CSELGÁNCS

Helyszín:Ano Liosszia olimpiai csarnok

Időpont: 2004. augusztus 14–20.

Versenyszámok (14):
Férfiak: 7 súlycsoport (–60 kg, 60–66 kg, 66–73 kg, 73–81 kg, 81–90 kg, 90–100 kg, +100 kg)
Nők: 7 súlycsoport (–48 kg, 48–52 kg, 52–57 kg, 57–63 kg, 63–70 kg, 70–78 kg, +78 kg)

Az olimpiai cselgáncsversenyek programja


Kvalifikáció útja: a szeptemberi oszakai világbajnokságon súlycsoportonként a legjobb hat szerzett kvótát, a fennmaradó helyekről Európában a kontinensrangsor dönt majd. Egy biztos, a mondás a cselgáncsosokra is igaz, kijutni talán nehezebb, mint Athénban jól szerepelni. Kvalifikációs verseny: Európa-bajnokság, Belgrád (május 14–16.)

Külföldi favoritok: Kanamaru (japán), Inoue (japán), Mihalin (orosz), Tamura (japán), I. Fernandez (spanyol), Vandecaveye (belga)

Akik már kvótát szereztek: Ungvári Miklós (66 kg), Kovács Antal (100 kg)

Az esélyek
Várhatóan az athéni olimpia is japán fölényt hoz, de az őshazából érkező dzsúdósok dolgát minden eddiginél nehezebbé teszik majd a riválisok, elsősorban a koreaiak, a franciák, a kínaiak, illetve az egykori Szovjetunió utódállamainak versenyzői. A magyar indulók közül az olimpiai és világbajnok Kovács Antal és az Európa-bajnok Ungvári Miklós is képes lehet arra, hogy érmet szerezzen a 2004-es ötkarikás játékokon.

Magyar aranyérem: 10%
Magyar érem: 30%
Magyar pontszerzés: 60%




Ötkarikás múlt:

Korábbi olimpiai érmesek

A sportág 1964-ben, a dzsúdó őshazájában, Japánban mutatkozhatott be az olimpiai programban, akkor a férfiak számára négy súlycsoportban (könnyűsúly, középsúly, nehézsúly és abszolút) rendeztek versenyt, amelyen 27 ország 74 sportolója kapott lehetőséget. A cselgáncs "legnépesebb" olimpiai versenye 1992-ben Barcelonában zajlott, a spanyol városban 93 ország 437 versenyzője indult – ez volt a magyar dzsúdó aranyolimpiája, hiszen itt nyerte Kovács Antal (95 kg) a mindmáig egyetlen magyar olimpiai aranyat, mellette Hajtós Bertalan (71) és Csák József (65) ezüst-, Csősz Imre (+95) pedig bronzéremmel térhetett haza.


Linkek:
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) honlapja
Az Európai Cselgáncs Unió (EJU) honlapja
A Magyar Cselgáncsszövetség honlapja ---- Athénban összesen 386 dzsúdós léphet tatamira, a férfiaknál körülbelül 230, a nőknél pedig 150, a pontos létszámot csak a szabadkártyák elosztásakor határozzák meg. A versenyek a cselgáncsban megszokott lebonyolítás szerint zajlanak, vagyis a döntőbe csak győzelmekkel lehet eljutni, vereség esetén azok kapnak a vigaszágon javítási lehetőséget, akiknek legyőzője bejut az elődöntőbe. Súlycsoportonként egy-egy arany- és ezüst-, továbbá két bronzérmet osztanak ki.

A versenyek programja ---- Férfiak
60 kg: Nomura Tadahiro (japán)
66 kg: Huseyin Ozkan (török)
73 kg: Giuseppe Maddaloni (olasz)
81 kg: Takimoto Makoto (japán)
90 kg: Mark Huizinga (holland)
100 kg: Inoue Koszei (japán)
+100 kg: David Douillet (francia)

Nők
48 kg: Tamura Rioko (japán)
52 kg: Legna Verdecia (kubai)
57 kg: Isabel Fernandez (spanyol)
63 kg: Severine Vandenhende (francia)
70 kg: Sibelis Veranes (kubai)
78 kg: Tang Lin (kínai)
+78 kg: Jüan Hua (kínai) ---- A cselgáncs egyike a tipikusan japán küzdősportoknak, bármilyen meglepő, a nyári játékok műsorán először 1964-ben találkozhattunk a sportág képviselőivel. Kell-e mondani, az olimpiának ekkor a japán főváros, Tokió szolgált helyszínül… Kezdésnek négy versenyszámban avattak bajnokot, a három súlycsoport mellett egy abszolút kategóriában is győztes hirdettek. (Utóbbi egészen 1984-ig életképes volt, ám addigra igazából értelmét veszítette, miután a nehézsúlyú bajnok egyben abszolútban is győzni tudott, a kisebb súlycsoportok képviselő nem voltak vele versenyképesek.) Egy európai fricska a sportág őshazájában az őshonos képviselőknek: a legnagyobb érdeklődéssel kísért két kategóriában, nehézsúlyban és abszolútban holland aranyérem született.

1968-ban nem rendeztek az olimpián cselgáncs-versenyt, ellenben négy évvel Münchenben és azóta is folyamatosan résztvevők a cselgáncsozók. 1972-ben már öt súlycsoport volt az abszolút mellett, amit végül hétre emeltek. Miután megszűnt 1988-ra az abszolút kategória, így már kizárólag csak a hét súlycsoportban hirdetnek bajnokot. A sportág 1992-ben nyitott a női mezőny felé, onnantól kezdve már ők is a férfiakkal teljesen egyenrangúként, hét súlycsoportban küzdenek.
A sportágban, a kezdeti megingástól eltekintve, nyugodtan kijelenhető a japán cselgáncsozók erőfölénye, igazán meghatározói a sportágnak mind a mai napig. A versenyt velük Európából a franciák, németek, olaszok és oroszok veszik fel, illetve Ázsiából a koreaiak és a volt szovjet utódállamok közül a kaukázusiak. ---- A sportág hazánkban is nagy népszerűségnek örvend, bár nem számítunk meghatározónak a tatamik világában, azért elmondhatjuk, hogy 1992-ben, Barcelonában maradandót alkottunk, mint ahogy egy-egy értékes helyezést és a vele járó pontot az olimpiák többségében elkönyvelhetjük. Már a sportág első európai bemutatkozásán – már ami az olimpiai játékokat illeti – szereztünk pontot és csak négy évet kellett várni az első cselgáncsos érmünkre, ez az Európa-bajnok Tuncsik józsef nevéhez fűződik. 1980-ban már újabb két bronzérmet tudhattunk a magunkénak. Mint már említettük, az igazán nagy siker Barcelonához kötődik, hiszen amíg korábban egyetlen döntősünk sem volt, addig a katalán fővárosban mindjárt három. Sőt, Kovács Antal révén megszületett az első – és sajnos mindezidáig egyetlen – aranyérmünk és igencsak nagy volt a nemtetszés, hogy Hajtós Bertalannak be kellett érni az ezüstéremmel, hiszen a semleges szemlélők szerint is megnyerte a döntőt. A második ezüstérmünket Csák József, míg a bronzérmet Csősz Imre szerezte. Bár ez a sportági aranycsapat még sokáig együtt maradt, az 192-es sikereket már nem tudták megismételni, legalábbis nem így egyszerre. Ehhez a agy négyeshez kapcsolódón említést érdemel a sportág első – és mindezidáig ugyancsak egyetlen – világbajnoki aranyérme, amit 1993-en szintén Kovács Antal nyakába akaszthattak.
Kovács Atlantában még ötödik helyen végzett, azonban Sydneyt egyértelműen csalódásként élhette meg, mármint hogy a várakozásokkal ellentéten helyezetlenül zárt.

A paksi fiú azonban változatlanul rabja a sportágnak, nem tud és szerencsére nem is akar szabadulni tőle, gőzerővel készül Athénre, ha éppen sérülések nem hátráltatják, mint pályafutása során annyiszor. A sportágban elfoglalt és betöltött pozíciónk azonban az utóbbi időben jócskán megcsappant: Athénban ha minden jól megy kettő, talán három versenyzőnk képviselheti a magyar cselgáncssportot. Az egyik Kovács Antal, a másik az Eb-győztes Ungvári Miklós, a harmadik pedig…
Az olimpiára a vb első hat helyezettje kvalifikálta magát, innen azonban nem sikerült megszereznünk a kvótát, maradt a ranglista, ahonnan súlycsoportonként további tizenhárom judoka lehet ott Athénben. Erre van esélye Ungvárinak és igen jó esélye Kovácsnak.
A hölgyeknél sokkal árnyaltabb a helyzet, egyrészt mert náluk csak a ranglista ötök utazhatnak a görög fővárosba, másrészt azért, hiszen ezen a ranglistán jóval hátrébb helyezkednek el, mint a fiúk, jelen pillanatban a legelőkelőbb helyen álló magyar hölgy a tizenhetedik. Így onnan nehéz lesz versenyzőként eljutni a játékokra… ---- JAMASITA JASZUHIRO (1957. június 1., japán)
Bár "csupán" egyszer, a Los Angeles-i játékokon nyert aranyérmet (Montrealba nem jutott el, mert még túl fiatal volt, Moszkvába pedig a bojkott miatt egyetlen japán sem utazott), őt tartják a valaha élt legjobb versenydzsúdósnak. A brilliáns technikával felfegyverzett kitűnőség négyszer lett világbajnok, a félnehézsúlyban 1977 és 1985 között sorozatban 203 mérkőzést nyert meg, s ver(het)etlenül búcsúzott a tatamitól. Szerencsére a sportágtól nem távolodott el, szakkönyveket írt, s jó ideje ő a japán cselgáncsválogatott szakvezetője.
Bővebben: Szakadt vádlival az aranyért

ANTON GEESINK (1934. április 6., holland)
A holland óriás volt a sportág olimpiai premierjének hőse, aki a zsúfolásig telt tokiói arénában megnyerte az abszolút kategória döntőjét, méghozzá a japán Kaminaga ellenében. Hozzá kell tenni: ez első dzsúdós olimpián egészen az open fináléjáig csak japánok nyertek, s talán Geesink diadala is kellett ahhoz, hogy a japán túlerő miatt ne vegyék le végleg a programba éppen csak bekerült távol-keleti küzdősportágat. A holland győzelme egyébként korántsem volt véletlen, erről tanúskodik három világbajnoki és 21 Európa-bajnoki aranyérme.

PETER SEISENBACHER (1960. március 25., osztrák)
Az osztrák versenyző volt a sportág történetének első duplázója, a 86 kilósok között az 1984-es Los Angeles-i olimpia után Szöulban meg tudta védeni aranyérmét, emellett nyert világbajnokságot és kontinensviadalt is, nem véletlen, hogy Ausztriában mindmáig ő az egyik legismertebb és legnépszerűbb sportember. Kiemelkedő tudásából mi is kaphattunk némi ízelítőt, hiszen a sydneyi olimpiáig edzőként-tanácsadóként a magyar válogatott mellett dolgozott.

DAVID DOUILLET (1969. február 17., francia)
A közelmúlt nagyembere kétszeres olimpiai bajnokként vonulhatott vissza, ám a Sydneyben vívott döntője kapcsán még ma sem csillapodott a feszültség a japán és a francia szövetség között (Douillet Sinoharával vívta a finálét, s a japán egy "ipponnak látszó" dobást hajtott végre, ám a bírók szerint az akció érvénytelen volt). A franciát mindez manapság már aligha foglalkoztatja, a négyszeres világbajnok, Európa-bajnok óriás immár a francia válogatott edzőjeként szeretné növelni ötkarikás aranyainak számát.

TAMURA RIOKO (1975. szeptember 6., japán)
A világbajnokságokon 1993 óta veretlen, hat aranyérmet nyert sorozatban, az ötkarikás játékokon azonban nehezen jutott el a csúcsra: Barcelonában és Atlantában is elveszítette a döntőt, Sydneyben viszont már nem lehetett megállítani: a fináléban ipponnal győzte le az orosz Bruletovát. Páratlanul eredményes pályafutása még nem ért véget, érdemes fogadni rá, hogy Athénban is ő lesz a 48 kilogrammos döntő egyik résztvevője.