Továbbra is Ferjáncz Attila a szövetség első embere

T. A.T. A.
2003.01.25. 20:23
Címkék
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) szombaton a Pataky Művelődési Házban tartotta meg éves rendes közgyűlését. A tagok eredményes munkát végeztek, kulturáltan, érdemleges és építő jellegű hozzászólásokkal, néha kritikákkal segítették a szövetség munkáját – tudtuk meg Szamos Miklóstól, a szövetség régi-új alelnökétől. Az alapszabálymódosítást néhány, a helyszínen történt kiegészítéssel elfogadta a közgyűlés. A módosítások közül az egyik leglényegesebb, hogy a szakág- és bizottságvezetőket ezentúl nem a közgyűlés választja, hanem az elnökség nevezi ki. A szakágvezetők esetében az egyesületek többségi javaslata alapján, a bizottságoknál pedig a szakmai ismeretek alapján döntenek. A hat szakágból négyben végleges kinevezést kaptak a vezetők, az autókrosszban továbbra is Botka Endre, a gokartban idősebb Oláh Gyárfás, a gyorsaságiban Major József irányít, míg a ralikrosszosoknak új vezetőjük van Jacsó Tibor személyében, akit eddig onnan ismerhettek a versenyzők, hogy ő rendezte a Miskolc-ralikat. A fennmaradó két szakág közül – a résztvevők csekély létszámára való tekintettel – a raliban Dudás Gyula, a terepraliban pedig Ormos István ideiglenes szakágvezetői megbízást kapott. Ezt a tagok utóbb írásban véglegesíthetik. A választások közül talán a ralis ígérkezett a legizgalmasabbnak, utóbb azonban másként alakult, a 124 tagból 58-an voltak jelen, közülük 48 Dudást javasolta szakágvezetőnek, a szakág korábbi irányítója, Kovács Péter a jelölőlistára sem került fel. Az MNASZ elnöke egyhangú többséggel továbbra is Ferjáncz Attila, az alelnök Szamos Miklós, az elnökségi tagok pedig: dr. Dézsi Mihály, Cserkuti József, Dancsó Pál, Faluvégi Péter és Horváth Miklós.
Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
22 perce

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
23 perce

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
32 perce

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
50 perce

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
53 perce

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
1 órája

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2 órája