Nyolc pontszerző lesz futamonként

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.10.28. 21:19
Címkék
Megváltozik a Formula1 hivatalos időmérő edzésének szerkezete és a pontozás rendszere a következő idényben. A száguldó cirkusz szabályalkotó testülete hétfőn ült össze a londoni Heathrow repülőtér Hilton-szállójában, hogy megtárgyalja a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által létrehozott, úgynevezett "kilencpontos tervezetet, amelynek csak egy részét fogadták el  kisebb módosításokkal  az érintettek.
Nem lesz súlybüntetés és pilótacsere, ugyanakkor megváltozik a hivatalos időmérő edzés: a jövőben egyenként mennek ki a pályára a pilóták, akik pénteken és szombaton is csak egy-egy mért kört tehetnek meg, hogy kiharcolják rajtpozícióikat. A pénteki hivatalos tréningen a vb-pontverseny sorrendjében követik egymást a versenyzők, míg szombaton a pénteki utolsó indul elsőként, és az első zárja a sort. Versenyenként nem az első hat, hanem az első nyolc helyezett sofőr kap majd világbajnoki pontokat, a győztes továbbra is tízzel gazdagodik, a többiek 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1 egységgel növelhetik összpontszámukat. Büntetni fogják azokat a csapatutasításokat, amelyek befolyásolják a versenyek eredményét, igaz, a szankciókról hétfőn nem esett szó.A tesztelésről is döntöttek. A csapatok jövőre választhatnak: februártól novemberig vagy legfeljebb tíz, vagy annál mindenképpen több napot tréningeznek a versenyek között. Ama istállók, amelyek az előbbi mellett teszik le a voksukat, a versenyek péntekjén két órával többet körözhetnek, mint a másik változatot választók. E szabály életbe lépéséhez azonban az kell, hogy legalább három csapat a kevés tesztelést válassza.A gumiszállítók minden csapatnak két-két komponensű gumit szállíthatnak, eltérően az eddigi gyakorlattól, amely szerint egy gyár összesen két fajta abroncsot vitt egy versenyhétvégére. A felek arról is döntöttek, hogy a jövő évi versenynaptárból törlik a dohányreklámozás betiltása miatt korábban már többször is megfenyegetett Belga GP-t. Így 2003-ban csupán 16 versenyből áll az F1-es évad, amelynek 2004-től lesz része a Kínai Nagydíj Sanghajban.A csapatok részéről Jean Todt (Ferrari), Sir Frank Williams (Williams), Ron Dennis (McLaren), Flavio Briatore (Renault), Eddie Jordan (Jordan), Peter Sauber (Sauber), Ove Andersson (Toyota), David Richards (BAR), Niki Lauda (Jaguar), Paul Stoddart (Minardi) és Tom Walkinshaw (Arrows) vett rész a tárgyaláson, a versenyrendezők közül Monaco, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Kanada, Japán, Ausztrália és Brazília képviselte magát, a szponzorok részéről John Hogan (Philip Morris) és Eric Leyman (ExxonMobil) adta le a voksait, a motorgyártókat Martin Whitaker (Ford), a gumiszállítókat Jaszukava Hirosi (Bridgestone) képviselte, és természetesen szavazott Max Mosley FIA-elnök és Bernie Ecclestone, a Formula–1 gazdasági vezetője is. A döntéseket az FIA tanácsának december 13-i ülésén hagyják jóvá.
Legfrissebb hírek

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
5 perce

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
21 perce

100 éve született Gellér Sándor, az Aranycsapat kapusa

Képes Sport
37 perce

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
53 perce

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
9 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
9 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik