Lósport: Ötmillió forintért hajtanak

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2003.07.30. 22:03
Címkék
"Fölényben vannak a kancák az idei, 89. Magyar Ügetőderby mezőnyében  tájékoztatta az újságírókat a szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatón Farkas Ferenc, a Nemzeti Lóverseny Kft. szakmai igazgatója. A Gésa nevű ló tűnik a legnagyobb esélyesnek, a nyeregben Fábián Zsolttal, aki korábban már győzött a klasszikus futamban.
Fazekas Imre, a jelenlegi legeredményesebb magyar hajtó lehet a legnagyobb ellenfele, ugyanis Gratis nevű lova egész évben kitűnő formában versenyez, leszámítva a Derby Kísérleti Versenyt, amelyen önhibáján kívül ugrott. Az akkori nyerő Goffy Sun természetesen most is ott lesz a startnál Lakatos Csabával.A szakmai igazgató szerint a mezőny rendkívül kiegyenlített, így a többiek is jó eséllyel pályáznak az ötmillió forintos pénzdíjra, ami rekordnak számít a hazai ügetősport történetében. A 2001 méteres verseny mellett további 12 futam szerepel a programban, többek között a hagyományos Pannónia-díj, amelyen a négy- és ötévesek krémje indulhat. Az amúgy sem csekély izgalmak fokozásáról a fogadásszervező gondoskodik, amely a két kiemelkedő futamra összesen másfélmillió forint jackpotot ajánlott fel, így a jól tippelők a különleges sportélmény mellett akár több millió forinttal is gazdagabbak lehetnek. Farkas Ferenc a tájékoztató végén hangsúlyozta, hogy a vasárnap 15 órakor kezdődő ünnepi versenynapra a belépés díjtalan, és nyolcadik futamként 18.45-kor indítják a 89. Magyar Ügetőderbyt a Kerepesi úton, így még az eredményhirdetés után is kényelmesen átérnek az érdeklődők a szomszédban zajló díjugrató Világkupa-viadalról.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
5 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik