Kilencvenkilenc százalék

Kezdjük talán a Martinek-esettel. Akár öngyilkossági kísérlet volt, akár baleset, szörnyű a történet, és talán sokak szerint magánügy, amihez semmi köze egy sportlapnak. Vitatkozom ezzel a véleménnyel, de ami igazán felháborít, az az, hogy a Honvédelmi Minisztérium illetékesei nemcsak a sajtót nem tartották szükségesnek értesíteni, de Martinek édesanyja is csak két nap késéssel tudta meg, mi történt a fiával. És még szidtuk az elvtársakat Csernobil után...A Fradinál is bekövetkezett az újabb baleset. Nyilasi Tibort meg akarták nyerni maguknak, s Nyilasit örökre (?) elvesztették. Hozzáteszem: egyáltalán nem biztos, hogy nem volt igazuk Furulyás Jánoséknak, amikor nemet mondtak a hajdani sztár kívánságára – bár én magam is azt gyanítom, a Nyíl által igazgatósági tagnak javasolt dr. Török Ferencet talán távol akarták tartani bizonyos információktól –, de ettől még borítékolható: azt a szimpátiát, amit Várszegi Gábor távozásával nyert a Fradi vezetősége, most egy csapásra újra elveszítette. A politikában szokás mondogatni, hogy a népnek akkor is igaza van, ha nincs igaza. Ugyanez sportnyelvre lefordítva annyit tesz: a szurkolóknak akkor is igazuk van, ha nincs igazuk. És a szurkolók pontosan tudják, mit akarnak. Mondjuk Nyilasit.Vagy éppen egy világbajnoki aranyat Zágrábból.Hiába zarándokoltak ki a női kézilabda-vb döntőjére majd tízezren a horvát fővárosba, hiába játszott a csapat ötvenöt percen keresztül zseniálisan, a vége ugyanaz lett, mint az olimpián, hatalmas előnyt eljátszva csak ezüstöt szereztünk. Olyan ezüstöt, ami most – az előzmények ismeretében – egyáltalán nem csillog szépen. Lehetne a kudarc (az utolsó öt perc kudarca) okait hosszasan boncolgatni, de én csak egyetlen kérdést teszek fel: előfordulhatott volna ugyanez fordítva is?Hiába, meg kell tanulnunk, a kilencvenkilenc százalék nem elég.Pontosan ez a hitvallása a vasárnap szerződtetett új kapitánynak, Lothar Matthäusnak is. A Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőit persze már azonnal támadták. Például azért, mert "szemen köpte a magyar edzői kart” (kérdem én: miért és mivel?); mert egy halom pénzt elkölt a százötvenszeres német válogatott szerződtetésére (ez konkrétan nem igaz, az MLSZ-nek pont ugyanannyiba kerül Matthäus, mint egy magyar kapitány, a különbözetet szponzorok dobják össze); és legfőképpen azzal, hogy olyan trénernek adtak megbízást, aki "még sehol sem bizonyított” (nos, erre meg az a válaszom, hogy ez igaz, ugyanúgy, mint a szóba jöhető magyar szakembereknél, akik legfeljebb a hazai, nem eurokonform fociban tudtak valamit az asztalra letenni).A kétkedőkkel szemben én azt mondom: Lothar Matthäus szerződtetése az MLSZ vezetőinek legjobb húzása volt emberemlékezet óta. A nagynevű német ugyanis marketingszempontból – nem lebecsülni, nagyon fontos! – remek fogás, bizonyára mentes az előítéletektől, és kétségtelenül tudhatja, mit kell csinálni egy csapattal ahhoz, hogy az a maximumot nyújtsa.Más kérdés, hogy ennek a magyar válogatottnak mi a maximum.