Egy újabb hat–három Angliából

SZŰCS MIKLÓS jelenti NottinghambőlSZŰCS MIKLÓS jelenti Nottinghamből
Vágólapra másolva!
2002.09.01. 23:10
Címkék
A végére marad a csattanó  legalábbis a britek így számoltak. A papírforma alapján ugyanis abban nem reménykedhettek, hogy az egy osztállyal feljebb játszó szlovénokat és fehéroroszokat legyőzik, így a hazai szurkolók igényeinek kielégítésére egyetlen megoldás maradt: a magyarok elleni siker. Mégpedig az utolsó nap utolsó összecsapásán&
Nagy Britannia–Magyarország 3–6

Ladányi Balázs szenzációs formában játszott, és kétszer is beköszönt a brit kapusnak
Ladányi Balázs szenzációs formában játszott, és kétszer is beköszönt a brit kapusnak
Ladányi Balázs szenzációs formában játszott, és kétszer is beköszönt a brit kapusnak
Ezt megelőzően a két favorit annak rendje és módja szerint eldöntötte az első hely sorsát, a fehéroroszok egy viszonylag sima mérkőzésen verték a fiatalokat is szerepeltető, s ebből következően kísérletező szlovénokat. A torna zárására ez eddigiekhez képest sokan – persze a hazai csapat meccseire eddig is többen voltak kíváncsiak –, mintegy ezren gyűltek össze, ami még így is meglehetősen szerénynek tűnt a hokimeccsek idején négyezer nézőt befogadni képes nottinghami jégcsarnokban.
Hát igen, ez nem Dunaújváros és nem Székesfehérvár…
A hazai világbajnoksághoz tapasztaltakhoz képest szinte csendben ülő brit "fanatikusok" hangja viszonylag hamar elcsendesült: alig telt el 98 másodperc, amikor Simon viharzott el jobbról a kapu mögött, majd a rövid saroknál mesterien tette vissza az érkező Ladányi elé, aki a támadáson csak ámuló-bámuló hazai védők között könnyedén lőtt a kapuba. A gyorsan bekapott gól alaposan felpaprikázta a vendéglátókat, akik láthatóan Szuperre "utaztak", aminek meg is lett az ára, egymás után többen is mehettek a büntetőpadra.
A létszámfölényekkel sajnos igazán sokat nem értek a mieink, igaz, a harmad második felében Dobos és Erdősi kiállításánál a britek sem nagyon tudtak mit kezdeni az emberelőnnyel. Aztán a 15. percben, az addig látottak alapján teljesen váratlanul egyenlítettek a hazaiak: egy buli után a harmadvonalnál álló Wilson elé került a korong, ő egyből lőtt – a lábak között elsuhanva a jobb sarokba vágódott a pakk. Szuper előtt éppen csak az nem állt, aki nem volt a jégen, így gyakorlatilag semmit sem láthatott a lövésből. A játékrész vége előtt még Ladányi és Sille előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám Watkins mindkét alkalommal hárított.
A jó harmadzárás után rosszul kezdődött a második etap. A 23. percben a teljes magyar védelem megfeledkezett Clarke-ról, a brit csatár teljesen egyedül maradt Szuper kapuja előtt, s kegyetlenül ki is használta a védelmi megingást. A harmad közepén aztán a Jasko-alakulat is magára talált, három perc alatt megfordította az eredményt. Előbb egy pazar Ladányi–Tokaji– Ladányi kombináció után emelt a brit kapuba az újvárosiak "Godója", majd nem sokkal később Tokaji korongjával Majoross száguldott el a jobb szélen, a kapuhoz közeledvén a passz helyett a lövést választotta, s a pakk Watking válla fölött a bal felsőben kötött ki.
Helyreállt tehát a "világ rendje", amin még a briteknek a 35. percben megítélt büntető sem változtatott, ugyanis mire a Szupertől érezhetően tartó Longstaff eldöntötte volna, hogy lőjön vagy cselezzen, addig az alapvonalon túlra jutott.
A jelek szerint tehát kezdi megtalálni a góllövő formáját a magyar válogatott, hiszen a britek ellen két harmad alatt többször talált a kapuba, mint az előző két meccsen összesen – kifejezetten biztató volt ez a produkció.
Az viszont már korántsem, hogy a torna folyamán másodszor sikerült a harmad első másodperceiben gólt kapniuk a mieinknek. A hazaiak tehát ismét megrángatták az oroszlán bajszát, amire méltó válasz volt a 49. percben lőtt Palkovics-gól: a fehérvári szélső szélsebesen befelé húzott, majd a kapus előtt elkorcsolyázva a bal alsó sarokba lőtt. Nem egészen két perc múlva Orsó is betalált Watkins hálójába, majd az 57. percben Ladányit megirigyelve Palkovics is duplázott, eldőlt a meccs.
Győzelemmel zárta tehát az Eurotour-sorozat első állomását a magyar válogatott, s még a briteknek is igazuk lett, tényleg a végére maradt a csattanó.

Mestermérleg
Chris McSorley:
– Egy ideig lépést tudtunk tartani a magyarokkal, ám a záró játékrészre elfáradtunk, s ez döntőnek bizonyult.
Jan Jasko: – A torna során most játszottunk a legjobban. Örülök, hogy a harmadik harmad elején bekapott gól után sem omlottunk össze, és újítani tudtunk.
A végeredmény:
1. Fehéroroszország312– 36
2. Szlovénia1119– 93
3. Magyarország128– 82
4. Nagy-Britannia12 7–161
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik