U20-as vb: Szenvedő dél-amerikaiak

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.12.01. 21:36
Címkék
Vérbeli brazil válogatottat láthatott a jól hallhatóan többnyire a sárga mezeseknek drukkoló helyi közönség a Csehország elleni mérkőzésen.
Egy perc sem telt el szédítő trükközés nélkül, az első negyedórában két meccsre való helyzetet szambáztak el az utolsó utáni cseleknek ellenállni képtelen ifjoncok, no meg pompásan védett a csehek kapusa is. Az ilyenkor szokásos forgatókönyvnek megfelelően a rivális szerzett vezetést, mégpedig pazar megmozdulással: egy beadás után Limbersky oldalt vetődve, ollózva lőtt a bal felső sarokba. Mindössze három percig tartott az európai öröm, akkor Adaílton szöglet utáni kavarodásban bebólintotta az egyenlítő gólt, s kezdődhetett újra a brazilok ötletes, de annál eredménytelenebb játéka. Maradt az 1–1, amivel tulajdonképpen mindkét fél elégedett lehet.A torna másik nagy esélyese, az argentin tizenegy sokkal izzasztóbb perceket élt át Üzbegisztán ellen. Az ázsiai együttes rögtön az elején előnyhöz jutott, s mivel a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott, végül megadta magát – Cavenaghi a ráadásban gyötörte be az argentinok győztes találatát. Ugyancsak egy piros lap könnyítette meg a spanyolok dolgát a Mali elleni összecsapáson – igaz, az ibériaiak akkor már 1–0-ra vezettek, majd tizenegyesből másodszor is betaláltak. S hogy folytassuk a sort: volt kiállítás a Panama–Egyesült Arab Emírségek meccsen is, a házigazdák mégis csak a hajrában vívták ki a diadalt.U20-as világbajnokság, Egyesült Arab Emírségek
2. forduló. A-csoport: Burkina Faso–Szlovákia 1–0 (Zongo 6.), Egyesült Arab Emírségek–Panama 2–1 (Ahmed 18., 90. – az elsőt 11-esből, ill. Gun 36.). A csoport állása: 1. Burkina Faso 6 pont, 2. Szlovákia 3 (4–2), 3. Egyesült Arab Emírségek 3 (3–5), 4. Panama 0
B-csoport: Spanyolország–Mali 2–0 (Juanfran 17., Sergio García 79. – 11-esből), Argentína–Üzbegisztán 2–1 (L. Fernández 69., Cavenaghi 90., ill. Gejnrik 4.). A csoport állása: 1. Argentína 6 pont, 2. Spanyolország 3 (3–2), 3. Mali 3 (3–4), 4. Üzbegisztán 0
C-csoport: Ausztrália–Kanada 2–1 (Brosque 12., McKay 54., ill. Hume 33.), Csehország–Brazília 1–1 (Limbersky 34., ill. Adaílton 37.). A csoport állása: 1. Brazília 4 pont (3–1), 2. Ausztrália 4 (3–2), 3. Csehország 2, 4. Kanada 0
A keddi program. D-csoport: Japán–Kolumbia, Anglia–Egyiptom (tv: DSF, 17.30, élő). E-csoport: Elefántcsontpart–Írország, Mexikó–Szaúd-Arábia. F-csoport: Németország–Egyesült Államok (tv: DSF, 14.45), Dél-Korea–Paraguay
Legfrissebb hírek

Ezzel a góllal szerzett vezetést Japán a brazilok ellen – videó

Foci vb 2026
30 perce

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
40 perce

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
56 perce

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
1 órája

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
1 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik