Kedvező időjárási adatok

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2003.07.24. 20:55
Címkék
Eloszlottak a viharfelhők, és eloszlatták a kételyeket is, amelyek még szerdán körüllengték a szombatra tervezett Balaton-átúszást.
Több meteorológiai állomással történt egyeztetés után, csütörtökön 11 órakor a siófoki Obszervatóriumban szakemberekből álló bizottság kimondta a boldogító igent, azaz sor kerülhet a Révfülöp–Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres Balaton-átúszásra. Mint megtudtuk, pénteken ugyan még a tó térségében átmeneti záporok előfordulhatnak, de ez senkit se riasszon vissza. A szombat reggel még várhatóan fújdogáló enyhe északnyugati szél is fokozatosan elcsitul majd, szép napos idő és várhatóan 23–24 fokos víz várja majd a próbázókat. Mint Szántó László, a Balaton-átúszás főrendezője mondta, minden rajtra kész, mindenre felkészültek, s a jelentkezők létszámát tekintve akár új rekord is születhet. A boglári hajókikötőből reggel 6 órakor indul az első versenyzőket szállító hajó, melyet újabbak követnek. A Révfülöpi kikötő melletti futballpályán reggel hét órától 13.30-ig eshetnek át a jelentkezők a kötelező orvosi vizsgálaton. Az utolsó próbázók pedig 14 órakor rajtolhatnak.
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
5 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
10 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
12 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
38 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
56 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája