Ha manapság nem is túl hosszú az európai holt idény, arra azért jó alkalmat kínál, hogy elbúcsúzzunk a futball nagy porondját elhagyó, de legalábbis új jelmezbe öltöző főszereplőktől. Terveink szerint több olyan labdarúgóról írunk a következő hetekben, aki befejezi játékos-pályafutását. Mai "vendégünk Abelardo Fernández, aki a spanyolok (olimpiai) válogatottjában és legrangosabb klubcsapatában, a Barcelonában is maradandót alkotott.
Abelardo (jobbra) pályafutása során több klasszissal, így Zidane-nal is csatázott
Abelardo (jobbra) pályafutása során több klasszissal, így Zidane-nal is csatázott
A mai sztárokkal, de inkább sztárocskákkal teli világban nagyítóval kell keresni az igazán értékes embereket, akik annak ellenére szerények és alázatosak tudtak maradni a "halandókkal” szemben, hogy letettek egyet s mást az asztalra. Egyikük mindent kétséget kizáróan Abelardo Fernández, aki július elseje óta hivatalosan is az aktív labdarúgástól visszavonult klasszisok táborát gyarapítja. A gijóni illetőségű Abelardo még nem volt húszéves, amikor szülővárosa csapatában bemutatkozott a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott Primera Divisiónban, és már az első idényében kivívta a kezdőcsapatbeli tagságot, méghozzá középhátvédként. Ami azt illeti, profikarrierje első hét szezonjában szinte nem volt olyan mérkőzés, amelyen ne kezdőként lépett volna pályára, ezekben az években klubcsapataiban rendre több mint harminc bajnokin szerepelt – nem mindennapi teljesítmény, amelynek külön értéket kölcsönöz, hogy 1994-től a Barcelonában számított fix pontnak. Meglepő, de éppen az első hét idényben volt kevésbé sikeres a pályafutása, már ami a trófeákat illeti, meglehet, saját bevallása szerint karrierje legnagyobb sikerének az 1992-ben, Barcelonában a spanyol válogatott tagjaként megnyert olimpiai aranyérmet tekinti. A nemzeti csapatban (a felnőttek között) egyébként egy évvel korábban, az Uruguay ellen 2–1-re megnyert találkozón mutatkozott be Oviedóban. Klubszinten az első jelentősebb serleget 1995-ben emelhette a magasba, amikor a Barcával elhódította a Spanyol Szuperkupát, de nem kellett sokat várnia, hogy gyakorlatilag az öszszes begyűjthető elsőséget a magáénak (is) mondhassa, igaz, legnagyobb bánatára az európai klubfutball elitdíjáról, a BL-elsőségről lemaradt. Az 1997–1998-as szezonban térdszalagszakadást szenvedett, és bár akkor még volt benne annyi erő, hogy a következő évben visszaverekedje magát a kezdőbe (az 1998–1999-es idényben ismét harminc feletti volt a meccsszáma a bajnokságban), de amikor a 2001–2002-es idényben ismét szalagszakadással kellett műteni, már ő is tudta, számára vége a katalán aranyéveknek.
Névjegy
ABELARDO FERNÁNDEZ ANTUNA Született: 1970. március 19., Gijón Állampolgársága: spanyol Posztja: védô Magassága/testsúlya: 182 cm/78 kg Válogatott mérkôzéseinek száma: 54 Klubjai: Gijón (1989–1994), Barcelona (1994–2002), Alavés (2002–2003) Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1992), KEK-gyôztes (1997), Európai Szuperkupa-gyôztes (1997), 2x spanyol bajnok (1998, 1999), 2x Spanyol Kupa-gyôztes (1997, 1998), 2x Spanyol Szuperkupa-gyôztes (1995, 1997)
2002-ben egy plusz egy éves szerződést írt alá az Alavésszel, ahol voltaképpen rá akarták építeni a védelmet, ám hamar kiderült, a térde már nem bírja azt a megerőltető tempót, amelyet a spanyol élvonalban meghatározó játékosnak diktálnia kell. És itt mutatkozott meg Abelardo emberi nagysága! Amikor decemberben leült a klub vezetőivel tárgyalni a folytatásról, magára vállalta a felelősséget a csapat már akkor is aggasztó szerepléséért, és jelezte, inkább elhagyja az Alavést, mint hogy további károkat okozzon a csapatnak. Azóta tudjuk, az Alavés kiesett az első osztályból (természetesen ezt nem lehet Abelardo nyakába varrni), és azt is, hogy a veterán bekk valóban lemondott arról az 1.2 millió euróról, amely a második évadjára járt volna neki, viszont nem csak a vitoriaiakat "mentette” meg önmagától, hanem az összes többi csapatot is, hiszen inkább a visszavonulást választotta. Ez akár felesleges mártírkodásnak is tűnhet, de ha belegondolunk, hány és hány a zeniten túljutó klasszis köti az ebet a karóhoz, és elsősorban a busás fizetés bűvöletében inkább önmaga paródiáját adja elő a gyepen, akkor teljesen más megvilágítást kap Abelardo tette. "A döntésem végleges, befejezem a profi labdarúgást, amelynek tizennégy évig a kenyeremet köszönhettem. Sok bánatban volt részem, olyanokban, mint például az Alavés kiesése, vagy a két súlyos térdsérülésem. Ugyanakkor szerencsés vagyok, mert inkább a boldog pillanatok domináltak a pályafutásom során, rengeteg trófeát nyertem, és ötvennégyszer húzhattam magamra a címeres mezt” – mondta a visszavonulása bejelentésekor a hátvéd.