Így látták
Geiger András: – Bizony kevesen bíztak nulla kettô után a fordulatban, ám az edzônk jól cserélt, változtattunk a játék ritmusán, és hogy ez sikerült, ahhoz nagyban hozzájárult valamennyi pályára lépô teljesítménye. Így alkottunk mi ma tizenkét emberes csapatot.
Pásztor Attila: – Úgy érzem, jól felkészültünk a kupadöntôre, de mintha túlzottan tiszteltük volna ellenfelünket. Szerencsére sikerült játékba lendülnünk, igaz, ehhez kellett, hogy a Kazincbarcika hullámvölgybe kerüljön. Átvettük az irányítást, és utána már nem volt gond.
Dávid Zoltán: – Végtelenül boldog vagyok, nagyon örülök a gyôzelemnek. Az elsô két szettben sok nyitást rontottunk, de a harmadik meghozta a fordulatot, a küzdôszellemünk töretlen volt, no meg a gyôzni akarásunk, ezeknek köszönhetjük a sikert.
Schildkraut Krisztián: – Nem tudtuk betámadni a labdákat, a védekezésünk idôvel megbomlott, a fordulópontot a negyedik játszma hozta, ezt meg kellett volna nyernünk. Csalódott vagyok, csak egyért nem, mert jó mérkôzést játszottunk, népszerűsítettük a röplabdát.
Jánosi Gábor: – Én úgy látom, ezt a mérkôzést mi rontottuk el, segítettünk a Kaposvárnak. Nyitásfogadási problémáink is akadtak, a hazaiaknak na-gyon sokat segített a kitűnô közönség is. Én majd a bajnokságban keresek vigaszt.
Bencsik Zoltán: – Csak gratulálni tudok a kaposváriaknak, hogy vert helyzetbôl is sikerült felállniuk. Úgy érzem, megnyert mérkôzést veszítettünk el. Én is bízom abban, hogy a bajnokságot majd mi nyerjük.
Nyolcadszor befutó a Kaposvár
Tízből nyolc vagy kettőből egy? Azaz: jubileumi tizedik kupadöntőjén begyűjti-e nyolcadszor is a serleget a Kaposvár vagy a másodszor a csúcs közelébe merészkedő Kazincbarcika visszavág-e a somogyiaknak a tavalyi fináléban elszenvedett sérelemért. A kérdés jószerivel megválaszolhatatlan volt a meccs előtt, gondoljunk csak a két legjobb magyar gárda bajnoki alapszakaszban létrejött somogyi találkozóira. Tudniillik mindkét derbit a Kométa nyerte 3:2-re, ráadásul legutóbb egészen 26:24-ig szaladt az eredményjelző az ötödik felvonásban.


Hazai oldalon viszont nőtt a feszültség, például senki sem gondolta volna, hogy Tomanóczy csak a második szett elején szerzi meg első pontját. Ettől azonban nem táltosodott meg a Kométa, annál inkább Jánosi, aki gyorsan bevert négy labdát. Amikor már 6:11-et mutatott az eredményjelző, kezdtük érteni, miért óvatoskodott Demeter György a találkozó előtt (a Kaposvár mestere arra volt kíváncsi, hogyan bírja el csapata a közönség várakozásából adódó, illetve a címvédők vállát mindig is nyomó terhet). Gubik helyett 8:13-nál érkezett feladónak Mészáros, és elsősorban Csíkos pontjaival egy egységnyire feljött a Kométa. Ezután itt is, ott is hullámhegyek keletkeztek, de a Barcikát mindig kihúzta a bajból Schildkraut és Bunford. Morozov hibájából aztán egyenlített a Kaposvár (23:23), Jánosi ütése viszont máris játszmalabdát ért a Vegyésznek, majd ugyanő egy ásszal befejezettnek nyilvánította ezt a felvonást is. Tegyük hozzá, a másik oldalon nagy csodálói akadtak a momentumnak.

Kaposvári örömtánc, a somogyiak gigászi küzdelemben hódították el a Magyar Kupát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Jöhetett tehát a "szokásos” ötödik játszma, az idegszálak nyújtogatása. A Barcika például 6:3-as vezetést adott le, midőn Dávid blokkolta Jánosit (6:6), majd Morozov bakizott óriásit. Dávid egy ásszal folytatta remeklését, Pásztor pedig betakarta a horvát Krnicet (10:7). A nyitni beálló Bozó ráadásul mindjárt ásszal mutatkozott be, és a Kaposvárt már nem lehetett meggátolni abban, hogy begyűjtse nyolcadik kupagyőzelmét.
Tette mindezt kétjátszmás hátrányból!
Mestermérleg
Demeter György: – A hit és a szív diadala volt a mai. A második játszma után jobban nyitottunk és fogadtunk.
Daniel Oravec: – Nagyon jó kezdés után a Kaposvár még nálunk is jobban folytatta. Tudtuk, hogy nehéz lesz a harmadik szett, sajnos, elhibáztuk.
A 3. helyért
Dunaferr–NAFA RC-Kaposvár 3:0
(15, 19, 25)
Kaposvár, 300 néző. V: Ifj. Juhász, Mezőffy
DUNAFERR: MÓZER 16, Szekeres 4, Tóth T. 7, URFI 17, Forgó 11, SZABÓ G. 1. Cs: Nagy A. (liberó), Németh Sz. 1, Németh G. 1, Pajor 4, Tóth G. Edző: Ruffing Péter
KAPOSVÁR: Farkas I L. 1, Nyári 3, TÓTH T. 3, Farkas II L. 6, Erdei 7, PORKOLÁB 10. Cs: Je-zeri 2, Szentes, Hegyi 2, Horváth 2, Bányász, Molnár. Játékos-edző: Jezeri Tibor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:0, 8:1, 11:4, 14:8, 20:11, 22:15. 2. játszma: 4:5, 11:11, 16:12, 20:13, 24:19. 3. játszma: 5:8, 10:12, 14:19, 18:22, 22:23, 25:25
Az idegesen kezdő NAFA ellen Mózer nyitásaival hatpontos előnyt szerzett a Dunaferr, a kaposváriak csak 8:1 után kezdtek magukra találni, de mindez fellángolás volt csupán. Urfiék szinte ellenállás nélkül bombázhatták az ellenfél térfelét. Mintha hiányzott volna a tűz a hazai csapatból, mely idáig repítette őket. A második játékrész elején feléledtek ugyan Porkolábék, 11-ig tartották is az iramot a Duna-partiakkal, aztán a játék ismételten az első szettre emlékeztetett. A kaposváriak a Dunaferr nyitásaival többnyire nem tudtak mit kezdeni, Jezeri edző öt cserét is végrehajtott, élt az időkéréssel is, ám mindez csak átmenetileg segített. Az utolsó játszma során viszont azt a NAFA-t láthattuk, amely eddig oly sikeres volt, az esélytelenebb csapat mindent beleadott, s a második technikai szünet után öt ponttal is vezetett. Időkérés után a Dunaferr ledolgozta hátrányát, mégis a somogyiaknak volt három játszmalabdájuk. Végül döntött a rutin, s Jezeriéknek nem sikerült a szettnyerés sem, de a vereség mit sem von le az idáig jutó, alacsonyabb osztályú kaposvári együttes összteljesítményéből.
Mestermérleg
Ruffing Péter: – Ahogy vége felé közeledett a mérkőzés, visszavettünk a lendületből, s ez a harmadik játszmában csaknem a vesztünket okozta. Gratulálok csapatomnak a bronzéremhez!
Jezeri Tibor: – Sajnálom, hogy nem tudtuk ott folytatni, ahol előző nap abbahagytuk, ám jó másfél szetten keresztül most sem vallottunk szégyent. Köszönöm a fiúk eddigi munkáját!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








