Amikor szabad a pálya

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 20:42
Címkék
Rovatunkban, a Heti Ötösben az őszinte véleményeket olvashatják. Egykori klasszisok, edzők, szövetségi kapitányok, vezetők, sőt adott esetben más sportágak képviselői is szót kaphatnak itt, ha markáns véleményük van a magyar labdarúgás aktuális eseményeiről. A lényeg tehát az, hogy kommentáljuk a honi futball történéseit, a hét legvisszhangosabb híreiről kérdezzük vendégeinket, akik időnként komolyan, máskor tréfásan minősítik a mai magyar futballvalóságot.
Lőw Zsolt és Dárdai Pál góljaival 2–0-ra nyert a magyar válogatott Izlandon. A Hertha játékosa a találkozó után elmondta: a hazaiak nagyképűsködtek, lekezeltek bennünket. A mieinkkel azonos selejtezőcsoportban szereplő Svédország 0–0-ra végzett Lettországban.


Nyilasi Tibor: – Örömteli, hogy a csapat jó főpróbát tartott, sokszor mondjuk, hogy minden sikert meg kell becsülni. Lám, már az izlandiak is lekezelnek bennünket, de ez nem mindig baj. Lőw Zsolt most illeszkedik be egy új országba, egy új csapatba, ráadásul eddig kevés sikerélménye lehetett Cottbusban, ezzel a góllal helyreállíthatja az önbizalmát.
Csank János: – Minden előkészületi mérkőzés fontos, különösen egy ilyen sorozat előtti győzelemnek lehet kedvező hatása a csapat hangulatára, megítélésére. A hazaiak néhány tagja olyan nagy klubban szerepel, ahol ez a nagyképűség szinte kötelező, más kérdés, hogy nem mindig jön be. Ez is inkább a fiatalokra jellemző, akik még nem tudják hova tenni magukat. A győzelem mindenhol bravúr, idegenben kiváltképpen az, főleg egy olyan csapat otthonában, amelyik húsz hellyel van előttünk a ranglistán. A lettek bebizonyították, hogy nincs kis csapat, nagy csapat, sima győzelem, hiszen egy mérkőzésen bármi megtörténhet, még ha hosszú távon nyilván a svédek lesznek előrébb. Ebben a csoportban Lettország az úgymond buktató csapat: nehéz ellene játszani, de kétszer meg kell vernie annak, aki akar valamit. Ha ez nekünk sikerül, két pont előnyben leszünk a svédekkel – ha így nézzük.
Hajdú B. István: – A tudósítások szerint ismét a szünet után volt jobb a magyar csapat, csakúgy, mint Spanyolország ellen, jó lenne, ha a svédek ellen két második félidőt produkálnánk. Lőw Zsolt tehetséges fiatal, nyilván neki jót tesz egy gól a válogatottban, míg Dárdai Palinak a sors visszaadott picit abból, amit elvett tőle, még ha ez aligha jelent vigaszt. Bár mi nem láthattuk a hírek szerint szép találatot, biztos vagyok abban, hogy öccse, Balázs onnan fentről látta a gólt.
Szántó Imre: – A győzelmet értékén kell kezelni, de nem tudom, hogy a sok utazás, az ideálistól messze lévő körülmények jól szolgálták-e a svédek elleni felkészülést, remélem, igen. Messzemenő következtetést nem szabad levonni ebből a sikerből, ennek az emléke önmagában nem lesz elég Stockholmban.
Esterházy Márton: – A barátságos mérkőzéseket nem szabad túlértékelni, egy svédországi döntetlen érne annyit, mint ez a siker. Márpedig ha ki akarunk jutni az Eb-re, muszáj lenne legalább egy pontot elhozni Stockholmból, és Rigában kiderült, hogy ez nem lehetetlen feladat. Nincs mitől félnünk.

A Magyar Televízió pénzhiányra hivatkozva nem közvetítette a magyar válogatott szombati, reykjavíki mérkőzését. A jogtulajdonos képviselője szerint a közszolgálati csatorna csak ingyen tudta volna vállalni a sugárzást.

Nyilasi: – Nem csodálkoztam, hogy nem került be a műsorba a meccs, hiszen délutánonként akárhová kapcsolok, lenyűgözően jó programot találok. Ennyi jó adás mellett nincs esély… Felháborító, szörnyűséges produkciókat nyomnak le a nézők torkán, és elképesztő, hogy egészen botrányos dolgokra vannak milliárdok, de egy válogatott találkozóra, amelyet nemcsak a felnőttek, hanem igen sok gyerek is megnézett volna, arra nincs. Ez a magyar valóság, itt tartunk, a giccset nézhetjük, a futballmeccset pedig nem.
Szántó: – Borzasztó, hogy szinte mindenhol lecsökkentik a sportműsorok idejét, de van megoldás. A sportolókat, a pályákat be kell költöztetni egy Big Brother-szerű házba, a nézők pedig kukkolhatnak. Ebben az esetben temérdek pénz lenne a sportra.
Hajdú B.: – Magam sajnálom, hogy nem láttam a meccset, az izlandi egyest nem tudom fogni. Szomorú, hogy a közszolgálati televíziónak nincs pénze erre, de minden termék annyit ér, amennyit adnak érte. A tévé szándéka megvolt, hiszen a műsoridőt fenntartotta a találkozó időponjára, de ha nincs pénz… Megértem a jogtulajdonost, hogy előnyben részesíti az MTV-t, de ezzel a kockázattal számolnia kell.
Csank: – Sok országban hatalmas pénzek származnak a televíziós bevételekből, hát, nálunk ez sem működik. És ez baj, mert ezáltal kisebb büdzsével dolgoznak a klubok, így pedig nehéz előrelépni.
Esterházy: – Nem titok, hogy én tárgyaltam a jogtulajdonos képviseletében, és az MTV legjobb ajánlata az volt, hogy nem fizetnek egy fillért sem. Így érthető, hogy a cég a közvetítéshez nem járult hozzá. A médiatörvényben is benne van, hogy a kiemelkedő fontosságú eseményeket a közszolgálati tévé adja. Megítélésünk szerint a legnépszerűbb sportág első csapatának mérkőzései ebbe a kategóriába tartoznak.

Torghelle Sándor gólöröme – a kispesti támadó mostanában kiállítási tárgy lett (Fotó: M. Németh Péter)
Torghelle Sándor gólöröme – a kispesti támadó mostanában kiállítási tárgy lett (Fotó: M. Németh Péter)
Torghelle Sándor gólöröme – a kispesti támadó mostanában kiállítási tárgy lett (Fotó: M. Németh Péter)
Két, egymást követő felkészülési mérkőzésén is piros lapot kapott az olimpiai válogatottban Torghelle Sándor. A spanyolok ellen alig egy percet töltött a pályán a kispesti támadó, Izlandon a 28. percben küldték le a pályáról, majd Szabics Imre is idő előtt távozni kényszerült.

Hajdú B.: – Egyik kiállítást sem láttam, de ezek szerint van értelme az edzéseken az emberhátrányos szituációkat gyakorolni. Nem tudom, meg kell-e hívni Torghelle Sándort a következő alkalommal, esetleg jó lenne őt átigazolni a mindenkori ellenfélhez, és akkor a mieink lennének emberelőnyben.
Esterházy: – Ilyen esetben a vezetők, edzők felelőssége is szóba kerül, nekik kell a fejekben rendet teremteniük. Nem szabad az ámokfutást összekeverni a szikrázóan kemény, mégis sportszerű küzdelemmel. Nekem már csak azért is meglepő a két piros lap néhány napon belül, mert engem egyszer sem állítottak ki pályafutásom során.
Szántó: – Tehetséges játékos, igen érzékeny idegrendszerrel, így gyorsan reagál a dolgokra, sokszor még kapkod, emiatt hagy ki sok helyzetet, és talán a piros lapok is ennek tulajdoníthatók. Azt hiszem, leginkább a koncentráló-képességén kell javítani.
Nyilasi: – Hallomásból értesültem arról, hogy a játékvezető rendkívül elfogult volt Izlandon. Ezzel együtt ez egy figyelmeztető jel lehet Torghelle számára, hogy úgy járhat, mint Bajzát Péter. Emlékszem, amikor Szófiában játszottunk, köpködtek, rugdostak minket, de megbeszéltük, hogy csak a játékkal törődünk, és akkor egy nagyon fiatal csapattal nyerni tudtunk. Ha valaki profi, akármennyire nehezére esik is, akkor is uralkodik magán, főleg ha olyan ígéretes karrier előtt áll, mint ő.
Csank: –Nem tett jót neki az az összevisszaság, ami a nyarat jellemezte Kispesten. Tehetséges futballista, nyilván bombázták ajánlatokkal, ez is megzavarhatta. Ráadásul a csapata olyan stílusban kezdte a bajnokságot, amely maximális felpörgést igényel, és ez sok szabálytalanságba torkollt. Többször is megfigyelhető volt nála, hogy sokkal idősebb, nagyobb tapasztalattal bíró ellenféllel igencsak tiszteletlenül beszélt. Félreértés ne essék: játsszon ellenük teljes gőzzel, de még korai olyan hangnemben sokszoros válogatottaknak beszólni, ahogy ő teszi. Ez nevelési kérdés, meg lehet fogni a srácot, és nem lenne baj, ha észhez térne, mielőtt súlyos sérülést okoz valakinek. Vagy addig, amíg valaki, akinek úgymond van vér a pucájában, meg nem unja ezt a viselkedést, és nem teszi helyre őt – aminek szintén sérülés lenne a vége.

Semmit sem tudunk az Újpestről, de én megnyugodtam – mondta a Paris Saint-Germain megfigyelője, miután megtekintette a lila-fehérek bajnoki mérkőzését. Eric Pecout szerint ha semmi sem változik a Megyeri úton, a játékban, gondolkodásban és futásban gyorsabb PSG könnyedén jut tovább.

Csank: – Mondom, ezeknek a csapatoknak kötelezően van hatalmas önbizalmuk, de nem tőlünk, hanem senkitől sem félnek, miért is tennék, ha náluk játszik megannyi klasszis között a brazilok világbajnoka, Ronaldinho? Magam többször kerültem szembe franciákkal, és elképesztően gyorsan játszanak, nehéz tőlük labdát szerezni. De a futball azért szép, mert sokszor a gyengébb kerekedik felül, ám a sikerhez az Újpestnek nagyon szervezetten kell futballoznia.
Nyilasi: – Az izlandiak is lebecsültek bennünket… Az tény, hogy a francia csapat az esélyes, de a hét végén jön a derbi: az Újpest–Fradin mindenki a maximumot adja, és ha azt a meccset is megnézik a párizsiak, más lesz a véleményük.
Szántó: – A PSG helyzetében könnyű ilyeneket mondani, és remélem, a franciák beleesnek abba a hibába, hogy lebecsülik a magyarokat. Az Újpestben szerintem jó játékosok vannak, de én már azt sem értettem, miért a szlovák NB II-ből hoznak melléjük edzőt, mostanra már rég ki kellett volna alakulnia a gárdának, a csapat játékának.
Hajdú B.: – A megfigyelés lényege, hogy feltérképezzék a leendő ellenfél gyenge pontjait, ezúttal az lehetett az embert próbáló feladat, hogy kiderítsék: mi az Újpest erőssége? Megtévesztésnek tehát jó volt a ZTE elleni mérkőzés, csak a zalaiak ellenfele, a Dinamo Zagreb nehogy a párizsiak tapasztalataira építsen. Emlékszem, annak idején az Anderlecht küldötte is örömmel vette tudomásul, hogy a Fradi kikapott Debrecenben kettő–egyre, aztán Brüsszelben mégis a magyarok győztek. Nem sokkal később a zöldek kikaptak otthon a Vasastól szombaton, szerdán pedig Zürichben verték a Grasshopperst.
Esterházy: – Így van, a magyarok gyakran becsapják a megfigyelőket. Ha tele lesz a stadion, hasonló légkör fogadja az Újpestet, mint a zalaiakat Manchesterben, de éppen az angolok ellen derült ki, hogy a világ legjobbjai sem verhetetlenek. Megfelelő önbizalommal kell pályára lépni.

A bírósághoz fordul Korsós Attila. A tizenegyszeres válogatott az átigazolási határidő utolsó napján egyezett volna meg a Videotonnal, de a fehérváriak – a játékos szerint – nem jelentkeztek. Csak néhány nappal később, és akkor azt ígérték neki: visszadátumozzák a megállapodást. Korsós faxon kérte a tervezetet, de a faxpapíron értelemszerűen más dátum szerepelt, mint a szerződésben. A futballista okirathamisítással vádolja a klubot, a Videoton szerint nem történt törvénytelenség, mert a papírt csak az egyik fél írta alá.

Nyilasi: – Megértem Korsós Attila elkeseredettségét, hosszú betegség, sérülés után visszatérhetett volna, neki a zöld gyepen, nem a bíróságon a helye. Ha valóban felmerült a visszadátumozás gondolata, az elkeserítő, és jó lenne már az örökös variálást elfelejteni. Úgy gondolom, abban az esetben, ha a Videoton komolyan meg akarta volna venni a játékost, meg tudtak volna egyezni.
Hajdú B.: – Van az ügynek jogi vetülete, azt majd a bíróság eldönti. A morális vetülete, hogy így intézzük a mi kis dolgainkat, ügyeskedünk, és a jelszó: majd megoldjuk valahogy. Korsós is láthatott már egy-két szerződést életében, tárgyalt már sokszor, neki is rutinja van már ebben, nem értem, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe. Képzeljük el, hogy Ruud van Nistelrooy papírjaival is így trükközött a Manchester United – vicc ez az egész.
Esterházy: – Nem vagyok jártas a jogban, nem tudom, a szóbeli megállapodásnak mekkora súlya van. A két félnek kell megállapodnia, nem az újságban üzengetni. Lehet, hogy Attilának nem volt más megfelelő ajánlata, amit sajnálnék, mert egy válogatott futballistáról van szó, de nem hinném, hogy a klubok okirathamisítással szerződtetnék a labdarúgókat.
Csank: – Ha valaki tárgyalt vele, akkor az vállalja el. Az elmondottak szerint itt vezetési probléma lehet, egy tárgyalást muszáj lezárni: egy igennel vagy egy nemmel. Az történhetett, hogy a vezetőség fele akarta Korsóst, a másik fele pedig nem, és ha így volt, akkor a játékost csapták be. Ez azért komoly presztízsveszteség a klubnak.
Szántó: – Már hiányoltam az újabb Korsós-ügyet, emlékszem, már Salzburgban is voltak problémák, akkoriban is csak nehezen adták kölcsön. Persze, nem szabadna ilyeneknek megtörténniük, de a tanulság az, hogy ma már egy futballista, ha talpon akar maradni, jól teszi, ha fenntart egy irodát, mert egy faxgép vagy egy modern számítógép sokkal inkább hozzátartozik a labdarúgóhoz, mint a labda.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik