Gólkirály és -rekorder

Mielőtt rátérnénk a válogatott csatár bemutatására, időzzünk el még egy kicsit mostani teljesítményénél. Mint tegnapi számunkban megírtuk, e hat gól csúcsbeállításnak számít Belgiumban, korábban csak Erwin Vandenbergh tudott ennyit termelni első osztályú bajnokin, 1980-ban (Lierse–Hasselt 8–0). Megjegyzendő azonban, hogy egyes források szerint 1989-ben bizonyos Zvonko Varga (FC Liege–Beerschot 6–1) és 1993-ban Marc Wilmots (Standard Liege–Gent 8–4) is hasonlót művelt – más statisztikákban viszont, mindketten csak öt góllal szerepelnek.
Így vagy úgy, Wesley Sonck félidőnként berámolt egy-egy mesterhármasa mindenképp ritka madár. Más kérdés, hogy senkit sem ért váratlanul, hogy épp ő vetemedett ilyesmire, hiszen a mostani, immár a harmadik szezon, melynek során szűkebb pátriáját elkápráztatja gólérzékenységével. Mindenesetre beszédes, hogy miközben belga csatárok után manapság nem kapkod kétségbeesetten az európai elit, iránta olyan klubok érdeklődnek, mint a Leeds United, az Arsenal, a Barcelona, a Milan, a Juventus, a Lyon, a Hertha BSC, a PSV és az Ajax. Figyelmük eddig "fejvadászaik” kiküldésében nyilvánult meg, konkrét ajánlatot nem tettek, de az érintett elébe is vágott ennek: kijelentette, hogy bár nagyon szeretne majd külföldön játszani, egyelőre nem látja elérkezettnek az időt.

Dicséretes józanság, mondhatjuk erre, mindazonáltal 24 éves korára valóban beérni látszik. Hogy mást ne mondjunk, az előző szezonban nemcsak bajnok lett a Genk együttesével, de 30 találattal – óriási fölénnyel – gólkirály, valamint (Mario Jardel mögött) európai ezüstcipős is! Nem csoda, hogy erre felfigyeltek a fent említett nagycsapatok.
Felnőttmérkőzésen először az 1997–98-as szezonban, még 20. születésnapja előtt lépett pályára, a Molenbeek színeiben. Nyomban kirobbanthatatlan lett a kezdő tizenegyből, 33 összecsapáson tizenegyszer volt eredményes, ami egy újonctól legalábbis tisztességes produkció, különösen, ha arra gondolunk, hogy az RWDM a következő idényt már a második vonalban volt kénytelen tölteni. De Sonck nélkül! Következett ugyanis a Germinal Ekeren (amely az egyesülés után hamarosan Germinal Beerschot néven élt tovább), majd egy évad erejéig a nagy múltú Royal Antwerp. Innen vette meg 2000-ben a merész terveket dédelgető Genk, ahol első szezonjában megint tizenegyszer ünnepelhetett.
Ez elég volt ahhoz, hogy 2001 júniusában Robert Waseige akkori szövetségi kapitány behívja a válogatottba Sonckot, aki azóta 20-szor öltözött be "vörös ördögnek”, és hat gól fűződik a nevéhez. Közülük egyet a nyári világbajnokságon szerzett, az oroszok elleni, továbbjutást érő 3–2-es diadal során, ennek ellenére a tornát valamelyest csalódásként élte meg. Émile Mpenza sérülése után biztosra vette, hogy stabil tagja lesz a válogatottnak, ehhez képest valamennyi meccsen csak csereként jutott szóhoz, mindösszesen 112 percet töltve a pályán.
Sajnos nem tudunk ötleteket adni az új szövetségi kapitánynak, Aimé Anthuenisnek, pedig szívesen a figyelmébe ajánlanánk azt a hat gólt…