Kőváry megfékezhetetlen volt

T. A.T. A.
2003.08.17. 21:23
Címkék
A nyitónapon még az egész mezőny számára új volt a kiskunlacházi repülőtéren szalmabálákkal és gumikkal kijelölt pálya, vasárnapra azonban megszokták az országos bajnokság 8. futamának résztvevői, és ennek megfelelően szinte kivétel nélkül fel is gyorsultak.
Turán Frigyes autóját vasárnapra megjavították (a szombati második futamon tönkrement a differenciálműve) a tavalyelőtti túraautós bajnok azonban ennek ellenére nem tölthette nyugodtan a két futam közti időt. Az első menet végén ugyanis, néhány méterrel a célvonal után lebontott néhány szalmabálát és ezzel együtt az autója eleje is odalett. A szervizcsapat azonban jó munkát végzett, így Turán megnyerte a viadalt. A kistúraautók mezőnyében ezúttal is Kőváry Barna aratott: a korábbi ralis úgy látszik megállíthatatlan. Csakúgy, mint a Renault Clio-kupában Wéber Gábor. Az eredetileg a médiakupába nevező Wéber már az idény eleje óta veri a profikat és ez most is sikerült. Az Opel Astra-kupában is rajthoz állt a korábbi szimulátor-világbajnok, ám ott ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel Bárkovics Zoltán mögött. Intersoft-kupa, a gyorsasági autós ob 8. futama, Kiskunlacháza

1600 kcm felett. A-csoport: 1. Kavecz István (Turán Motorsport, BMW M3) 5:55.31. F-csoport: 1. Turán Frigyes (Turán Motorsport, Mitsubishi Evo6) 5:29.00. N-csoport: 1. Pozsgay Zsolt (Turán Motorsport, BMW M3) 5:52.79. 1600 kcm alatt. A-csoport: 1. Kőváry Barna (Minor SE, Ford Puma) 6:10.37. F-csoport: 1. Kincses István (Kincses Turbó Team, Mazda RX7) 6:31.28. N-csoport: 1. Ficza Ferenc (Alisca TSE, Honda Civic) 6:21.03. Formulaautók: 1. Chanoch Nissani (Szász Motorsport, Coloni Nissan) 5:23.88, 2. Harkányi Zs. (Volán ASC, Reynard-Opel) 5:47.62, 3. Balatinz (Ventile Rally SE, Opel-Lotus) 5:50.20
Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa: 1. Wéber Gábor (Zengő Motorsport) 6:17.95, 2. Gál (Szélesi Motorsport) 6:20.44, 3. Makai (Hód Rally Team) 6:21.13
Mobil1 Opel Astra Classic-kupa: 1. Bárkovics Zoltán (Szélesi Motorsport) 6:34.97, 2. Wéber (Zengő Motorsport) 6:35.56, 3. Aschenbrenner T. (Szélesi Motorsport) 6:40.36
Következik (szeptember 12-14.): az ob 9–10. futama, egyben zónabajnoki viadal, Hungaroring
Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
10 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
14 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
33 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
51 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája