eszményképnek maradt a Juventus, különösen annak fényében, hogy odaigazolt nagy példaképem, Michel Platini. A szívem attól fogva éppen olyan fekete-fehér csíkos volt, mint a Juventus játékosainak dressze. Annál dicsőségesebb karriert, mint amilyent Platini befutott, nem is tudtam elképzelni magamnak: odáig vitte, hogy a legfontosabb játékosnak járó 10-es számú mezt viselhette a világ legerősebb csapatában, a Juventusban. Olaszország, Európa és a világ legjobbja lett a Juventusszal, egyértelmű volt számomra, hogy az ő útját akarom bejárni.
– Tehát nem a Real, hanem a Juventus volt vágyai nem is oly titokzatos tárgya?
– Végül a Real is megtette rám a maga hatását, Emilio Butragueno, Michel, Martín Vázquez és Sanchis generációját nehéz lett volna nem észrevenni. De a brazil varázslat hatalmában tartott, és elég nagy bolondja voltam a Juventusnak is ahhoz, hogy a Realnak csak a harmadik hely jusson. Amikor 1996-ban nyilvánvalóvá vált, hogy elhagyom a Girondins Bordeaux-t, és külföldön próbálok szerencsét, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy a Juventus játékosa legyek. A fekete-fehér mezért kész lettem volna mindent odaadni.
– A torinóiak meg önért, így máris ott találta magát Platini nyomdokaiban. És nyilván messzebbre akart jutni, mint ő.
– Mint mondtam, a Juventustól kapott szerződés volt a nagy álmom, de ahogyan történni szokott, ha az ember eléri a célját, hamarosan kitűz egy másikat… Hamar egyértelművé vált számomra, hogy a Juvéból felfelé már csak egy út vezet: az, amelynek végén a Real Madrid öltözője található. Persze ne gondolják, hogy valaha is eszembe jutott volna elárulni a Juventust. Ellenkezőleg! Egyfolytában abban reménykedtem, hogy a Juventust összehozza a sors a Reallal, és akkor kiderül, melyikünk a kontinens legjobbja. Meg aztán, mint említettem, nekem Platini volt a példaképem, aki történetesen a Juventusszal nyert meg mindent.
– Akkor beszéljünk a Bajnokok Ligája 1998-as döntőjéről, amelyben éppen a Real fosztotta meg önt és csapatát a trófeától!
– Mi voltunk a jobbak, mégis vesztettünk. Talán éppen az az egészen különleges kapocs okozta a vesztünket, amely szemmel láthatóan összetartotta a Real játékosait. A spanyolok olyan örömmel, derűsen futballoztak, hasonlót korábban sohasem észleltem futballpályán. Ez rögtön megfogott. Korábban is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy miután kitelik az időm a Juventusnál, és már viseltem Platini mezét, ideje kipróbálnom magam Spanyolországban is. Egyre nagyobb kedvet éreztem ahhoz, hogy a Realba igazoljak, sőt, utólag, korábbi tapasztalataim birtokában akár úgy is fogalmazhatok, hogy ennél jobban semmit sem akartam a pályafutásom során.

Zidane Marseille egyik munkáskerületében, La Castellane-ban nőtt fel, és a város híres stadionjában, a Vélodrome-ban nemigen rendeztek mérkőzést nélküle. Kedvence az uruguayiak nagyszerű légiósa, Enzo Francescoli volt – kell-e részletezni, miért hívják Zizou egyik fiát Enzónak? Megvolt tehát a kellő rajongás az Olympique Marseille iránt, a kapcsolata ma sem szakadt meg a várossal (egy kis La Castellane-i klubnak ő a tiszteletbeli elnöke, a vitorlázók 2007-es Amerika-kupájának vendégül látásáért lobbizott Marseille érdekében – igaz, sikertelenül, a spanyolországi Valencia lesz a rendező), mégis: Zidane sohasem futballozott az OM-ben! Profipályafutása a közeli Cannes-ban kezdődött. Ettől függetlenül persze imádták őt Marseille-ben, és például amikor az Adidas-Salomon cég úgy döntött, hogy eltávolítja a kikötőváros egyik tengerparti tűzfalán elhelyezett, Zidane 150 négyzetméteres fotójával díszített hirdetését, a város lakói – élükön a polgármesterrel – valósággal fellázadtak. A hatalmas sportszergyártó cég visszakozott, új Zidane-képet varázsolt a régi helyére "Made in Marseille" felirattal – a rend helyreállt, a fal azóta is a dél-franciaországi kikötővárost felkereső turisták egyik első számú célpontja. "Zizou a mi hősünk! Az utóbbi években senki sem tett nála többet a város jó híréért" – fogalmazta meg a helyiek álláspontját Jean-Jérome Ucciani, az OM egyik bérletese.

– Nagy megtiszteltetésnek tartottam magát a képet is, hát még a helyiek ragaszkodását hozzá! Kifejezésre juttatták, hogy elismerik: egy vagyok közülük, akinek lehetősége nyílt képviselni őket a nagyvilágban, és aki ezt számukra szimpatikus módon teszi. Nem tagadom, ez mélyen megérintett, éppen úgy, mint az, amikor a Marseille Madridba érkező szurkolói az én nevemet skandálták 2003 ősszén a Bernabéuban. Azt sejtettem, hogy hiába állok az ellenfél alkalmazásában, nem fognak ellenem tüntetni, mégis hátborzongató volt hallgatni, amikor a nevemet kiáltozták.
– És milyen volt a visszavágón ellenfélként visszatérni Marseille-be?
– Furcsa. Fiatalon számtalanszor álldogáltam a Vélodrome kapu mögötti lelátórészén, azokat az élményeket nehezen feledi az ember. Meg aztán furcsa volt tudatában lenni annak is, hogy a barátaim és a családtagjaim nem az én csapatomnak, hanem az ellenfélnek drukkolnak. Biztos vagyok benne, hogy a meccsen pályára lépők közül az én szívem vert a leghevesebben, de abban is, hogy nálam jobban senki sem várta azt a találkozót. Furcsán kettős volt az élmény. Örülök, hogy csak szórványosan harsant fel a füttyszó, amikor hozzám került a labda.
– Hogyan érintette, hogy José Mourinho, a BL-csoportban szintén ellenfél Porto vezetőedzője enyhén szólva rossz néven vette, amikor arról beszélt, "könnyedén veszi" a Marseille elleni meccseket?
– Egy pillanatig sem hittem, hogy a szavaim ilyen visszhangot keltenek majd. A labdarúgókat sokszor kritizálják semmitmondó nyilatkozataik miatt, erre tessék, az ember megpróbál egy kicsit másként beszélni, és rögtön áll a bál. Természetesen viccnek szántam, csak éppen rosszul értelmezték a szavaimat. Mourinhónak a jelek szerint nincs valami jó humorérzéke. Igazából nem nagyon érdekel, hogy a szavaim jólestek-e neki vagy sem, az viszont egy kicsit bosszant, hogy nem figyelt az interjú többi részére. Mert a későbbiekben arról beszéltem, hogy profiként kötelességem a pályán kívül hagyni az érzelmeimet, és azt hiszem, ebben elég jó vagyok. Azt meg talán nem kell magyarázni, hogy ha valaki Marseille-ben nőtt fel és a Real Madridban játszik, akkor nem fog könnyeket hullatni a két csapat közös továbbjutása esetén. Más kérdés, hogy ez végül nem jött össze.
– Ha már a Marseille-nél tartunk, meg kell kérdeznünk a véleményét azokról a lapinformációkról, amelyek hírbe hozták szülővárosa csapatával. El tudja képzelni magát az OM mezében?
– Nem. Már így is óriási nyomás nehezedik rám a sajtó és a szurkolók részéről, képzeljék csak el, mivé fajulna ez, ha a Marseille-ben játszanék. Minek lenne kitéve a családom, mi lenne a barátaimmal? Képtelen lennék rendre ilyen sok ismerős előtt, ilyen felhajtás közepette futballozni. Egyedül az aggaszt, hogy ezt nem mindenki képes megérteni… Mindegy, ha nem is leszek soha az OM játékosa, akárhová is vet a sors, Marseille nagykövetének tekintem magam.

A Marseille egyetlenegyszer nagyon közel állt ahhoz, hogy szerződtesse Zidane-t. Rolland Courbis, a Girondins Bordeaux akkori edzője mosolyogva idézte fel az 1992 nyarán folytatott tárgyalást: "Nagyon jól emlékszem arra a napra, amikor a Bordeaux és a Cannes elnökével egy bizonyos Jean-Francois Daniel Bordeaux-ba szerződéséről beszélgettünk. Kérdeztem Alain Pedrettit, a Cannes elnökét, hogy mennek a tárgyalások Francois Omam-Biyik és Zidane ügyében a Marseille-jel. Azt válaszolta, hogy Omam-Biyik ügye jól halad, Zidane-t viszont túl lassúnak ítélték. Ha jól emlékszem, Bernard Tapie és Raymond Goethals volt akkoriban hatalmon Marseille-ben. Szóval, mire Pedretti befejezte a mondatot, Zidane már a miénk volt 300 000 fontért (mai árfolyamon 112 millió forint – a szerk.)."

Holnap a 3. részben többek között arról olvashatnak, mit jelent Zinedine Zidane-nak a tavalyelőtti BL-döntőben lőtt csodagólja, mit gondol klubja "Makelele-hiányáról" és a következményeiről, Torino és a spanyol főváros különbségeiről, valamint a Real Madridot edző Carlos Queiróz támadó taktikájáról.