Kántor Sándornak lassú a japán játékstílus

2002.11.30. 23:01
Címkék
Még várni kell Kántor Sándor bemutatkozására a japán bajnokságban, ugyanis a pontvadászat csak december 12-én kezdődik. Az Osaka Panasonic Panthers színeiben pénteken játszott először élvonalbeli csapat ellen a magyar ütő, a riválist erősítette például a két éve még az orosz válogatottban szereplő Szaveljev. Az Osaka 3:1-es vereséget szenvedett az edzőmérkőzésen, és Kántornak sem ment a játék. Elmondása szerint – a már harmadik esztendeje Japánban légióskodó Szaveljevvel is megbeszélte a problémát – szokatlanul lassú a támadásépítés, mindig előbb ér oda, mint a labda. Olaszországban nem ez volt a divat, és meglehetősen nehéz alkalmazkodni az eltérő stílushoz. Ami a civil életet illeti, Kántor és családja tiszteletére nemrégiben vacsorát rendezett a klub, amelyen a csapat minden tagja megjelent – amolyan igazi, "térdepelős” szeánszban volt részük. Egy alkalommal pedig, nagy meglepetésükre, magyar hangon szólt valaki a telefonba, mint kiderült, a NOB oszakai kirendeltségének magyar származású amerikai vezetője érdeklődött Kántor után. Jólesett neki a gesztus.
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
4 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
4 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
4 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
4 órája