Különleges emberek, különleges sportolók a motorversenyzők. Az egyensúlyérzékük a kötéltáncosokéhoz mérhető, a félelemérzetük senkiéhez sem hasonlítható, hiszen a legkisebb ijedelem nélkül száguldoznak 300 kilométer per órás tempó felett alig néhány centi széles gumijaikon. Ám a bukósisakosok legfőbb ismérve az, hogy sohasem adják fel azaz mindig és mindenáron győzni akarnak. Még a lehetetlennek tűnő helyzetekben is.
Arnaud Vincent-t az elsô 125-ös francia világbajnokká koronázták (Fotó: Reuters/Andrea Comas)
Arnaud Vincent-t az elsô 125-ös francia világbajnokká koronázták (Fotó: Reuters/Andrea Comas)
Arnaud Vincent is csak az akaraterejének és az állhatatosságának köszönheti, hogy megszerezte a 125-ös vb-címet. A francia pilótát a vb rajtja előtt néhány nappal igazolta le egy privát apriliás csapat, amelynek motorjával olyan jól teljesített, hogy az évad első harmadán túl már ő volt az olasz márka vezérpilótája. És meghálálta a bizalmat – ő lett az első francia motoros, aki a 125-ös kategóriában világbajnoki címet szerzett. A félliteresek mezőnyében versenyző Alex Barros sem adja fel soha. A brazil 1986 óta versenyez a világbajnokságon, de csak az utóbbi négy versenyre kapott igazán ütőképes motort. A 32 éves veterán a Honda csodagépén ugyanis még a MotoGP első világbajnokánál, Valentino Rossinál is gyorsabb volt: a záró futamon tanítanivalóan leckéztette meg Rossit, akinél az utolsó négy vb-futamon eggyel több pontot gyűjtött. De visszatérve még a nyolcadliteres kategóriára. A 27 éves Vincent csapata nagyon ideges volt a verseny előtti éjszakán, s ennek két fő oka volt: egyrészt Vincent riválisa, Manuel Poggiali az új Gilerájával nagyon gyors volt a második edzésen, másrészt az új fejlesztésű Aprilia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A csapatával ellentétben Vincent egyáltalán nem volt feszült a rajt előtt. "A régi Apriliám is elég jó ahhoz, hogy világbajnok legyek” – közölte Vincent hidegvérűen a start előtt. És igaza lett. Daniel Pedrosával együtt szinte kirobbant a rajtból, és már néhány kör után elhúztak a mezőnytől. A francia nyúltenyésztő a verseny során végig megőrizte a hidegvérét, és semmit sem kockáztatva, a biztos második helyen ért célba. (Lett volna lehetősége megelőzni Pedrosát, ám a vb-cím fontosabb volt a kockázatos manővernél.)
Valenciai Nagydíj, a gyorsasági motoros vb 16. (utolsó) futama, Valencia
A Grand Prix 1949-es fennállása óta csak a 250-es és az oldalkocsis géposztályban született francia vb-cím, most azonban Vincent révén a nyolcadliterben is csúcsra ért egy francia. Vincent munkaadója, az Aprilia is történelmi tettet hajtott végre: a noalei cég most először nyerte meg ugyanabban az idényben a 125-ös és a 250-es egyéni, illetve konstruktőri vb-aranyat. Vincent örömmámorban úszott – a copfos gall sírógörcsöt kapott a vb-címe megszerzése után –, a nagy vesztes Poggiali azonban érthetően vigasztalhatatlan volt. Nemcsak rajta múlt ugyan a vb-cím elvesztése. Az ötödik körben ugyan tényleg elvétett egy balos kanyart, ám nem elsősorban ez volt az oka annak, hogy csak második lett az idén. Az Ausztrál GP után kifejlesztett új hengerben nem volt elegendő lóerő, és a hibája után a tizedik helyre visszacsúszó Poggialinak olyan pilótákkal is küzdenie kellett, akiknek a tudása jóval az övé alatt van. A MotoGP-ben is egy duó harcolt a győzelemért. És bár Valentino Rossi nem nyert, mégis lett volna oka az örömre a verseny végén. A négyszeres világbajnok lett minden idők legeredményesebb pontszerzője egy szezonon belül (355 pontjával Michael Doohan 1997-es 340 pontos csúcsát adta át a múltnak), ezen felül az egy idényen belüli dobogós helyezések számában is átírta a statisztikákat (Wayne Rainey és Doohan 14-szer volt érmes, Rossi Valenciában már a 15. érmét gyűjtötte be). Az olasz ennek ellenére csalódott volt, mert az évadbeli legfájóbb vereségét szenvedte el. Barros ugyanis egyenlő feltételek között utasította maga mögé. A negyedliteres géposztályban született meg a legsimább győzelem Valenciában. A pole-ból induló újdonsült világbajnok Marco Melandri rajt–cél diadalt aratott, miközben az ellenfelei úgy hullottak, mint a legyek. Porto műszaki gondok miatt állt ki, Fonsi Nieto elesett, míg Elías rossz gumiválasztás miatt a verseny végére teljesen lelassult. Melandri menetelése pedig rekordesővel járt: vasárnap óta már nem Max Biaggi és Rossi a legeredményesebb apriliás az egy évadon belüli győzelmeket illetően, hiszen hozzájuk hasonlóan Macio is kilenc győzelemmel lett 250-es világelső. Az Aprilia viszont abszolút csúcsot állított fel: először fordult elő a vb 54 éves történetében, hogy egy márka 14 győzelmet arasson egy szezonon belül.
Izgalmasra sikeredett az utolsó kör
Talmácsi Gábor (125 kcm, 15. hely): – Boldog vagyok, mert pontszerzéssel búcsúztattam a szezont, és ez a tizenötödik hely azért is dicsőséges, mert hatalmas csatában szereztem. Az utolsó két körben öten – Giansanti, Dovizioso, Azuma, Kallio és én – előzgettük egymást, ám én mindig csak a szélárnyékban tudtam gyors lenni, az egyenesekben elhúztak. A végén azonban jól taktikáztam, az utolsó kanyarban kerültem eléjük, és így az enyém lett az egy pont. Egy kicsit talán jobb is lehetett volna, de ugyanazt az elektronikát használtuk, amit Brnóban, és az már ott sem volt túl jó a startolásnál. Most már mindegy, a lényeg a pontszerzés és az, hogy napokon belül aláírjuk a következő idényre szóló szerződést.
Tóth Imre (125 kcm, 25. hely): – A bemelegítő edzésen jól éreztem magam a pályán, ám a rugózáson csak a verseny előtt állítottak, és utóbb kiderült, hogy a Hondám rosszabb lett a versenyre. A motor hátulja "leült”, és így a kigyorsításokkor mindig kisodródtam az ideális ívről. Egy ötös bolyban küzdöttem, a vége felé a svájci Lüthivel ketten megléptünk a többiektől. Sajnos azonban őt már nem tudtam megelőzni, mert hiába értem utol a kanyarokban, top speedben ő tartja a pályacsúcsot, úgyhogy az egyenesekben mindig elhúzott tőlem. A célegyenesben is ez volt a helyzet – hiába értem mellé az utolsó kanyarban, mivel a célegyenes felénél intik le a versenyzőket, simán elment mellettem.