Most gyors volt a Loki

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.01.05. 21:13
Címkék
Eddig tartott a szünet. A Borsodi Liga tizenkét együttese közül a Debreceni VSC kezdte meg elsőként a felkészülést: a Loki vezetőedzője, Szentes Lázár már pénteken edzést tartott Böőr Zoltánéknak, ám a hét eleje ennél mozgalmasabb lesz: az Újpest, a Győr, a Kispest, a Dunaferr, a Békéscsaba, a Videoton és a Siófok játékosainak ugyanis hétfőn kell először edzésen jelentkezniük.
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A DVSC vezetôedzôje, Szentes Lázár pénteken indította el a stoppert
A fővárosi lila-fehérek hatodikán még csak orvosi vizsgálaton vesznek részt, kedden azonban már Szabó András vezetőedző is tréninget vezényel. Az MTK-sok január 8-án edzenek először, míg a ZTE labdarúgóinak ugyancsak szerdán terheléses teszten kell jelentkezniük, s csak csütörtökön, a Ferencvárossal és a Matáv Sopronnal azonos napon kezdik el az érdemi munkát.
Szakmai szempontból a Honvéd és a Videoton felkészülése lesz a leginkább érdekes, mivel a télen mindkét csapatnál új szakember kapott bizalmat a vezetőktől. A kispesti eseményekkel külön cikkben foglalkozunk a 3. oldalon, így most nézzük, mi történhet Székesfehérvárott, ahol sokat várnak az új vezetőedzőtől, Bicskei Bertalantól, hiszen a csapat messze a várakozások és a játékoskeret nyújtotta lehetőségek alatt teljesített az ősszel. A korábbi szövetségi kapitányt – akinek munkáját pályaedzőként Dzurják József és Weimper István, míg kapusedzőként Gáspár József segíti – arról faggattuk, milyen edzésmunkát tervezett az alapozás idejére, illetve hogy mi az, amivel tervei szerint eredményesebbé teszi újdonsült csapata játékát.
"Természetesen vannak elképzeléseim, de el kell telnie legalább két hét közös munkának ahhoz, hogy pontos képet kapjak az új csapatomról – mondta Bicskei Bertalan, aki a kínai edzősködése után kapta meg a Videoton kispadját. – Néhány tréning alatt meglátom, hogy milyen örökséget veszek át elődömtől, Várhidi Pétertől, de nem hiszem, hogy ez különösebben befolyásolná az általam elképzelt edzésmunkát. Normális felkészülést tervezek, sok munkával, egy proficsapat játékosainak ugyanis nem a múlttal, hanem kizárólag a jövővel kell foglalkozniuk. El kell felejteni az őszi kudarcokat, előre kell nézni, és hinni kell az elvégzett munkában. A héten három alkalommal kettő, háromszor pedig egy foglalkozás lesz. A jövő héttől kezdve pedig mindennap két tréning szerepel a programban. Egészen biztos, hogy edzőtáborozni is megyünk majd, de erről még zajlanak a tárgyalások, ezért a pontos helyszínt még nem ismerem. Addig is bízom abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem esik akkora hó, hogy ne tudnánk elegendő feladatot elvégezni. Azt kértem a vezetőségtől, hogy minden fehérvári játékosnak adjuk meg újra a bizalmat, és nagyon remélem, hogy ezzel mindenki élni is tud majd. Nem tervezek tisztogatást, azonban ha valaki eljátssza a bizalmamat, akkor könnyen kikerülhet a keretből. Annál is inkább, mert vannak erősítési tervek is, ám ezekről még korai beszélnem, mivel még csak a kezdeti stádiumban vannak a tárgyalások. Edzésnaplómban egyelőre nem készítettem feljegyzést a tervezett játékstílusról és hadrendről. Bár egyénenként ismerem a játékosokat, kínai edzősködésem miatt csapatként nem sokat láttam játszani a Videotont az ősszel. Úgy tervezem, hogy két hét közös munka és gyakorlás után kezdünk el majd érdemben foglalkozni a taktikával és a különböző variációkkal.”
Legfrissebb hírek

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
4 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
23 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
26 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
56 perce

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik