Spanyolország - Új elnök a Racingnál

GY. B.GY. B.
2003.01.18. 20:59
Címkék
Az ukrán származású, egyébként amerikai állampolgár Dimitri Piterman lett a Santander új elnöke, mindössze egy nappal azután, hogy megszerezte a Racing részvényeinek 24.6 százalékát  ezzel a vétellel egyébként Piterman az egyesület legnagyobb részvényesévé vált. Az üzletembert a részvényesek számára szombaton összehívott rendkívüli ülésen választották meg az egyesület első emberévé Angel Gutiérrez Coterillo helyett.
A jelek szerint az új presidente nem is tétlenkedik, ugyanis első bejelentései között szerepelt, hogy megállapodott a Caja Cantabria bankkal egy 12 millió eurós, hosszú távú kölcsön finanszírozásáról. "Nagyon boldog vagyok, mert mindig is az volt az álmom, hogy egy spanyol élvonalbeli csapatot vezessek. Ugyanakkor nem akarok radikálisan beleavatkozni a klub ügymenetébe, ezért egy darabig még nem hozok döntéseket a szakmai munkát illetően” – nyilatkozta Piterman.Lapértesülések szerint Jimmy Floyd Hasselbaink hajlandó lenne lemondani fizetésének egy részéről, csak azért, hogy a Barcelonához szerződhessen. Mint ismeretes, a Chelsea holland csatárának megszerzéséért jelentős erőfeszítéseket tesz a katalán gárda, amely így most lényegesen közelebb került a szerződtetéséhez, ráadásul pénteken Barcelonában tárgyalt Trevor Birch, a londoniak képviselője, aki elmondta, a két egyesület álláspontja "lényegesen közeledett egymáshoz”. Ugyanakkor olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint Marcelo Salasért is bejelentkezett a Barca, és amennyiben sikerül megállapodni a chilei kölcsönbe adásáról, úgy inkább őt választanák, mint Hasselbainket.Távozóban van a Valenciától Salva Ballesta, akit Rafa Benítez edző alig vesz számításba. A csatár már bele is egyezett, hogy kölcsönbe adják az idény végéig, most már csak az a kérdés, hogy melyik egyesület hívó szavát fogadja el. Jelen pillanatban a Chelsea tűnik a legesélyesebbnek, ám Claudio Ranieri alakulatában csak akkor szerepelhet a spanyol csatár, ha a már említett Hasselbaink elhagyja a Stamford Bridge-et. Az angol klub mellett a Celta Vigo a másik komoly kérő.Tv: a Sport1 vasárnap 20.15-től élőben közvetíti a Real Madrid–Atlético Madrid rangadót
Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
22 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
52 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
56 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája