Kick-box: Magyar éremeső várható

LÓZS ISTVÁN/WestelPressLÓZS ISTVÁN/WestelPress
Vágólapra másolva!
2002.10.24. 21:51
Címkék
A tengerpart üres, mégis telt ház van jó néhány jesolói szállodában, hiszen 42 ország mintegy hétszáz versenyzője vesz részt a kickbox Európa-bajnokságon. Az első nap selejtezői után a mieink máris nekikezdtek az éremgyűjtésnek: négy szakágban 13 érmet már biztosan szereznek a magyar versenyzők. Debreczeni Dezső teljesítménye kiemelkedő, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnokunk két kategóriában, semi és light contactban is bejutott a legjobb négy közé. Az egyik legembertpróbálóbb szakág, a low-kick magyar reprezentánsairól is érdemes szólni, mivel öt súlycsoportban indultak, és legalább a bronzot mindegyikben megszerezték. Meiszter Gábor egyetlen perc alatt háromszor számláltatott horvát ellenfelére, így a nap leggyorsabb győzelmét aratta. Rajta kívül Kiss, Nagy és Panák is könynyen menetelt az elődöntőbe. A legtöbbet a full contactos Árvai Róbert tett a dobogóért, ő egy svédet és egy macedónt tanított móresre.WAKO Európa-bajnokság, Jesolo
A magyarok eredményei. Semi contact. Férfiak. 57 kg. Nyolcaddöntő. 69 kg: Olasz Attila–Di Leo (olasz) 6:11. 74 kg: Rakó Dávid–Weingärtner (német) 6:7. 79 kg: Dancsó Zoltán–Spissoy (norvég) 10:12. 84 kg: Wappel Tibor–Schönrock (német) 15:18. Negyeddöntő. 57 kg: Debreczeni Dezső–Sztiliarasz (görög) 12:2. +94 kg: Ring Gábor–Kohlbrenner (német) 6:9
Nők. Nyolcaddöntő. 50 kg: Varga Viktória–Wadley (brit) 12:10. 65 kg: Trömböczky Katalin–Griva (brit) 17:7. Negyeddöntő. 55 kg: Poropszki Krisztina–Thurm (német) 5:13. 60 kg: Fenyvesi Márta–Plemenitas (szlovén) 4:14. 65 kg: Trömböczky Katalin–Braekhus (norvég) 2:12
Ligh contact. Férfiak. Nyolcaddöntő. 63 kg: Katona László–Bacha (francia) 2:1. 69 kg: Perneki Mihály–Bulatov (orosz) 0:3. 74 kg: Stricz Olivér–Teixeitra (portugál) 3:0. 84 kg: Novák Jenő–Tuta (horvát) 3:0. Negyeddöntő. 57 kg: Debreczeni Dezső–Walsh (brit) 3:0. 79 kg: Dancsó Zoltán–Kowalczyk (lengyel) 3:0. 84 kg: Novák Jenő–Tagliaferi (olasz) 1:2. 89 kg: Tóth László–Urleb (szlovén) 0:3
Nők. Nyolcaddöntő. 65 kg: Trömböczky Katalin–Belszkaja (orosz) 2:1. Negyeddöntő. 50 kg: Csicselly Szilvia–Torrente (olasz) 3:0. 55 kg: Miklós Anikó–Kruk (lengyel) 1:2. 65 kg: Trömböczky Katalin– Faurerochex (francia) 0:3, Linczmayer Szilvia–Sisonna (olasz) 3:0
Full contact. Férfiak. Nyolcaddöntő. 60 kg: Nagy Zsolt–Tronglorsak (norvég) 1:2. 71 kg: Árvai Róbert–Möller (svéd) 3:0. Negyeddöntő. 71 kg: Árvai Róbert–Sztajkovszkyj (macedón) 3:0. 81 kg: Jorcsák József–Radev (bolgár) 0:3
Low kick. Férfiak, Negyeddöntő. 57 kg: Kiss Gábor–Mihajlov (bolgár) K. O. győzelem a 3. menetben. 71 kg: Nagy Attila–Doncsev (bolgár) 3:0. 75 kg: Panák Ákos–Baleour (francia) K. O. győzelem a 2. menetben. 86 kg: Meiszter Gábor–Cesnjaj (horvát) K. O. győzelem az 1. menetben
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik