FUTSAL - A péntek esti orosz rulett

2002.11.07. 21:00
Címkék
Péntek este hat óra és negyed nyolc között nagyon sok minden eldől az Újszegedi sportcsarnokban. Ez idő tájt a tét nagy lesz, mégpedig az, vajon melyik futsalválogatott, a korábbi Eb-győztes Oroszország vagy a Szabó András vezette magyar együttes jut az Európa-bajnoki döntőbe. Mivel az 1. selejtezőcsoportban jelenleg ez a két gárda nyerte meg mindkét összecsapását, péntek kora délután döntőt rendeznek Szegeden. Szabó Andrásnak tehát sűrű hete van, hiszen kedden Lettország ellen diadalmaskodott csapata, majd szerdán Tápiósze-csőn volt jelenése klubcsapatával, az Újpesttel (a lila-fehérek ezen a találkozón kiestek a Magyar Kupával), néhány órával később Makón vigasztalódhatott, hiszen Tóth Miklósék 3–1-re legyőzték Izraelt, pénteken pedig jöhet a magyar futsalválogatott történetének egyik legfontosabb találkozója.A helyzet kísértetiesen hasonlít a két évvel ezelőttire: akkor Jávor Istvánék Hollandia ellen játszottak Szegeden a harmadik játéknapon, s a mostanihoz hasonlóan győzelemre lett volna szükség a sportág elitjébe tartozó "narancsosok” ellen. Akkor 1–1 lett a vége, vagyis a bravúr nem sikerült. Pénteken azonban a válogatott tagjai újra próbálkozhatnak – remélhetően nagyobb sikerrel…
Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
19 perce

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
28 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
30 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
43 perce

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
55 perce

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Szentlőrinc - gól még nincs

Labdarúgó NB II
1 órája

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
2 órája