Berkes ifjúsági világbajnok

2002.11.25. 22:01
Címkék
Fantasztikus magyar siker született a Krétán megrendezett ifjúsági világbajnokságon. A 18 éven aluliak kategóriájában Berkes Ferenc rendkívül erős mezőnyben aranyérmet szerzett. A 17 éves nagymester az egész tornán remek formában versenyzett, két döntetlen, valamint egyetlen vereség mellett az öszszes játszmáját megnyerve végzett az élen kilenc ponttal. Az ezüstérmes azeri Mamegyarov – aki a közelmúlban véget ért bledi sakkolimpián is részt vett – ugyan azonos pontszámmal végzett a paksiak versenyzőjével, de a teljesítményérték alapján a magyar sakkozót hozták ki győztesnek. "Papíron az első hatban kellett végeznem, de igazából érmet vártam magamtól – kezdte az értékelést kissé náthás hangon, időnként köhintve egyet Berkes. – Nagyon jól sikerült a rajt, hiszen az első négy fordulóban nyertem, de tudtam, hogy ezután következik a neheze, mivel a legerősebbekkel csak a viadal közepétől kerültem szembe. Ráadásul egy előre nem látható nehézség is közbejött, hiszen náthás lettem, és így betegen kellett végigküzdenem a hátralevő partikat. Az indiai Harikrishnától ki is kaptam, de előtte még sikerült legyőznöm az egyik legnagyobb esélyest, a grúz Izoriját. A nyolcadik és a kilencedik partiban mázlim volt, de szerencsére nem omlottam össze, és ezeken a meccseken is meg tudtam szerezni a teljes pontot. Az utolsó előtti mérkőzésen az örmény Tigran Petroszjan ellen játszottam. Az egykori örmény világbajnok névrokona az értékszáma alapján nem tűnt veszélyesnek, ennek ellenére a játéka meglepően jónak bizonyult. Miután itt is nyertem, a zárónapon már csupán fél pontot kellett szereznem. Ez sikerült is, ezzel életem legnagyobb eredményét értem el. A körülményekről igazából csak a legjobbakat tudom mondani. Az ellátás, és összességében véve a szervezés megfelelő volt, ami azért nagyon lényeges, mert korábban a korcsoportos világversenyek rendezése körül nem volt minden rendben.”.A legutóbb szintén ifjúsági világbajnoki címet szerzett Erdős Viktor és Fodor Tamás diadala, valamint most Berkes elsősége azt jelzi, hogy a megfelelő utánpótlás megvan, ami a felnőtt válogatott későbbi eredményei szempontjából feltétlenül fontos.
Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
22 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
23 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
39 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
1 órája