Egy-egy gól döntött a magyaros meccseken

Vágólapra másolva!
2002.11.01. 13:09
Címkék
A Ferencvároson kívül még egy félcsapatnyi magyarért szoríthattunk tegnap. A második forduló még mindig végeláthatatlanul nagy mezőnyében minden hatodik gárdában találtunk honfitársat, igaz, csak egyet-egyet. Volt közülük, aki győztes gólt lőtt, volt, aki a hálóját védte volna, ha lett volna mitől, és volt, aki egyszerűen csak futballozott. Akár győztesen, akár vesztesen jöttek le a pályáról, valamennyien emelt fejjel mehettek az öltözőbe.
Kezdjük azzal a derbivel , melyen mindkét oldalon harcolt egy magyar: Sztipánovics az Apoelért, Király a Hertháért. Dárdai a berlini kispadról nézte végig az ütközetet, bevetésre nem került. Igazából odaülhetett volna mellé beszélgetni Király, ő is csak meccsnézéssel töltötte az időt a vendégkapuban. A ciprusiak nem tették próbára a képességeit, s társai, főként Marcelinho, már az első félidőben eldönthették volna a továbbjutást. Sztipánovicsot a szünet előtt lecserélték, ám csapata nem frissült fel a második félidőre. Már-már mindenki belenyugodott az ikszbe, ám a lefújás előtti pillanatokban Hartmann baloldali beadását Karwan a ciprusi kapuba juttatta (0-1).Graz szurkolóhada is láthatott volna két magyart a kezdőben, ám Korsós Gyögynek a cserepadon kellett csücsülnie. Szabics viszont két magyar helyett is dolgozott a pályán a Sturm sikeréért, s a tizenkilencedik percben győztes gót szerzett a bolgár Levszki ellenében (1-0). Az Arnold Schwarzenegger-stadionba gyűltek gólt már nem láthattak többet az este, csak egy Schwarzenegger-filmbe passzoló jelenetet. A szófiai Marcelo Vieira, mint Conan, a barbár vitte földre ellenfelét, Strafnert a 85. percben. Mehetett is az öltözőbe zuhanyozni. Magyaros sikerek után magyaros vereségekről. Lisztes végigfocizhatta a Vitesse–Werder mérkőzést, mely inkább csapattársáról, Verlaatról szólt. A gólok kétharmada az ő nevéhez fűződik, először kiegyenlítette Amoah vezetőgólját, majd térfélcsere után megint betalált – ugyanabba a kapuba. Kár, hogy ezt ekkor már brémai csapattársa, Borel védte, így egy öngól döntött a Vitesse javára. Liszteshez hasonlóan Halmai is egy vesztes meccset futballozhatott végig, de ezért senkinek nem kell magyarázkodnia. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv derekasan helytállt Leedsben, ám mikor azzal kezdett foglalkozni: de jó, hogy kihúzta kapott gól nélkül, ott termett Kewell (81. perc), és tíz méterről betalált (1-0). Akár a fentieket, Kabát Péterék meccsét is egy találat döntötte el. Ám ezért sem kell pirongania honfitársunknak és társainak: Sparta Praha–Denizli 1-0.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
20 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik