Új szisztéma, több izgalom

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.03.28. 23:02
Címkék
Harminckét kiírás és szinte ugyanenynyi formula után egy újabb rendszerrel gazdagodik a szombaton rajtoló brazil országos bajnokság. Az idén bevezetik a világ más részein már ősidők óta használt módszert, a kétfordulós, pontgyűjtős szisztémát, és bár minden bizonnyal szokatlan lesz a helyiek számára, a végén az győz, akinek a legtöbb pontja van. A rájátszáshoz szokott brazilok azért váltottak, mert szenvedélyesen ragaszkodnak az izgalmakhoz, és ezt számításaik szerint csakis egyszerűsített bajnoki rendszerrel érhetik el. Abból indultak ki, hogy a nagy európai pontvadászatokban rendre három-négy csapat verseng a végső győzelemért, de nagy lökést adott Horácio Wendell professzor (az elmúlt két országos torna rendszerének kiötlője) számítási eredménye is, amely szerint 81 százalékban az utolsó fordulóban dőlt volna el az eddigi 32 bajnokság, míg a fennmaradó 19 százalékban (a legrosszabb esetben) két játéknappal a befejezés előtt hirdettek volna bajnokot, ha a most bevezetésre kerülő rendszert használják.A 2003-as országos bajnok játékosai azt is elmondhatják majd magukról, hogy a torna történetében nekik kellett a legtöbbször pályára lépniük a végső győzelem megszerzéséért. A klubok ugyanis 46 mérkőzést játszanak összesen, ami hattal több, mint amennyire az eddigi csúcstartónak, a Palmeirasnak 1973-ban szüksége volt a cím elhódításához. Egyszerűsödik a helyzet a Libertadores-kupabeli helyek elosztásában is: az első három automatikusan részvételi jogot nyer a szubkontinens legnagyobb presztízsű nemzetközi tornájára. Az elitnek az utolsó két helyezett int majd búcsút.A rendszert lehet tökéletesítgetni, de ha nincs mögötte igazi tartalom, azaz megfelelő játékosállomány, minden hiába. Szerencsére "Szambaországban” ez a veszély továbbra sem fenyeget. A fiatal tehetségek közül érdemes lesz figyelni Diego, Robinho, Liédson, Gil, Kaká, Júlio Batista, Carlos Alberto, Luís Fabiano, Dagoberto, Adriano vagy Fabinho játékára, de a "veteránok” sem maradnak otthon, hiszen ott lesz a gyepen többek között Marcelinho Carioca, Guilherme, Alex és Athirson, valamint a tavaly nyáron a nemzet ötödik világbajnoki címét megszerző hősök közül Kléberson, Vampeta, Anderson Polga és Rogério Ceni.Mellettük egy honfitársunkért, a szombathelyi Lombard FC-től az Atlético PR-hez szerződött Tüske Rolandért is szoríthatunk. Ha hinni lehet a 2001-es országos bajnok háza tájáról érkező híreszteléseknek, akkor a csatár akár kezdő is lehet a Gremio elleni hét végi nyitányon.
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
43 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
46 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik