A Honvéd tetemes előnnyel áll az élen

ISTENES VILMOSISTENES VILMOS
Vágólapra másolva!
2003.09.05. 22:47
Címkék
A nyári bajnokságokat és világversenyeket is tartalmazó, augusztus 31-i állás szerint a Bp. Honvéd jelentősen növelte előnyét az idei szakosztályi pontversenyben, az őszi korcsoportos hazai bajnokságok előtt majdnem 1800 pontos különbséggel áll az élen.
Az első fél évi eredmények alapján is nagy fölénnyel vezettek a tavaly bronzérmes piros-fehérek (3806.5 pont), ám akkor még a VEDAC (2572) helyezkedett mögöttük. Időközben a második helyre – a várakozásnak megfelelően – a múlt évi győztes, a Haladás VSE került, amely eddig a hatodik pozícióban állt. Nagyot ugrott előre (a 11. helyről a negyedikre) a másik szombathelyi klub, a Dobó SE, és – zömmel fiataljai nemzetközi sikerei révén – a dobó szakágban vezet a Haladás VSE előtt.A MASZ szakosztályi abszolút pontversenye
Az élcsoport augusztus 31-én:
Az élcsoport augusztus 31-én:
1. Bp. Honvéd SE 6832 pont (bajnoki pont: 4022, nemzetközi pont: 2810, csúcsokért járó pontok: –), 2. Haladás VSE 5050 (1390, 3060, 600), 3. VEDAC 4702 (3507, 1080, 115), 4. Dobó SE 3699 (1459, 2125, 115), 5. UTE 3560.5 (1703, 1857.5, –), 6. Pécsi VSK 2831 (1991, 820, 20), 7. Debreceni AK 2684, 8. ARAK 2367, 9. Nyíregyházi VSC 2209, 10. Royal Sped ZAC 1757, 11. FTC 1717, 12. TF AC 1649 pont (eddig összesen 108 szakosztály szerzett pontot)

A szakági pontversenyek élcsoportja
Rövid táv és gátfutás: 1. Bp. Honvéd SE 3153.5 pont, 2. ARAK 1164, 3. Soproni AC 1047 (67 szakosztály)
Közép- és hosszútávfutás: 1. VEDAC 2555, 2. Pécsi VSK 1857, 3. Haladás VSE 1577, …5. Bp. Honvéd SE 993 (63)
Gyaloglás: 1. Szegedi VSE 638, 2. Hunyadi DSE 516, 3. Bp. Honvéd SE 416 (18)
Ugrások: 1. Bp. Honvéd SE 1948.5, 2. TF AC 732, 3. Dunakeszi VSE 675 (52)
Dobások: 1. Dobó SE 3699, 2. Haladás VSE 2868, 3. VEDAC 889, …16. Bp. Honvéd SE 281 (57)
Többpróba: 1. Debreceni AK 267, 2. Gödöllői EAC 150, 3. Sz. MÁV-Szoltisz 146, …20. Bp. Honvéd SE 40 (56)
Legfrissebb hírek

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
13 perce

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
44 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik