Kajak-kenu: Négy magyar arany 1000 méteren

2003.05.24. 18:55
Címkék
A szombati ezres döntők során a szegedi MOL Világkupán négy arany- és két ezüstérmet szerzett a magyar kajak-kenu válogatott.A nap első fináléjában a Dékány Kinga, Viski Erzsébet, Keresztesi Alexandra, Szabó Ágnes összetételben lapátoló női négyes magabiztos győzelemmel nyomban üdvrivalgásra késztette a több ezer fős Maty-éri szurkolótábort. A többi hölgy is makulátlanul sikeres volt: Kovács Katalin egyesben, a Szabó Szilvia, Bóta Kinga egység párosban hagyta maga mögött a nemzetközi mezőnyt.Hiába ragadt be a rajtnál, a féltávnál már vezetett, s majd’ egy hajónyival diadalmaskodott Kammerer Zoltán és Veréb Krisztián a férfi K-2-esek küzdelmében. A duó egyébiránt 500 méteren is döntős, mi több, esélyes. Szintúgy Vereckei Ákos, aki ezúttal a világbajnok Erik Veras Larsen mögött a második helyen végzett.Noha a kenusoknál nem nyertünk aranyat, rendkívül biztató a második helyen záró új páros – Kozmann György és Kolonics György – remeklése, illetve Joób Márton negyedik helyezése egyesben, hiszen kizárólag nála idősebb, részben visszavonulás előtt álló sztárok előzték meg.Vasárnap 9 órától az 500 méteres, 14:30-tól pedig a 200-as döntőkre kerül sor Szegeden.
Legfrissebb hírek

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
12 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
26 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
44 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
54 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
56 perce

Félóra után a Mliannak helyzete sem volt, az FTC már vezethetne a San Siróban

Európa-liga
59 perce

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
1 órája