Veszélyben az Ausztrál Rali

T. A.T. A.
2003.02.16. 20:25
Címkék
Noha a hivatalos versenynaptárban szeptemberi dátummal szerepel az Ausztrál Rali, Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) első embere kijelentette, nem biztos, hogy megtartják a versenyt. Minden attól függ, hogy meg tud-e egyezni egymással a versenyt szervező cég két csoportja, a kereskedelmi tevékenységért, illetve a sportért felelős részleg.
Az FIA ugyanis korábban azt kérte, próbálják meg biztonságosabbá tenni a versenyt, mivel a közelmúltban nagyon sok volt a súlyos baleset Ausztráliában. Ezt a problémát már a decemberi Világtanács-ülésen is tárgyalták, akkor úgy tűnt, sikerrel. Ám azóta sem történt semmi."Amikor decemberben véget ért a Világtanács ülése, azt hittük, minden rendben van, de a megállapodás még mindig nem jött létre a szervezők két csoportja között – mondta Mosley. –Senkit sem akarok ijesztgetni. Ha megköttetik a szerződés, akkor minden rendben. De ha nem… Nos, akkor a viadal kikerül a világbajnoki versenynaptárból. Senki sem tiltja meg a szervezőknek, hogy futamot rendezzenek, de hogy azt nem vb-futamnak fogják hívni, az biztos.”Időközben újabb lehetőség is adódott, amely szerint Ausztrália másik részén kellene megtartani a viadalt. Nagyon sok ember szeretné, ha a kontinens keleti részére tenné át székhelyét a mezőny, Victoria államban terül el ugyanis Ausztrália legnagyobb sivatagja.Az ausztrálok tehát nagy bajban vannak, de nem lehetnek tökéletesen nyugodtak a törökök sem. Noha néhány nappal ezelőtt Mosley azt nyilatkozta, hogy a háborús fenyegetettség nem befolyásolja a Török Rali megrendezését, a tényleges döntést hétfőre ígérték. A fenti két viadallal kapcsolatos problémák jól jönnek viszont a Szafari-rali szervezői számára. A kenyaiak máris jelezték az FIA felé, hogy bármikor készek megszervezni egy vb-futamot. A Szafarival kapcsolatos érdekesség, hogy az idén azért került ki a naptárból, mert az ország gazdasági nehézségei miatt a nemzetközi szövetség illetékes bizottsága úgy döntött, csak minden második évben legyen verseny az oroszlánok, zebrák és zsiráfok földjén.
Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
21 perce

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
22 perce

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
31 perce

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
49 perce

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
52 perce

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
1 órája

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2 órája