RÖPLABDA - Újabb kecskeméti "áldozat”

2002.11.01. 20:31
Címkék
Példátlan pechsorozat kíséri a Phoenix Mecano-Kecskeméti RC-t a szeptember végén kezdődött röplabdaidényben. A nyáron megerősödött együttest csak az első fordulóban tudta az eltervezett kezdő hatossal pályára küldeni Farkas Mihály edző, miután sorra sérülnek meg vagy betegednek le játékosai.
Kezdődött a bokaszalag-szakadást szenvedett centerrel, Kovács Anikóval, akire talán két hét múlva már számítani lehet, a szintén ezen a poszton bevethető, térdproblémák miatt pihenő Kállai Judit csak decemberben lesz harcra kész, a kezdő feladó Kiss Adrienn a harmadik játékhetet követően dőlt ki a sorból, és csak két napja derült ki, hogy mi is valójában a baja: hasi sérvet állapítottak meg nála, és a közeljövőben megoperálják. A legújabb "áldozat” – immár a harmadik center a sorban – Szabó Judit, akinek egy ideg becsípődött a derekában, és bizonytalan ideig őt is nélkülözni kénytelen Farkas Mihály. De megemlíthetnénk Forgó Bettinát és Lengyel Laurát is, ők ketten ugyanis a negyedik forduló előtt kaptak vírusos fertőzést, és a hányásssal, hasmenéssel, lázzal járó kór kiváltotta gyengeséget mostanra heverték csak ki. Egy biztos, kényszerpályára állt a Kecskemét. Így például a megfogyatkozott centerállomány egy ütővel, Martinovics Szilviával egészül ki, aki már szombaton szerepet kap a BSE ellen, és miután megkapta a játékengedélyt, a csapat másodedzője, Sándorné Kormos Edit lett amolyan vészfeladó Dunszt Orsolya mögött. De hogy valami pozitívumot is említsünk, javult a klub anyagi helyzete. Mint ismert, a csapat korábbi főszponzora, a Minor – mintegy léket fúrva a költségvetésbe – az idény előtt felfüggesztette a támogatást, ám most úgy tűnik, a cég visszatér az együtteshez. Ezt jelzi, hogy a napokban jótékony hatású pénzinjekcióval segített a KRC-n.Megvan a játékengedély

NYÍREGYHÁZA. Nem vártak tovább a Nyíregyháza vezetői két erősségük honosítására, hanem személyesen jártak el a Nemzetközi Röplabdaszövetségnél a 2002– 2003. évi játékengedélyek megszerzése ügyében. A lausanne-i út sikeresen végződött, így Natalja Akimova és Natalja Papizsanszkaja is pályára léphet a bajnoki címvédő színeiben, akár már a szombati, MVSC elleni idegenbeli mérkőzésen is.
Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
14 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
26 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
28 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
47 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
59 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája