A hazát váltott nagymester

A Pakson eltöltött négy nap alatt semmilyen jelét nem mutatta a sztárságnak. Reggelijét mindig a szervezők és a vendégek társaságában fogyasztotta el, a versenyt kísérő programokon kivétel nélkül megjelent. Mindenkihez volt egy-egy jó szava, szívesen kezdeményezett beszélgetést. Nem voltak különleges kívánságai, roppant kellemes ember benyomását keltette.
– Hogy érezte magát Pakson?
– Nagyon jó volt itt lenni. Ezért a helybéli szervezők sok mindent megtettek, nagyon kellemes volt a játék. Jólesett látni, az emberek örülnek annak, hogy eljöttem. Annak ellenére, hogy egy ilyen pici városban került sor a páros mérkőzésre, rendkívül magas színvonalon zajlottak az események. Ja, és persze a Judit elleni siker is pozitívan hatott.
– A nyugati szupertornákon, gondolok ezen Wijk aan Zee-re, Linaresre, Dortmundra és a hasonlóan nagy megmérettetésekre, hasonlóan jó a szervezés?
– Igen, de a paksiak kiemelkedő odafigyelésről tettek tanúbizonyságot. Barátságosan viselkedtek, figyelmesek voltak. Az ön által említett versenyeken az elszállásolás, az étkeztetés ugyanilyen. Inkább az emberi megnyilvánulás volt figyelemre méltó. Máshol is vannak remek kísérő programok. Pakson szép volt a város környékén tett hajókirándulás.

Szakkönyv ajándékba

– Kevesen ismerik az ön pályafutásának eddigi történetét. Hogyan ismerkedett meg a sakkal?
– Ötéves voltam, amikor kaptam a szüleimtől egy könyvet. Természetesen a sakkról szólt. Ennek alapján kezdtem el tanulni, az édesapám segítségével.
– És rögtön bele is szeretett a játékba?
– Nem is tudom igazán, hogy miért, de már a találkozás elején fokozottan érdeklődtem a sportág iránt, és azonnal megszerettem. Minden- nap egy oldalt vettünk át a könyvből, így haladtunk előre. Egy alkalommal azonban megleptem apámat. Amíg ő dolgozott, én kezembe vettem a könyvet, és nemcsak egy lapot, hanem az egészet végigolvastam. Tényleg nagyon érdekelt.
– Aztán jöttek a versenyek is. Ezekre hogyan emlékszik vissza?
– Nyolcéves lehettem, amikor megnyertem egy klubversenyt. De nem erre gondolok a legszívesebben. Volt egy torna, amelynek idején a tizenöt évemmel már csak félig-meddig számítottam gyereknek, de mélyen az emlékezetembe vésődött. Minszkben rendeztek egy nemzetközi tornát, amit sikerült megnyernem. Ennek az volt a különlegessége, hogy öt évvel korábban Garri Kaszparov győzött ugyanitt. Tehát különösen szívesen idézem fel azokat a momentumokat.

Rubinstein a példakép

– Ezek szerint Kaszparov volt az első példaképe?
– Nem, bár az ő játéka is tetszett. A leginkább Akiba Rubinstein hatott rám, mert nagy stratéga és teoretikus volt. Olyan stílusban sakkozott, mint én. Pont abból a könyvből tanulta meg a lépéseket, és vette az első leckéket, amellyel én is kezdtem. Héber nyelven íródott, de a szöveg nem okozhatott gondot, mert zsidó iskolába jártam, ahol természetesen ezen a nyelven tanítottak.
– Aztán jöttek a komoly világversenyek, ahol kezdték jobban megismerni Borisz Gelfand nevét.
– Igen, a húsz éven aluliak Európa-bajnokságát megnyertem, és onnantól kezdve gyorsan bekerültem a legjobbak közé. Éveken át rengeteg versenyen lettem első, páros mérkőzéseken szintén jól teljesítettem, hiszen Michael Adamset és Vlagyimir Kramnyikot is meg tudtam verni. És persze az sem lényegtelen, hogy még szovjet színekben olimpiai bajnok lettem.
– Aztán a kilencvenes évek vége felé elhagyta Minszket, és Izraelbe költözött. Miért pont Izrael?
– Sokat voltam ebben az országban, és meg kell, hogy mondjam, nagyon megtetszett.
– Úgy hallottam más oka is volt…
– Sajnos az európai országok közül Fehéroroszország erősen elmaradottá vált, miután a Szovjetunió szétesett. Nem volt már olyan kellemes ott élni. Úgy döntöttem, hogy elég volt, elhagyom az országot. Ugyan némi antiszemitizmust is lehetett érzékelni, de szerencsére engem sohasem bántottak emiatt.
– Szóval rosszul érezte magát?
– Igen, hiszen ott gyakorlatilag mindenkit ellenségnek tekintettek. Gondolok ezen a nyugati államokra, de még Oroszországot sem kedvelték. Legalábbis én így éreztem. És mit gondol, kikkel szimpatizáltak? Észak-Koreával és Irakkal. Minden más országgal barátságtalan volt a viszonyuk.
– Azért Izrael sem egy életbiztosítás…
– Igen, de például az Egyesült Államok sem túl biztonságos. Izraelben az ember akár éjszaka is bátran kimehet az utcára.
– És milyen az élet az új otthonában?
– Roppant kellemes. Egyébként ugyanabban a Visonlecion nevű kisvárosban élek, mint Polgár Zsófia.
– Szoktak találkozni egymással?
– Igen, sokszor meghívjuk egymást ebédre, tehát tartjuk a kapcsolatot. Érdekesség, hogy hiába kisvárosról van szó, összesen hat nagymester él erre. Többek között Borisz Altermannal, Lev Pszahisszal és Eran Lissz-szel is találkozhatok.

Fél év utazás

– Könnyen beilleszkedett?
– Kedvesek és segítőkészek az emberek, nem volt semmi problémám. Szerencsém is volt, mert lakik a szomszédban egy másik sakkozó, aki versenyeket szokott szervezni, és rengeteg tornát szponzorált is.
– Azért gondolom, nem sok időt tölt otthon.
– Minden attól függ, hogy milyen tornákra kapok meghívást. Körülbelül fél évet töltök otthon, az esztendő másik felében pedig utazom.
– Nem is szeretne családot alapítani?
– Talán, valamikor. Mindenesetre nem sietek.
– Beszélgessünk egy kicsit a sakkvilág jelenlegi helyzetéről. Milyennek találja a rendszert?
– Elég rossz a véleményem, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Sajnos most nagy a fejetlenség, összevisszaság van a sakkvilágban. Egyedül csak Kirszan Iljumzsinov FIDE-elnök az, aki néha ad pénzt a sportágra. Több szponzort kellene keresni. Egyelőre szó sincs arról, hogy másvalaki támogatni akarná a sakkot. Azt nem tudni, hogy Iljumzsinov meddig áldoz a sportágra, lehet, hogy egyszer csak megunja és elköszön. Ha ez bekövetkezik, akkor nagy lesz a baj. Nincs semmi szervezett munkája a nemzetközi szövetségnek: maffia az egész. Öt-hat ember érvényesül azokból a pénzekből, amelyek ott forognak.
– Ön mit tenne?
– Az első nap kidobatnám az ott dolgozók kilencvenöt százalékát. Ezután nem maradna senki, csak néhány takarító. Olyan embereket bíznék meg, mint például Bessel Kok, aki rendkívül profi módon menedzseli a sakkot.

Káosz és fejetlenség

– Mi a véleménye a világbajnokság lebonyolításáról?
– Elképesztően rossz a mostani szituáció. Köztudomású, hogy tavaly Prágában volt egy megállapodás arról, hogy miként egyesüljön Kaszparovval, Kramnyikkal, Ruszlan Ponomarjovval és az akkori dortmundi verseny győztesével a FIDE és a profik világbajnoki címe. Mi valósult meg eddig belőle? Semmi. A többi élvonalbeli játékos, mint Polgár Judit, Jevgenyij Barejev és mások így nem tudnak rendesen készülni, hiszen nem tudják, mikor lesz legközelebb világbajnokság. Szóval fejetlenség van.
– Le merném fogadni, hogy ezt is másképpen képzeli el.
– Pontosan. Sok embernek kell lehetőséget adni, hogy próbára tegye képességeit. Bizonyos létszámú mezőnyből kieséses rendszerrel kellene meghatározni mondjuk azt a tíz embert, akik aztán körmérkőzéssel döntenék el egymás között az első hely sorsát. Valami hasonlót ajánlott már a nemzetközi szövetségnek Bessel Kok is, és a megállapodás már majdnem megszületett, amikor a FIDE gondolt egyet, és végül mással egyezett meg. Így Kok terve nem válhatott valóra. A lényeg az, hogy a FIDE elkerüli a Kokhoz hasonló menedzsereket. Tehát megint csak arra tudok kilyukadni, hogy maffiózók.
– Mi a véleménye a magyar sakkozásról?
– Fejlődést látok az önök sakkéletében. Nemrég volt Budapesten egy rangos verseny, most pedig ez a páros mérkőzés Judittal. Lékó Péter és Polgár Judit személyében két nagyon erős játékosuk van. Ezenkívül tehetségesek a fiatalok is. Az pedig mindenféleképpen örvendetes, hogy a paksi eseményről a magyar televízió is rendszeresen beszámolt, és rengeteg újságcikk jelent meg. Mindezek összességében azt jelentik, hogy a sakkozás emelkedőben van Magyarországon.

Lékó nem esélytelen

– Ha összejönne a Lékó–Kramnyik meccs, akkor ön szerint ki lenne a jobb kettejük közül?
– Péternek mintegy negyven-negyvenöt százalék a reális esélye. Kramnyik fantasztikusan játszik, de mivel Péter rengeteget dolgozik, és jó eredményei vannak, lehetséges, hogy le tudja győzni az orosz nagymestert. Legalább annyi esélye van Lékónak Kramnyik ellen, mint amennyi Kramnyiknak volt Kaszparovval szemben.
– Milyen tervei vannak a jövőben?
– Közeleg a Bajnokcsapatok Európa-kupája, az országok közötti Európa-bajnokság, és Franciaországban megrendezik az aktívsakk-, más néven a rapidsakk-világbajnokságot. Ezeken mind ott leszek. De nehéz előre kalkulálni, mert nincs világbajnokság. Ezenkívül tervezem, hogy megjelentetem válogatott partijaimat tartalmazó könyvemet.
– Ha mégis lenne egy jól szervezett világbajnokság, akkor meddig jutna?
– Úgy gondolom, hogy csak néhányan vannak előttem a rangsorban. Kaszparov, Kramnyik és Viswanathan Anand kiemelkednek a mezőnyből, ezután jövök én körülbelül tizenöt azonos játékerőt képviselő sakkozó társaságában. Azt hiszem, a legjobb nyolcba be tudnék kerülni. Korábban még ennél is tovább juthattam volna, csak valahogy nem jött össze, pedig akkor nem volt annyi klasszis, mint most. Remélem, egyszer még sikerül közel kerülnöm a tűzhöz.