Kettős ukrán siker Tatán

2003.07.12. 22:29
Címkék
Gőzerővel készülnek válogatottjaink az augusztusi anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, s ennek megfelelően a szövetségi kapitányok folyamatos kontroll alatt tartják versenyzőiket. Szombaton Tatán az ukránok ellen mérhették le legjobbjaink, hol is tartanak a felkészülésben.
Kellemes meglepetésre férficsapatunk mindössze 2.4 ponttal maradt alul a közvetlen világelithez tartozó riválissal szemben. Ráadásul korláton és lovon is legyőzték az ellenfelet."Az idén eddig még nem értünk el ilyen magas pontszámot – mondta Vereckei István, a férfiak kapitánya. – Persze voltak hibák, ám a fiúk rengeteg szép gyakorlatot is bemutattak. Jó lett volna, ha kevesebbet rontunk, de látható a fejlődés, és ha így folytatjuk, eséllyel pályázhatunk az olimpiai kvótára, melyhez 221 pont körül kell majd teljesítenünk.”Vereckei elsősorban Fekete Levente és Gál Róbert produkcióját dicsérte, előbbi gyűrűn, utóbbi ugrásban mutatott be 9.6-ot érő gyakorlatot, igaz Gál talajon hibázott. Hasonlóan magas pontszámot ért Takács Árpád korlátgyakorlattal, ám ő ugrásban követett el hibákat. Rajtuk kívül még Detrői Zoltán, Lőrik Attila, Király Roland és Horváth Csaba állt a szerekhez.Meggyőzőbb vendégsiker született a hölgyek összecsapásán: északkeleti szomszédaink a papírformának megfelelően majd’ nyolcpontos különbséggel diadalmaskodtak."Nagyjából elégedett vagyok a látottakkal – értékelt Maráczi Márta szövetségi kapitány –, hiszen tudtuk, az ukrán csapat lényegesen erősebb nálunk. Bevallom, titkon még féltem is egy kicsit, hogy sokkal nagyobb lesz a különbség a két gárda között. A felkészülési ciklusnak megfelelő gyakorlatokat mutattak be a lányok, sajnos akadt több rontás is, gerendán még mindig nagyon bizonytalanok vagyunk, és ez egy kicsit elszomorító. Ennek ellenére egy rossz szavam sem lehet a csapatomra, hiszen keményen küzdöttek a lányok.”A mieink közül a legmagasabb pontszámot Kiss Renáta érte el felemás korláton – gyakorlata 9.4 pontot ért, s ennél jobbat, 9.5-öt csak két vendégtornász, Alina Kozics és Alona Kvasa kapott gyakorlatára: előbbi talajon, utóbbi szintén felemás korláton remekelt.Válogatott találkozók, Tata
Férfiak. Magyarország–Ukrajna 218.500:220.900
Egyéni versenyt nem számoltak, mivel a magyarok közül senki sem szerepelt minden szeren.
Nők. Magyarország–Ukrajna 139.600:147.350
Egyéni: 1. Alina Kozics (ukrán) 37.000, 2. Jaroszka (ukrán) 36.925, 3. Kvasa (ukrán) 36.475, …6. Kiss Renáta (magyar) 35.500, 7. Péntek Tünde (magyar) 35.350, …9. Gál Kitti (magyar) 34.200, 10. Szarka Krisztina (magyar) 34.100, …12. Drótos Nikolett (magyar) 30.300, 13. Csire Anita (magyar) 24.800 (csak 3 szeren indult)
Legfrissebb hírek

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
2 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
7 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
8 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
20 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
26 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
32 perce