Mindkét célját elérte az idén

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2002.09.10. 21:40
Címkék
Vasárnap az olaszországi Rietiben rendezett Grand Prix II-es versenyen Molnár Krisztina 453 centiméterre javította a rúdugrás országos csúcsát. Az UTE versenyzője ugyanolyan eredményt ért el, mint az idén már Európa-rekordot is javító német Annika Becker és a lengyel Monika Pyrek, s csak több rontott kísérlettel szorult a harmadik helyre. Ezzel a teljesítményével túlszárnyalta Szabó Zsuzsanna fedett pályás országos rekordját, a 451 centimétert is.
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
Molnár Krisztina már 453 centinél tart (Fotó: Árvai Károly)
– Pedig a melegítés még döcögősen ment –vallotta be a korábban tornászként is a nemzetközi élmezőnybe tartozó atlétanő. – Ráadásul a verseny elején kellemetlen oldalszél fújt, így hiába érkeztem jó formában Olaszországba, különösebben nagy eredményre nem számítottam. A verseny során azonban egyre jobban összeállt a mozgásom, a szél is hátulról kezdett fújni, ami számunkra kedvező. 453 centiméterig mindent elsőre ugrottam. Az, hogy a 443 centi is elsőre sikerült, engem is meglepett. A 453 centiméteren az első kísérletem ismét nagyon jó volt, de akkor még fölülről ráestem a lécre. A harmadik ugrásom volt sikeres.
– Még a 463 centiméterrel is biztatóan próbálkozott.
– Annak a teljesítéséhez már erősebb rúdra lett volna szükségem, bár valóban volt egy nagyon jó kísérletem.
– Az idény végén számított ilyen jó eredményre?
– Az Európa-bajnokság óta szeretnék átjutni a 450 centiméter felett. Poznanban, ahol 445 centimétert teljesítettem, már kis híján elértem a célom, de utána Londonban rosszabbul ugrottam, ám a legutóbbi két olasz versenyemen éreztem, hogy kezd összeállni a mozgásom.

Együtt minden korcsoport

BUDAPEST. A felnôtt, utánpótlás-, junior és ifjúsági többpróbázók országos bajnokságát a hét végén, szeptember 13. és 15. között rendezik meg az újpesti pályán. Az ugyancsak hét végi serdülô egyéni Budapest-bajnokságot – a gyaloglószámok nélkül – az eredetileg kiírt Tüzér utcai Iharos-pálya helyett – szombaton és vasárnap – a többpróba ob-val együtt, szintén az újpesti pályán bonyolítják le. További fontos információ, hogy a serdülôbajnokságon versenyen kívül vidéki atléták is rajthoz állhatnak.
– Hogyan értékeli az idei évét?
– Nincs ugyan még teljesen vége, hiszen egy japán verseny és a csapatbajnokság előttem áll, de elégedett vagyok. Két célom volt, mindkettőt sikerült teljesítenem. Döntőbe kerültem az Európa-bajnokságon és túljutottam a 450 centiméteren. Ha valaki az Európa-bajnokság előtt azt mondja, hogy Münchenben hetedik leszek, megkérem, hogy adja írásba. Annak is nagyon örülök, hogy az egész idényben stabilan versenyeztem.
– Mikor lett rúdugró?
– Hat évvel ezelőtt próbálkoztam először ezzel a számmal, de csak 1997-ben kezdtem rendszeresen versenyezni. Akkor 385 centiméterig jutottam. 1999 tavasza óta készülök Szabó Dezsővel, abban az évben 411 centimétert teljesítettem. Egy év múlva 422 centiméter, fedett pályán 430 centiméter volt a legjobb eredményem. Tavaly 441 centiméterre javítottam az egyéni csúcsomat, ez már országos rekord volt.
– Most viszont már abszolút ranglistavezető, hiszen Szabó Zsuzsanna fedett pályás csúcsát is túlszárnyalta.
– Ez eddig eszembe sem jutott.
– Az elmúlt években egyenletesen javult. Jövőre mit tervez?
– Elsősorban az a célom, hogy biztosan ugorjam a 450 centimétert. A csapatbajnokság után két hetet pihenek, aztán megkezdem a felkészülést a következő évre. A technikai edzésekben nem akarok hosszabb szünetet tartani, hiszen a még jobb eredmények eléréséhez néhány hibámat ki kell javítanom. Jövőre világbajnokság lesz, azon jól szeretnék szerepelni.
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
3 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
7 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
9 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
35 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
54 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája