Se pénz, se pingpong

2002.11.06. 21:08
Címkék
A Klubcsapatok Szuperligájának keddi mérkőzésén a Postás-Matáv játékosai 6:0-s vereséget szenvedtek a Kecskeméti Profitholding csapatától. Már ez is szenzáció, de igazán a mérkőzés képe volt megdöbbentő: a strandon is nagyobb elánnal pötyögnek a kissrácok, mint a "csata zuglói résztvevői. Az első öt pont után látszott, hogy Pázsyék nem is akarnak megküzdeni az értékes pontokért, melyekkel biztosíthatták volna csoportjukban a továbbjutást jelentő második helyet.
A románok következnek

Luxembourg. Az Európa-bajnok Románia, valamint Horvátország lesz a magyar nôi válogatott ellenfele a Szuperliga rájátszásában, az 1–3. helyért, ugyanis a címvédô német csapat meglepetésre kikapott a fehéroroszoktól, s így csak a második helyen zárt csoportjában, ami azt jelenti, hogy csak a 4–6. helyért szállhat harcba. Tarján András gárdája december 5-én a románok ellen áll elôször asztalhoz.
A románok következnek

Luxembourg. Az Európa-bajnok Románia, valamint Horvátország lesz a magyar nôi válogatott ellenfele a Szuperliga rájátszásában, az 1–3. helyért, ugyanis a címvédô német csapat meglepetésre kikapott a fehéroroszoktól, s így csak a második helyen zárt csoportjában, ami azt jelenti, hogy csak a 4–6. helyért szállhat harcba. Tarján András gárdája december 5-én a románok ellen áll elôször asztalhoz.
Döbbenetes szituáció, ha a hazai ranglista hetedik helyezettje (Zoltán Zoltán) simán elporolja a ranglista másodikját (Pázsy Ferenc), a 15. (Szabó Krisztián) pedig játszi könnyedséggel felülmúlja az egyes számút (Lindner Ádám).
"Szégyen, hogy a bajnokcsapat tagjai július óta nem kapnak fizetést, és hogy ehhez a módszerhez kell folyamodnunk. Eddig voltunk hajlandóak ingyen játszani. Betelt a pohár” – mondta az elkeseredett Lindner a "mérkőzés” után.
Pedig márciusban még úgy volt, hogy sport kft.-vé alakul a szakosztály. Júliusban be is neveztek a magyar bajnokságba és az európai kupákba, a posta szerződésben vállalta a versenyévad támogatását. Aztán tíz perccel a sorsdöntő közgyűlés kezdete előtt az új vezetőség faxon tájékoztatta az érintetteket: mégsem támogatja az élsportot, és "adminisztratív” okok miatt elmarad az átalakulás. Július óta ennélfogva a játékosok fizetést sem kapnak. Átigazolásra pedig a nevezések után, évad közben nincs lehetőség.
"Különösen dühítő – mondta a szakosztály egyik vezetője, aki némiképp érthető okokból nem vállalta a nevét –, hogy szponzoraink eltűntek a ködben. Ha nem akarnak fizetni, bontsák fel a játékosok szerződését. Egy cég ajánljon fel átképzést, áthelyezést elbocsátott munkásainak. Lehet, hogy az ország két legjobb férfi asztaliteniszezőjére, Pázsyra és Lindnerre portásként jobban szükségük lenne. De nincs semmiféle reakció.”
"A Kecskemét elleni európai kupameccs reggelén kellett volna fizetést kapnunk. De ezúttal sem kaptunk semmit, akárcsak az előző öt hónapban. Az öltözőben megbeszéltük a fiúkkal, hogy tovább nem vagyunk hajlandóak ingyen játszani. Ez a szakmánk, erre tettük fel az életünket, ebből élünk, illetve kellene élnünk” – fakadt ki Pázsy is.
Szombaton ETTU-kupa-mérkőzést játszik a csapat. Felvetődött, hogy jelzik olasz ellenfelüknek, ne is utazzanak Budapestre. Ebben az esetben ötezer eurós büntetés és egyéves eltiltás várna az egyesületre, valamint szankciókkal sújtanák a magyar szövetséget is. Utóbbit azonban a zuglóiak nem akarják büntetni szponzoruk felelőtlensége miatt, inkább saját pénzükből, kölcsönökből biztosítják a feltételeket. Ameddig tudják. Remélik a gyors megoldást, de ha figyelmeztető akciójuk ellenére sem történik semmi, bírósági úton próbálnak érvényt szerezni jogaiknak.
Fonák helyzet.
Aljas merénylet a magyar asztalitenisz ellen, vagy csak újabb lecke kapitalizmusból? Az indulatok mindenesetre kezdenek elszabadulni. A postás mindig kétszer csenget, de ha egyszer sem hoz pénzt, könnyen megorrolnak rá az emberek.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
5 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
5 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
5 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik