Mindenkinek lehetnek nagy pillanatai
Nehéz lehet a záróbusz sofôrjének. Hiszen olyan lassan menni hosszú kilométereken át, mint ahogy egy versenyzô gyalogol, nem egyszerű mutatvány. Szíve szerint talán szólna is, hogy ugyan pajtás, pattanj fel. De közben tudja, abban az esetben egy év munkája, lelkesedése veszne el, nem beszélve a csapat többi tagjáról, akik hiába várnák a lehetôséget a következô váltóponton.
Így sofôrünk csak könyököl a kormányon, és magában drukkol, hogy a következô ellenôrzôponton még szintidôn belül legyen a sérült atléta, különben a szabályok értelmében le kell vennie a rajtszámát, ami a verseny feladását jelenti. Hat és fél perces kilométereket jelent mindez. Futva egyszerűnek tűnik a feladat. Csakhogy amikor már nem visz a láb, mert nem engedelmeskedik az akaratnak, akkor teljesíthetetlen a feladat. És akkor még nem is említettük az egyénieket, akik ugyancsak a mezôny végén küszködnek. Hol teljesen magányosan, hol biciklis, hol autós kísérettel. Meg-megállnak, esznek, isznak és idôrôl idôre nekidurálják magukat. Mindezt csak azért, hogy elmondhassák, én megint megcsináltam. A többiek pedig pontosan tudják, min mennek ôk keresztül, hiszen ha a nap végén elgyötörten, sós arccal beérnek a gyúrószobába, vastapssal köszöntik ôket a szerencsésebbek, a gyorsabb lábúak. Ennyi az ô dicsôségük, nem több és nem kevesebb. Ám a táv teljesítésének pillanatában sokan cserélnének velük.
Amint az várható volt, minden résztvevő megpróbálta eldönteni a versenyt a BécsBudapest szupermaratoni második napján, a Sopron és Győr közötti 115 kilométeren. Az első három férficsapat tagjai sokáig együtt gyűrték a kilométereket. A versenyben vezető Nike-Bowerman első három váltótagja csak arra figyelt, hogy tartsa a lépést a Duna Opel versenyzőivel. Bár Rezessy Gergőnek, a maratoni idei magyar bajnokának voltak nehézségei, együtt ért a váltóponthoz a vetélytársakkal.
Mindenkinek lehetnek nagy pillanatai
Nehéz lehet a záróbusz sofôrjének. Hiszen olyan lassan menni hosszú kilométereken át, mint ahogy egy versenyzô gyalogol, nem egyszerű mutatvány. Szíve szerint talán szólna is, hogy ugyan pajtás, pattanj fel. De közben tudja, abban az esetben egy év munkája, lelkesedése veszne el, nem beszélve a csapat többi tagjáról, akik hiába várnák a lehetôséget a következô váltóponton.
Így sofôrünk csak könyököl a kormányon, és magában drukkol, hogy a következô ellenôrzôponton még szintidôn belül legyen a sérült atléta, különben a szabályok értelmében le kell vennie a rajtszámát, ami a verseny feladását jelenti. Hat és fél perces kilométereket jelent mindez. Futva egyszerűnek tűnik a feladat. Csakhogy amikor már nem visz a láb, mert nem engedelmeskedik az akaratnak, akkor teljesíthetetlen a feladat. És akkor még nem is említettük az egyénieket, akik ugyancsak a mezôny végén küszködnek. Hol teljesen magányosan, hol biciklis, hol autós kísérettel. Meg-megállnak, esznek, isznak és idôrôl idôre nekidurálják magukat. Mindezt csak azért, hogy elmondhassák, én megint megcsináltam. A többiek pedig pontosan tudják, min mennek ôk keresztül, hiszen ha a nap végén elgyötörten, sós arccal beérnek a gyúrószobába, vastapssal köszöntik ôket a szerencsésebbek, a gyorsabb lábúak. Ennyi az ô dicsôségük, nem több és nem kevesebb. Ám a táv teljesítésének pillanatában sokan cserélnének velük.
Nehéz lehet a záróbusz sofôrjének. Hiszen olyan lassan menni hosszú kilométereken át, mint ahogy egy versenyzô gyalogol, nem egyszerű mutatvány. Szíve szerint talán szólna is, hogy ugyan pajtás, pattanj fel. De közben tudja, abban az esetben egy év munkája, lelkesedése veszne el, nem beszélve a csapat többi tagjáról, akik hiába várnák a lehetôséget a következô váltóponton.
Így sofôrünk csak könyököl a kormányon, és magában drukkol, hogy a következô ellenôrzôponton még szintidôn belül legyen a sérült atléta, különben a szabályok értelmében le kell vennie a rajtszámát, ami a verseny feladását jelenti. Hat és fél perces kilométereket jelent mindez. Futva egyszerűnek tűnik a feladat. Csakhogy amikor már nem visz a láb, mert nem engedelmeskedik az akaratnak, akkor teljesíthetetlen a feladat. És akkor még nem is említettük az egyénieket, akik ugyancsak a mezôny végén küszködnek. Hol teljesen magányosan, hol biciklis, hol autós kísérettel. Meg-megállnak, esznek, isznak és idôrôl idôre nekidurálják magukat. Mindezt csak azért, hogy elmondhassák, én megint megcsináltam. A többiek pedig pontosan tudják, min mennek ôk keresztül, hiszen ha a nap végén elgyötörten, sós arccal beérnek a gyúrószobába, vastapssal köszöntik ôket a szerencsésebbek, a gyorsabb lábúak. Ennyi az ô dicsôségük, nem több és nem kevesebb. Ám a táv teljesítésének pillanatában sokan cserélnének velük.
A nőknél az első helyen nem történt változás. A szuperinfósok lazán, könynyedén verték a vetélytársakat. Már amennyire lazán és könnyedén lehet futni fejenként csaknem harminc kilométert.
De hogy a vasárnapi nap legnagyobb hőseiről, a legjobb csapatok után célba érkező egyéni résztvevőkről is szóljunk, el kell mondanunk, hogy ez a nap bizony a külföldieké volt. A Bécs–Budapest szupermaratonin idén debütáló Jaroslaw Janicki ezúttal megmutatta mindenkinek, miért is világklasszisa az ultrafutásnak. A 35 éves lengyel – eredeti foglalkozását tekintve testnevelő tanár – olyan könnyen, olyan szép stílusban futott, mint a kenyaiak, vagy az etiópok egy maratoni alkalmával. Pedig ez volt élete leghoszszabb távja. Korábban száz kilométerig jutott, azon a távon azonban hét éve a világbajnoki címet is megszerezte. Na és két éve a világ legjobban díjazott ultrafutóversenyén, a Komrades Marathonon sem talált legyőzőre. Mint ahogy egyelőre itt sem. Pedig nincs kísérője! Teljesen egyedül fut, csak azt eszi és issza, amit a roppant lelkes helyiek kiraknak a frissítőhelyeken az asztalokra.
Hihetetlen, emberfeletti teljesítmény az övé. A nagy kérdés persze az, hogy miként lesz képes kipihenni az eddig sohasem tapasztalt fáradtságot. Mert bár a célban csupa mosoly volt, azt mondta, ez csupán a látszat, a teste rendkívüli mértékben elfáradt.
A vasárnap mögötte célba érkező Anatolij Kruglikovnak pedig nincs olyan rettenetesen nagy hátránya vele szemben, és az orosz valóban elnyűhetetlen. Ezt a korábbi években számtalanszor bebizonyította. Vozár Attila címvédésére nagyon kicsi az esély, mint ahogy az első szakaszon győztes Bogár János is "elszállt”, hiszen vasárnap csak az ötödik helyen ért célba.
Legfrissebb hírek
