Most egy kicsit hátradőlne

– Jól sikerült a felkészülésem – kezdi Kálovics Anikó. – Az első versenyemre június tizenötödikén Bernben került sor. Ezen az öt kilométeres utcai viadalon a második helyet szereztem meg 15:57 perccel. Már ez roppant biztató volt, hiszen pályán mindössze egy másodperccel volt jobb az egyéni csúcsom. Aztán jött egy héttel később a lappeenrantai Európa-kupán elért ötezer méteres győzelem. A finn viadalon végig teljesen egyedül kellett futnom, senki sem tudott lépést tartani velem. De még így is egyéni csúcsot értem el 15:18.45 perccel.

Még egyedül is megy

– Kicsit unhatja már az olyan versenyeket, amelyeken teljesen egyedül kell futnia, mint például az elmúlt hét végi watfordi angol tízezer méteres bajnokságon, amelyen új országos csúccsal, 31:40.31 perccel győzött.
– Nem volt egyszerű ez sem, az biztos. Az angol lánynak, Haley Yellingnek a hazai szövetség tizenöt percen kicsit kívüli világbajnoki szintet határozott meg. Ehhez egy kenyai futót hívtak segítségül, aki szinte végig pontosan tartotta ezt a tempót. Én viszont sokkal nagyobb tervekkel érkeztem Angliába.
– Mi volt az a minimum, amit kitűzött maga elé, és mit tartott még éppen megvalósíthatónak?
– Szabó Karolina tizenhét éves országos csúcsát, a 31:55.93 percet mindenképpen meg akartam dönteni. De igazából a világbajnoki kiküldetési szintet, a 31:45.00 percet céloztuk meg az edzőmmel, Kívés Istvánnal.
– Még ehhez képest is rettenetesen kemény iramban kezdett. Az edzője féltávnál 15:38 percet mért.
– Az az igazság, hogy nagyon elfutottam az elejét. Ennek több oka is van. Először is rettenetesen nagy volt bennem a bizonyítási vágy. Másodszor pedig teljesen egyedül voltam, csak az érzéseimre, meg az edzőm jelzéseire hagyatkozhattam.
– A hírek szerint nem nagyon tudta, hogy hol és mikor kapja meg azokat a jeleket.
– István nevetséges bújócskát volt kénytelen játszani az egyik rendezővel. Ugyanis az elején annak rendje és módja szerint ott állt a pálya szélén, és bekiabálta a részidőimet. Csakhogy ez nem tetszett a túlbuzgó hivatalnoknak, ezért elzavarta a pályáról. Ô persze nem hagyta magát, és időről időre feltűnt a stadion különböző pontjain, és bár nem kiabálhatott többé, a legkülönfélébb jelekkel mutatta, hogyan állok.
– Ez valóságos krimi lehetett.
– És még így is jól sikerült!
– Mi jöhet még ezután?
– Rengeteg tervem és tennivalóm van a közeli és a távolabbi jövőben. De ezt az eredményt azért szeretném egy kicsit megünnepelni. No nem kell nagy bulira gondolni, de most egy kicsit szeretnék hátradőlni és nyugodtan, boldogan visszagondolni erre a futásra.
– Csak nem elégedett meg enynyivel?
– Nem, erről szó sincs. Le kell ülnünk az edzőmmel, hogy újabb célokat tűzzünk ki magunk elé. De a watfordi verseny annyira későn ért véget, hogy utána még vacsorázni sem tudtunk elmenni. A legnehezebb egyébként az, hogy most nagyon okosan kell megválasztanunk a versenyeimet. Mert hívtak már több ötezer méteres Grand Prix-viadalra is, csakhogy ahhoz gyorsasági edzéseket kellene végeznem. Ebben pedig benne van a sérülésveszély. Igaz, pénzt keresni is jó lenne, meg most már az ötezres országos csúcs, a 15:02.00 sem tűnik elérhetetlennek. De a világbajnokság előtt másfél hónappal már nem szabad kapkodnom.

Eldöntendő célok

– Mi lesz a félmaratoni távval?
– Tavaly addig győzködtek, hogy ezen is jó eredményt futhatok, míg végül beadtam a derekamat, és elindultam Udinében.
– Ott született az országos csúcsa, az 1:09:16, úgyhogy jó döntés volt.
– Azt gondolom, hogy egy jól felkészült tízezres képes lehet jó időre a félmaratoni távon is. Ezt az én esetem fényesen bizonyítja. Az edzőm szerint ezen a távon lennék a legjobb, csakhogy ez a versenyszám nem szerepel az olimpia műsorán.
– Félmaratoni vébét viszont minden évben rendeznek…
– A terveim között ez is szerepel, mint ahogy a mezei Európa-bajnokságon is szeretnék jól futni.
– Az előrelépés az ön esetében már dobogót jelent.
– Így van. Tavaly Medulinban megtanultam, hogy senkitől sem szabad megijedni, és hogy szinte bárkivel fel tudom venni a versenyt. No jó, Paula Radcliffe most még annyival jobb mindenkinél, hogy őt nem sorolom ide.
– A brit bebizonyította, hogy ötezertől a maratoniig mindenhol lehet maradandót alkotni a női mezőnyben is. Ön gondolt már arra, hogy kipróbálja a maratonit?

A nagy álom a maratoni

– Már elég régen mondogatom, hogy idővel maratoni futó akarok lenni. Az első lépést már megtettem ennek érdekében. Mert úgy gondolom, hogy egy nemzetközileg is jegyzett maratonistának harminckét percen belül kell tudnia tízezren. Ezt most már elmondhatom magamról. De a következő lépés már kétséges, hiszen még soha életemben nem futottam félmaratoninál hosszabbat. Talán egyszer edzésen huszonhárom kilométert. Egyszóval nincs elég kilométer a lábamban ahhoz, hogy kipróbáljam magam ezen a távon.
– Pedig több kiváló pályaversenyző esete bizonyítja, hogy érdemes próbálkozni. Gondoljon csak Radcliffre, Haile Gebrselassie-ra vagy Paul Tergatra, hogy csak néhány nevet említsünk.
– Az ő történetüket mindenki ismeri, de nem szabad elfelejteni, hogy Sonia O' Sullivan tavaly odaállt a rajtvonalra New Yorkban, de a célban azt nyilatkozta, hogy soha többé nem akarja magát ilyen horrorisztikus élménynek kitenni. Márpedig az írek kitűnősége mezeifutó-világbajnok, Európa-bajnok öt- és tízezer méteren, egyszóval nem kezdő a szakmában.
– Ahogy hallgatom, azt kell mondanom, valóban rengeteg terve van még. Mi lehet az ön számára a nagy cél, hogy úgy mondjam, élete versenye?
– Ki tudja?! Most azt mondom, hogy a jövő évi olimpia, de könnyen lehet, hogy a pekingi ötkarikás játékokra érek be igazán. Ez még olyan messze van, hogy bár feltétlenül gondolnom kell rá, még azt sem tudom megmondani, hogy kettőezer-nyolcban milyen távon indulok majd. Csak az biztos, hogy akkor harmincegy éves leszek, ami a lehető legjobb kor a hosszútávfutáshoz.