A Bielefeld ellen megsérült Lőw Zsolt keze

2002.11.16. 21:42
Címkék
Lezárta minden rossz sorozatát az Energie Cottbus. A német első osztály –eddigi –sereghajtója szombaton legyőzte az Arminia Bielefeld együttesét, megelőzve ezzel a vasárnap pályára lépő Kaiserslauternt. A piros-fehérek között ismét kezdőként kapott lehetőséget az egykori újpesti kedvenc, Lőw Zsolt, aki ezúttal nem játszotta végig a mérkőzést. A 43. percben az oldalvonal mellett ollózva húzta el a labdát egy bielefeldi támadó elől – a mozdulat osztatlan sikert aratott a Stadion der Freundschaft nézői között –, amikor a földre esett, akkor az ellenfél rálépett a kezére, a sebet nyolc öltéssel kellett összevarni. Ekkor már 1–0-ra vezettek a hazaiak, hiszen Kobylanski korán, már a nyolcadik percben megszerezte az első gólt. Ezt megelőzően 619 percig nem lőtt gólt a Cottbus… Beeck a 66. minutumban újra betalált, úgy tűnt, könnyedén nyer a hazai együttes. A védő természetesen ünnepelt és ünnepelte őt a publikum, ám a játékvezető büntetett: túlzottnak vélte a gólörömöt, és sárga lapot adott a játékosnak, akinek volt már egy ilyen, így jött a piros is. Emberhátrányban viszszaállt a Cottbus, és Kauf szépített is, de az Energie tartotta magát, és megszerezte a létfontosságú győzelmet."Sajnos a második félidőről lemaradtam, mert akkor már a cottbusi kórházban varrták össze a sebet a kezemen –mondta Lőw Zsolt. –A mutató- és a középső ujjam között van egy hatcentis seb. Ez a sérülés nagyon rosszkor jött, hiszen vasárnap csatlakoznom kell a válogatotthoz, de a játékom így veszélybe került. Az orvosok nem is akartak hazaengedni, de Eduard Geyer, a Cottbus vezetőedzője engedélyezte a távozásom. Azt azért hozzátette, hogy ő nem örülne, ha szerdán pályán lennék, de rám és a válogatott vezetőire bízza a döntést. Még azért azt is mondta, hogy ha a szerdai találkozó miatt nem tudom vállalni a játékot a következő körben a Hamburg ellen, akkor megbüntet. Én mindenesetre beszélek majd Gellei Imre szövetségi kapitánnyal és Lejkó Dezsővel, a válogatott orvosával, aztán majd meglátjuk.”
Legfrissebb hírek

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
27 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
7 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
7 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
7 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája