Úszás - Bodrogi: boldogabb új évet!

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2003.01.14. 20:39
Címkék
Nem az ő éve volt a tavalyi& Nyáron, a berlini nagymedencés Európa-bajnokságon nem jutott döntőbe, a decemberi, riesai rövid pályás kontinensbajnokságra pedig el sem jutott. Pedig két éve, a fukuokai vb után egy szinten emlegették Risztov Évával. Mindketten ott mutatták meg magukat a nagyvilágnak, mindketten hatodikok lettek. Risztov azóta háromszoros Európa-bajnok. Bodrogi Vikor  hiszen róla van szó  ellenben még vár a nagy kiugrásra.
Van den Hoogenband és Thorpe rangadója

Párizs. Az elôzetes nevezési lista szerint három számban kerül sor Thorpe-Van den Hoogenband rangadóra a péntek-szombati párizsi rövid pályás Világkupa-versenyen. A hollandok olimpiai bajnoka úgy tervezi, hogy 50-tôl 400-ig minden gyorsúszószámban rajtol, a 200-on verhetetlen Thorpe 400-ra nem nevezett. A házigazda francia szövetség internetes honlapja szerint 46 (!) ország 210 férfi és 167 nôi úszója rajtol az év elsô jelentôs erôpróbáján, amely a három európai Vk-vetélkedés elsô állomása lesz. A jövô héten kedden és szerdán Stockholm, szombaton és vasárnap Berlin fogadja 25 m-es medencében az összesen 660 ezer dolláros pénzdíjra áhítozókat.
Van den Hoogenband és Thorpe rangadója

Párizs. Az elôzetes nevezési lista szerint három számban kerül sor Thorpe-Van den Hoogenband rangadóra a péntek-szombati párizsi rövid pályás Világkupa-versenyen. A hollandok olimpiai bajnoka úgy tervezi, hogy 50-tôl 400-ig minden gyorsúszószámban rajtol, a 200-on verhetetlen Thorpe 400-ra nem nevezett. A házigazda francia szövetség internetes honlapja szerint 46 (!) ország 210 férfi és 167 nôi úszója rajtol az év elsô jelentôs erôpróbáján, amely a három európai Vk-vetélkedés elsô állomása lesz. A jövô héten kedden és szerdán Stockholm, szombaton és vasárnap Berlin fogadja 25 m-es medencében az összesen 660 ezer dolláros pénzdíjra áhítozókat.
– Valóban voltak gondjaim tavaly, Berlinre részben az érettségi miatt nem tudtam rendesen felkészülni, másrészt pedig állandóan betegeskedtem. Mandulagyulladás, torokgyulladás, amit el tud képzelni… – mondja a Százhalombattán, Vízi Csaba irányításával készülő immár tizenkilenc éves versenyző.
– Ha jól tudom, pont a mandulája volt minden bajnak okozója…
– Igen, tavaly októberre derült ki, hogy a mandulám miatt kapok el mindenféle gyulladást. Kivették, még esélyem is lett volna arra, hogy Riesára felkészüljek, de akkor pedig a jobb bicepszem sérült meg. Egyszóval, jobb, ha nem is beszélünk az előző esztendőről.
– Csak azt ne mondja, hogy az érettségije sem sikerült.
– Azzal nem volt semmi gond, négyes átlaggal zártam.
– A tavalyi éve pocsék volt, de milyen lesz az idei?
– December eleje óta gőzerővel készülök, szeretném bebizonyítani mindenkinek, hogy nem szabad engem leírni. Szeretném ha a kétezer-hármas esztendő az én évem lenne.
– Mi kell hozzá?
– Akarat, és az, hogy semmi se zavarja meg a felkészülésemet. A nyári, barcelonai világbajnokságon mindenképpen szeretnék pontszerző helyen végezni. Pontosítok: kétszáz háton megcélzom az ötödik helyet. A hát mellett szeretnék kétszáz pillangón is ott lenni a legjobbak között.
– Csak halkan kérdezem: Amerikából még nem keresték?
– De, négy egyetemről is bejelentkeztek. Kettő Kaliforniából, egy Ohióból, egy pedig Floridából.
– Melyik a szimpatikus?
– Az úszás és a tanulás szempontjából is a Los Angeles-i egyetem. Már beszéltem az egyetemi csapat főedzőjével, Mark Schuberttel, ő nagyon szeretné ha az athéni olimpia után hozzájuk mennék.
– És megy?
– Most azt mondom: nagyon valószínű…
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik