BL számokban, sztorikban: Cassano törte meg a rómaiak gólcsendjét

2002.10.03. 20:25
Címkék
A Borussia Dortmund hatodik nekifutásra tudott legyőzni egy holland csapatot nemzetközi kupamérkőzésen. A BVB korábban két döntetlent (rendre a Feyenoord ellen) és három vereséget (kettőt az Ajaxtól egyet pedig az UEFA-kupa tavaszi döntőjében a Feyenoordtól szenvedett el) könyvelhetett el, mielőtt szerdán Eindhovenben megtörte ezt a sorozatot.Marcio Amoroso másodszor is csereként lépett pályára a BL 2002–03-as kiírásában és másodszor is gólt szerzett. A Borussia Dortmund brazil csatára az idén eddig összesen 49 percet töltött a pályán az elitligában, de Jan Kollerrel együtt máris ő a gárda házigólkirálya.Az Arsenal és az Auxerre harmadszor játszott egymással nemzetközi kupameccset, és ismét nem tudott egyik gárda sem legalább két rúgott gólig eljutni. Az első egymásnak feszülésük 1–1-es döntetlennel végződött, a másodikat az "ágyúsok” 1–0-ra megnyerték Franciaországban – éppen úgy, mint szerdán. Az Arsenal eddig egy kupameccset vesztett el gall földön, méghozzá az 1995-ös, Párizsban megrendezett KEK-döntőt a spanyol Zaragoza ellenében.A Liverpool alaposan bepótolta azt, amit az orosz (illetve szovjet) csapatok ellen eddig elmulasztott az Anfield Roadon. A keleti országból érkező riválisok ellen korábban gólképtelen "vörösök” ötször mattolták a Szpartak Moszkvát, egyúttal elkönyvelhették idei első sikerüket a BL-ben. A Szpartak egyébként hihetetlenül gyatrán teljesít az első számú európai kupában, amelyben immár 14 összecsapás óta nyeretlen.A 'Poollal ellentétben az Ajaxon továbbra is átok ül: a kupát négyszer elhódító hollandok harmadik vizitálásuk során sem tudtak gólt szerezni Norvégiában. Igaz, az első két fellépéssel ellentétben ezúttal egy pontot begyűjtöttek.Az FC Basel az 1965–66-os kiírást követően lépett fel ismét a Mestalla-stadionban, és újfent négygólos vereséggel hagyta el a Valencia félelmetes arénáját. A helvét alakulat 37 évvel ezelőtt a Vásárvárosok Kupájában 5–1-re, most pedig 6–2-re kapott ki vetélytársától. A Roma 389 percet követően volt ismét eredményes a Bajnokok Ligájában. A Genk ellen a tizenhatoson kívülről a hálóba fejelő Antonio Cassanót megelőzően Cafú volt eredményes a "farkasok” mezében – még az előző kiírás második csoportkörében, a Galatasaray elleni meccsen. Azt követően a Liverpool, majd az idei sorozatban a Real és az AEK is megúszta a római rohamokat. Csak érdekességképp: olyan támadók szerepelnek a Roma színeiben, mint Batistuta, Montella, Delvecchio vagy Totti…Az Internazionale most szenvedett először vereséget odahaza BL-(BEK-) mérkőzésen, és európai kupameccsen is veretlen volt hazai pályán 1997 októbere óta. Akkor nem más, mint a Lyon győzte le az UEFA-kupában – ugyanígy 2–1-re.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
4 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
4 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
4 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
4 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
4 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
5 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
5 órája