Tízpontos piruett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.27. 22:06
Címkék
Ha tornász lenne, biztos az első helyen zárta volna a hét végi svájci versenyt Hernádi László. A tatabányai fiatalember olyan szépen forgott a tengelye körül, hogy egy tornaversenyen a dobogóra állhatott volna. De mivel Hernádi autóversenyző, lemaradt az érmes helyekről. Pedig Oberhallauban a magyar autóversenyző simán nyerte az első futamot.A Közép-Európai Zóna Trófea címvédője az első felfutást követően valamennyi ellenfelét, sőt, önmagát is meglepte. "Egy kicsit szokatlan volt, hogy a szériamotort lecserélve tuningolt géppel iramodtam fel a hegyre, ugyanakkor a vesztemet is ez jelentette – vallotta be Hernádi. – A négy kilométeres pályán több, mint két másodperces előnnyel zártuk az első szakaszt, ám én még gyorsabb akartam lenni.”A második felfutásnál aztán Hernádi elkövetett egy hibát. A kopottas gumikkal kissé nagyobb gázzal vette be az utolsó kanyart, amelynek eredményeképpen megpördült és elveszítette mindazt, amiért Svájcba utazott. Tizenkét másodpercet veszített a piruett miatt, így az első helyről a negyedikre szorult vissza.
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
11 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
18 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
38 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik