Vitorlázás - Hamrák Hyéresben már indulna

Cs. B.Cs. B.
2003.04.16. 20:22
Címkék
Gyorsan véget ért a 49-es hajóosztályban induló Hamrák Péter és Sükösd Balázs számára a barcelonai évadnyitó, hiszen mindjárt a második napon kormánylaptörést szenvedtek a vitorlásukkal. Ám mint kiderült, az alkatrész mellett Hamrák bordája is megsérült, ami miatt a héten zajló Parma de Mallorca-i versenyről is le kellett mondaniuk.
– Miután irányíthatatlanná vált a hajó, a part felé kormányoztuk, de az óriási hullámok többször felborítottak bennünket. Az egyik ilyen esésnél aztán úgy nekicsapódtam a hajó oldalának, hogy hirtelen levegőt sem kaptam. Végül sikerült kievickélnünk, de éreztem, hogy baj van – mondta Hamrák Péter.– Az orvos mit állapított meg?– Mivel a friss csontrepedéseket csak néhány nap múlva mutatja ki a röntgen, csupán valószínűsítette, hogy elrepedt az egyik bordám. Ezért aztán úgy döntöttünk, kiszállunk a versenyből. Hazaérkezésünk után persze egyből a kórházba vezetett az utam, ahol megerősítették a diagnózist, és legalább két hét pihenést írtak elő.– Ezzel pedig meghiúsult a Szófia hercegnő tiszteletére rendezett Palma de Mallorca-i viadal.– Nem lett volna értelme elutazni, mivel egyelőre még a levegővétel is fáj. Minden egyes alkalommal éles szúrást érzek az oldalamban. Ráadásul aludni sem olyan egyszerű, azt sem tudom, hogyan helyezkedjek.– Mit gondol, az április végi hyéresi versenyre azért fölépül?– Ott mindenképpen szeretnénk indulni. Kinn is hagytuk a hajót Franciaországban, sőt, az új kormánylap is oda érkezik.– Mit szólt mindehhez az orvos?– Semmit. Pedig azt el sem mondtam neki, hogy előtte szeretnénk egy hétig a helyszínen készülni, így már a hét végén jó lenne felkerekedni… Bízom benne, hogy ez a néhány nap pihenés elég lesz a regenerálódásomhoz.
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
20 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
32 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
39 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
47 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája