Nagy utazás (2.)

"Végre elérkeztünk a pihenőnaphoz, már igazán rám fér… A tizedik szakaszon semmi különös nem történt, az első sprint után összeállt egy szökés, ezek után nagyon nyugodtan tekert a mezőny. Ilyenkor általában azoknak van jó esélyük a szökésre, akik a hegyek után még elég frissek, s az összetettben nagy hátrányban vannak. Nálam csak az utóbbi volt igaz, frissnek viszont még nagy jóindulattal sem nevezhetném magam, szinte mindenem fájt, a csuklóm, a kezem, az ujjaim, a lábam…
A szakasz második felének egyetlen igazi eseményét az jelentette, amikor egy tüntetés megakasztotta a bolyt. Franciaországban jól ismert Jose Bové, hogy is mondjam, ő a földművesek képviselője, akit tíz hónapra börtönbe zártak, de négy hónapot már különféle okokból elengedtek a büntetéséből. A tüntetők azt akarták elérni, hogy engedjék őt szabadon. Szerencsére félnünk nem kellett, mert nem bántották a versenyzőket, de azért bezavartak egy kicsit, két-három percet biztosan veszítettünk.
Nem sokkal a célba érkezés után újra útra keltünk, a csütörtöki rajt helyszínére, Narbonne-ba utaztunk, itt töltjük majd a pihenőnapot is. Könnyen áttekinthető a szerdai programunk, addig aludhatunk, amíg akarunk, hacsak nem lesz újra vérvétel, mint tavaly ilyenkor… Délután egy nagyon laza edzés vár rám, még a saját tempómnál is lassabban, amit még a nagypapák is bírnának. Igyekszem kipihenni magam, s csütörtökön is meg fogok húzódni a mezőnyben, tartalékolnom kell a pénteki időfutamra. Nehéz terepen lesz, ismerem a pályát, már a Route du Sud során végigmentünk rajta. Nem lesz könnyű feladat, ezen az időfutamon nem is várok kiugró eredményt, ha Armstronghoz képest négy percen belül teljesítek, azzal már elégedett leszek. Szerintem most is ő a legerősebb a mezőnyben, csak egy kicsit hagyta, hogy az Alpokban sikerélményhez jussanak az ellenfelei, azt higgyék, hogy most egy gyengébb Armstronggal van dolguk…”

Bodrogi László