Ideges lett az izlandi sztár

Lőw Zsolt már majdnem betalált a spanyolok kapujába, de akkor a "Keleti pályaudvarról küldött emelése” a kapufáról pattant vissza. Most közelebbről próbálkozott Izlandon, és olyan csavart tett a labdába, hogy szegény Birkir Kristinsson képtelen volt hárítani a lövést, a labda pedig a hálóban landolt.
Tíz perccel a reykjavíki meccs vége előtt vezetést szereztünk, a Cottbus hátvédje pedig élete legboldogabb pillanatait élte át.
– Furcsa egy gólt lőtt, annyi szent. Kár, hogy nem láthatták a nézők otthon, jókora lepkét fogott a kapus.
– Szerintem ez nem volt akkora potyagól, mint ahogy kívülről látszott – mondta Lőw Zsolt. – Először is a támadás, amit vezettünk, igencsak bravúrosra sikeredett. Tököli Attilához passzoltam, ő pedig egy fantasztikus mozdulattal, szinte a levegőbe ugorva, háttal nekem passzolt vissza, teljesen megzavarva ezzel az izlandiakat. Nem csoda, hogy gyakorlatilag akadály nélkül sprintelhettem egészen a tizenhatosig. Aztán futás közben felnéztem, és mivel nem érzékeltem, hogy bárkinek passzolhatnék, ellőttem a labdát. Kicsit meg is csavartam bal külsővel, de azt valóban nem hittem volna magam sem, hogy bemegy. Szerintem a kapust a nap is zavarta, de ezzel alighanem kár törődnünk: gól lett, és ez a lényeg.
– Ha egy kicsit odafigyel, mostantól meg sem áll harminc vagy negyven válogatottságig.
– Köszönöm a bizalmat, értem én, hogy mire gondol… A magyar futballban kevés a bal oldali játékos, és aki lehetőséget kap, és aztán él vele, valóban bentragadhat a csapatban. Nekem ez a célom, mert ebben a csapatban igenis fantasztikus futballozni.
– Könnyű ezt mondani egy győzelem után.
– Nem csak azért mondom, mert most nyertünk. Remek közösség alakult ki, a fiatalok és az idősek jól kiegészítik egymást, és azt hiszem, lesz esélyünk akár a svédek, akár a lengyelek ellen is.
– Cottbusban is rendszeresen játszik, és most itt van ez a gól. Kell-e ennél több?
– Még szép, hogy kell. Mondjuk egy stockholmi győzelem. Valóban jó passzban vagyok, mert a csapatom ugyan gyengén szerepel, de engem rendszeresen dicsér a sajtó, és elégedettek velem a vezetők is. Boldog vagyok, ennél már csak akkor leszek boldogabb, ha a svédek kapuját is beveszem.
Dárdai Pál gyönyörű gólt lőtt, amely után úgy ugrált és örült, mint egy grundon futballozó kisgyerek. Az is lehet, hogy a magyar kispadon vagy ott, a pályán a csapattásak közül valaki egy pillanatra megkönnyezte ezt az indiántáncot, hiszen senki nem tudta elfelejteni a német Hertha BSC futballistájának családi tragédiáját.
– Második gólját szerezte a válogatottban, de gyaníthatóan ennek örült jobban.
– Címeres mezben gólt lőni mindenki ellen felejthetetlen élmény – mondta a középpályás. –Betaláltam az azeriek kapujába, most pedig Izlandon. És csak azért teszek különbséget a két gól között, mert ezzel legalább felbosszanthattam azt a nagyképű Eidur Gudjohnsent.
– A Chelsea csatára nagyképűen viselkedett?
– Nem csak ő, de rajta éreztem leginkább. Képzelje el, teljesen lekezeltek minket, látszott minden mozdulatukon és gesztusukon, hogy jobbnak érzik magukat, és legyintenek ránk. Dühös is lettem ettől, aztán amikor a hálóba találtam, egy rövid tőmondattal üdvözöltem. Hogy mit válaszolt, azt hadd ne idézzem…
– Az első félidőben kevesebbet volt játékban, a másodikra viszont alaposan feljavult. Mi volt ennek az oka?
– Lehet, hogy ez kívülről így látszott, de Lipcsei Péterrel felváltva futottunk, küzdöttünk, védekeztünk és támadtunk, kisegítve egymást. Hol ő pihent meg, hol én.
– Tudja, az a furcsa, hogy a végére az izlandiak fáradtak el.
– Ezen ne csodálkozzon, hiszen a mi taktikánk erre is épült. Roppant egy-szerű tétel ez, a magyar válogatottnak ez az egyetlen esélye a sikerre: nálunk legyen a labda, mi járassuk, mi passzolgassunk, hadd fusson az ellenfél, és hadd fáradjon el. Ez most tökéletesen sikerült. A kapitány olyan játékrendszert talált, ami a miénk, és ami fekszik nekünk. Korábban mi kergettük a labdát meg az ellenfelet, és ez teljesen elfogyasztotta az erőnket.
– Ennyire egyszerű?
– Pontosan.
– Értem. De azt még árulja el, mire gondolt, amikor belőtte azt a gólt.
– Mondtam az imént, Gudjohnsenre. Meg persze az öcsémre is, de ha lehet, ezt a témát most hagyjuk. A lényeg, hogy győztünk.