Maratonisták kálváriája

A maratoni szakág ügyeit a szívén viselő elnökségi tag, Reményi Péter próbálta menteni a menthetőt, s barátaival egyetemben a zsebébe is nyúlt: "Mondhatnám, hogy mostantól mi szponzoráljuk a fiúkat, jóllehet, volt kenustársaimmal eddig is segítettük őket. Rajtunk kívül Kolonics György sem ment el szó és tett nélkül a történtek mellett, és lemondott a fizetése egy részéről Edvinék javára. A szövetségben már tárgyaltam az ügyükben Vaskuti István szakmai alelnökkel, de a megoldást még nem találtuk meg.”Györéék vb-örömét olyannyira lelombozta kisemmizésük, hogy az első gondolatuk az volt: ha ennyit érnek a diadalok, azon nyomban befejezik a pályafutásukat. "Kisvártatva rájöttünk, nem dönthetünk dühből, hisz immár nem csak magunkért küzdünk – mondta Györe Attila. – Egyrészt, hogyha mi feladjuk, a többi maratonista helyzete is kilátástalanná válhat, másrészt a bennünk bízó, s a felkészítésünk érdekében anyagi áldozatot hozó barátainknak is tartozunk annyival, hogy ne adjuk fel.”A páros persze mindeközben fizetőképesebb sporttevékenység után néz, bár szerencsére a vízen marad. Györe amondó, a maratoni versenyzést jövőre másodlagosnak tekintik, és fő céljuk, hogy síkvízen is kiharcolják a válogatottságot. Ennek persze fontos feltétele, hogy legalább a Hollandi úti vízitelepre és az omladozó öltözőkbe beengedjék őket.