Edzőképzés: Sopronban randevúznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.05. 21:14
Címkék
Debrecen, Bük és Pécs után ebben az esztendőben Sopron lesz a házigazdája a ma kezdődő, háromnapos, a szakemberek számára az idei évtől már kötelező edzőtovábbképzésnek. Az élvonal és a másodosztály vezetőedzői mellett az első osztályú együttesek pályaedzőit, a megyék vezető instruktorait, az edzőbizottság tagjait, az MLSZ elnökségének tagjait, valamint az öszszes válogatott teljes szakmai stábját várják a Lövér Hotelbe.
Az UEFA szakmai útmutatásai alapján zajló program keretében elméleti előadások hangzanak el (a felkért előadók között van Gellei Imre szövetségi kapitány, valamint Garami József, Egervári Sándor, Csank János és Mezey György is), illetve bemutató foglalkozásokat tartanak a szakemberek a Matáv Sopron 21 éven aluli labdarúgóinak közreműködésével. Az egyik téma a speciális edzésterhelésnek a játékosokra gyakorolt hatása lesz; a futballistákat a gyakorlatok közben műszerek ellenőrzik majd, az eredményeket egy kivetítő segítségével élőben kísérhetik figyelemmel a résztvevők.Noha korábban szó volt arról, hogy Giovanni Trapattoni is eljön az edzőtovábbképzésre – az olasz szakember kedvéért változtatták a szervezők a helyszínt Gyuláról Sopronra, a 63 éves tréner ugyanis Bécsbe érkezett volna repülővel, s onnan óhajtott Magyarországra autózni –, ám ő végül lemondta a vendégeskedést. Izgalmas viták várhatók azokon a szekcióüléseken, melyeken azt vitatják majd meg az edzők, milyen feltételekhez kössék a pro működési engedély kiadását. Az európai szövetség ugyanis nyomatékosan figyelmeztette a magyar edzőközpontot, hogy a licencek mellett a működési engedélyek is elengedhetetlen kellékei a profi edzők munkavállalásának.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik