Lukács Ferenc nem jósol az edzőváltásról

2002.11.21. 23:39
Címkék
Minapi információnk, amely szerint Újpesten a télen edzőváltásra készülnek, komoly feszültséget okozott a Megyeri úton. Mint írtuk, a labdarúgócsapatot működtető kft. tulajdonosa, Lukács Ferenc együttese kispadjára tapasztalt, már nevet szerzett vezetőedzőre "cserélné” a fiatal, ambiciózus, ám szakmailag még nem kiforrott Szabó Andrást, s a szakember helyére Csank Jánost, esetleg Bozsik Pétert akarja leültetni (tegyük hozzá: Siófokon Csanknak, Zalaegerszegen pedig Bozsiknak is érvényes szerződése van). Újpesten "természetesen” határozottan tagadják a edzőváltás lehetőségét. Ne feledjük azonban, annak idején hasonló volt a helyzet Kisteleki István, majd Glázer Róbert menesztésénél is.– A lehető legszerencsétlenebb pillanatban jelent meg az ominózus cikk – mondta Lukács Ferenc. – Ha egy héttel később írnak erről, nem lenne semmi probléma. Ám a bajnokságból még két komoly mérkőzés hátravan, elsősorban most ez a fontos nekünk, és ha feszültség van az öltözőben, márpedig két napja az van, az semmiképpen sem segít a játékosok és az edző hangulatán. – A játékosok többek között azért profik, hogy függetlenítsék magukat az ilyesfajta körülményektől. Vagy nem?– Ugyan már, egy ilyen hírtől nem tudja magát függetleníteni senki.– Akkor megkérdezném: felmerült az edzőváltás lehetősége, vagy sem?– Nem, bár ehhez rögvest hozzáteszem azt is, én sem vagyok jós. Várjuk meg az őszi szezon végét, és akkor visszatérhetünk a kérdésre. Nem jelentem ki, hogy itt biztosan nem lesz edzőcsere, mert ha mégis, akkor majd ezt vetik a szememre. Tehát: miért ne lehetne? Nem állítom, hogy Szabó András lesz az Újpest örökös trénere, de ez nem most téma, higgye el.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
12 perce

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
15 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
20 perce

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
27 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
32 perce

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
43 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
44 perce