Anglia - Ryan Giggs házinyúlra lőtt

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.18. 23:37
Címkék
A nő& A nő mindenütt ott van. Mindenüvé belopja magát. Szívbe, lélekbe  egy futballcsapat öltözőjébe. Avagy lehet akármekkora mágus Sir Alex Ferguson, adhat bármilyen kitűnő taktikát, meglehet, elképzelései csúnya gellert kapnak egy fejérnépet érintő, s a Manchester United háza táját felforgató ügy miatt.
A News of the World című lap ugyanis megszellőztette, hogy David Beckham momentán látni sem bírja Ryan Giggst (csak ha nagyon muszáj, a pályán), de a walesire jó néhány társa is fúj, miután teherbe ejtett egy olyan kisasszonyt, akit nem lett volna szabad. Már elvileg. Ugyan ez nem a "házinyúlra nem lövünk” vegytiszta esete – de majdnem az.Giggs nemrég nyilvánosan is megjelent Stacey Cooke-kal, akinek már jócskán domborodik a pocakja – az apróságot májusra várják –, ami több okból is megfagyasztotta a levegőt körülötte. Egyrészt Cooke az MU háza táján az egyik legjobb havernek számító bennfentes, Dave Gardner babája volt nemrég, aki Beckham csókos cimborája. Ez még a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy Giggsről mindenki úgy tudta, hogy Dave húgával, Emma Gardnerrel jár kéz a kézben – ehhez képest kiderült, gyönyörűen megcsalta az azóta szülei keblén hüppögő hölgyet (akitől mellesleg két éve született volna gyermeke, ha nem vetélt volna el szegény Emma).A ribillió természetesen óriási. Merthogy Gardner tényleg nem akárki az Old Traffordon: a nagyfőnök, Sir Alex fiával, Jasonnal együtt viszi az Elite Sports ügynökséget, valamennyi játékossal remek kapcsolatot ápol (Beckhammel már csak azért is, mert kölyökként még együtt fociztak az MU utánpótlássulijában). Giggsnek nemrég szervezett az ügynökségével egy olyan gálameccset, amiből a sztárnak egyedül egymillió font esett le. Az ő volt barátnőjét megejteni úgy, hogy a húgát futtatja lesre az ember…A szaftos kis esetről tudósító lap – amely közli Giggs és Cooke közös képét – egy megbízható forrást idézve arról tudósít, hogy az öltözőben megfagyott a viszony Beckham és Giggs között, holott ők régen elválaszthatatlan haveroknak számítottak. A csapatban korántsem közlegénynek számító Ryannek így aztán van baja elég, az utóbbi hetekben amúgy is formán kívül játszik – meglehet, épp e kínos eset okán –, legutóbb már az MU-szurkolók pfujolták le a gyepről. Most, hogy az ügy nyilvánosságra került, alighanem még nehezebb dolga lesz a walesinek, aki egyébként nemrég golfklubot váltott, és a környéken legdrágábbnak számító Marriottból átigazolt az egyik kopottasabb helyi intézménybe, nehogy együtt kelljen elütnie az időt csapattársaival.Ezzel még persze nincs túl a nehezén, elvégre ismerősei állítják, a Giggs család tagjait is még csak ezután kell majd fellocsolni. Amikor ugyanis megtudták, hogy Ryannak gyereke lesz, már épp mosolyogni kezdtek volna, Stacey Cooke neve hallatán viszont elkerekedett a szemük: "Stacey… kicsoda?”
Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
11 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
11 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
29 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
35 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
50 perce

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik