Batistuta Katarba szerződött

2003.08.18. 11:55
Címkék
Az argentin Gabriel Batistuta egy 8 millió dolláros, két évre a katari al-Arabi Sports Clubhoz igazolt. No, persze nem aprópénzért költözött oda a 34 éves futballista az, mert az első szezonban 5, míg a másodikban is potom 3 milliót kap játékosedzőként.Batistuta azért fogadta el az ajánlatot, mert elvarázsolta az ország, még 2002-be, amikor látta a helyi kupadöntőt. Természetesen továbbra is számolatlanul akarja lőni a gólokat. Batigól a Newell4s Old Boysban kezdte pályafutását, majd szerepelt a River Plate-ben, a Boca Juniorsban is. Később átköltözött Európába, s hosszú ideig a Fiorentina együttesében játszott, majd a Roma, végül az Internazionale gárdáját erősítette. A válogatottságtól a tavalyi pocsékul sikerült világbajnokság után vonult vissza.
Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
20 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
43 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája