Kapusta-csapat: közel a döntő

Bár az elhangzó mondat abban a pillanatban teljesen egyértelmű és világos volt, ám talán mégsem árt némi magyarázat: a magyar válogatott szövetségi kapitánya arra célzott, hogy a torna második napján együttese körülbelül annyival esélyesebb a hollandoknál, mint amennyivel a szlovákok voltak egy nappal korábban a mieinkkel szemben. "Arra azért nagyon kell vigyáznunk, nehogy mi is pórul járjunk" – tette még hozzá mosolyogva, ám érezhető volt, hogy belül ezt véresen komolyan gondolja. Ami persze érthető is, elvégre nem lett volna jó a világszenzációt jelentő győzelem után beleszaladni egy nem várt vereségbe, még akkor sem, ha ezt a holland válogatottat nem lehetett elintézni egy kézlegyintéssel: a tavaszi budapesti divízió–1-es világbajnokságon is alaposan megizzasztották a mieinket, s hogy azóta sem gyengültek, jelezte, hogy a mostani keretükben is van négy Kanadából honosított játékosuk.
Tehát nagyon, de nagyon kellett vigyázni.
Annál is inkább, mert alig kezdődött el a meccs, bizony Oort alaposan megtornáztatta Budait, aki viszont nem hagyta magát. És nem csak ekkor. Az első harmadban többször is nagyon jól avatkozott közbe, valósággal ragadt hozzá a korong: a derék Oort még egyszer próbálkozott, majd van Iersel is tett egy tétova kísérletet, de mindhiába. Eközben azért a másik oldalon Swart sem unatkozott, mert a magyar támadók aktívan foglalkoztatták a holland portást, Palkovics, Kovács, Sille is helyzetbe került, ám mindannyiszor a lepkés kesztyűben halt el a korong.
Azaz csak majdnem mindannyiszor…
Az első harmad egyetlen kivételét a Horváth András lövése utáni pillanat jelentette: Ladányi a bal szélről a tőle megszokott pazar passzal hozta helyzetbe az újvárosiak védőjét, aki jött, nézett, és a bal felső sarokba bombázott. Mire szegény Swart egyáltalán megmozdulhatott, már kifelé jött a pakk.

A második húsz percben aztán az is kiderült, hogy miért intett óvatosságra Kapusta mester: a hollandok sokkal bátrabban, és tegyük hozzá, egyre jobban kezdtek el játszani, ami a helyzetekben és sajnos a gólokban is megmutatkozott. Alig kezdődött el a játékrész, amikor Kevin Hoogsteen egy távoli bombával kiegyenlített úgy, hogy a kapu előtti tömörülés miatt Budai már csak akkor láthatta a korongot, amikor az a hálóban landolt. Vas gyorsan válaszolhatott volna, de Swart védett, nem sokkal később viszont David Hoogsteen hasonlóan nagy lehetőségből betalált: az első, viszonylag közeli lövését még védte Budai, a kipattanót azonban már könnyedén emelte be a holland a magyar kapuba.
1–2…

Egyértelműen hullámvölgybe kerültek a mieink, ezekben a percekben tartani lehetett attól, hogy még nagyobb hátrányt szed össze a Kapusta-csapat. Szerencsére az égiek a mieink mellett voltak, amikor Salomonson lövése után a korong a kapuvasról kifelé pattant, David Hoogsteen szólójánál pedig Budai volt a mentőangyal. Vas – ez egy ilyen meccs volt – újabb ziccert puskázott el, még jó, hogy Sándor Szilárd nem róla vett példát, a Borbástól kapott, amúgy egészen káprázatos korongot Swart alatt-mellett begyötörte a kapuba. Igen ám, de mivel egy védelmi kihagyást a szenzációsan játszó David Hoogsteen ismét kihasznált – a rövid saroknál Budai mellett a léc alá emelt –, a befejező húsz percnek hátránnyal vágott neki a magyar válogatott.
Éppen úgy, mint áprilisban, a Budapest Sportarénában, a divízió–1-es világbajnokságon.
Akkor óriási magyar rohamokkal kezdődött az utolsó játékrész, s amint arra számítani lehetett, most sem volt másként: az első percekben még számolni is nehéz volt a lehetőségeket, Ocskay, Peterdi, Ladányi és Gröschl is betalálhatott volna. De mintha átok ült volna a mieinken, valahogy semmi sem akart sikerülni. Most nem.
Pedig mindent megtettek Palkovicsék, hajtottak, pörögtek, és jókora mezőnyfölényben is voltak, de mindhiába. Ráadásul a szorványos holland kontrák rendre veszélyt jelentettek, Budai kétszer is bravúrral védett. A vendégek magabiztosságát aztán az 55. percben sikerült megtörni: a fehér mezes védők asszisztálása mellett Palkovics lopott el egy korongot, majd egy csel után Swart mellett a jobb sarokba emelt.
3–3!
Egy nagyon fontos 3–3.
Ugyanis a hátralévő időben már nem változott az eredmény, így jöhetett a hosszabbítás: mindkét csapatból négy játékossal a jégen, az első gólig.
Hirtelen halál.
A pokolian nehéz hirtelen halál, ahol egyetlen hiba mindent eldönt. Gröschl takarásból elengedett lövése volt az első esemény, ám Swart kispárgázta a korongot. És gyakorlatilag ez volt az utolsó is, ugyanis a folytatásban már nem forogtak veszélyben a kapuk. Maradt tehát a döntetlen, s ez az egy pont azt jelenti, hogy a csoportban a szlovákok már semmiképpen sem előzhetik meg a mieinket, a hollandok is csak akkor, ha szombaton legalább három góllal megverik a szlovákokat.
Megverhetik?
Természetesen előfordulat, de azért talán megbocsátják nekünk a hollandok, ha már a vasárnap esti fináléban látjuk a magyar válogatottat.
Mert ott szeretnénk látni.
Ugye, kedves Hossa-csapat, kedves szlovák hokisok, ezt önök is tudják…?

Mestermérleg

Dusan Kapusta, a magyar válogatott kapitánya:
"Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mert ezúttal mi voltunk az esélyesek. A csapat kifejezetten fáradt volt, akartunk, de nem ment jobban. Az utolsó harmadban viszont jó játékkal sikerült egyenlíteni."


Theo van Gerwen, a Holland válogatott kapitánya:
"Az évad elején legyőztük Norvégiát, Budapesten is jó eredményt szeretnénk elérni. Ehhez le kellett volna győzni Magyarországot. A második harmadban jobbak voltunk, az utolsó játékrészben viszont nagy volt a magyar nyomás. Azt hiszem, igazságos döntetlen született."